Országos Doktori Tanács

Témakiírások

Modell alapú orvosi diagnosztikai és terápiás módszerek kutatása

alapadatok
témakiírás címe
Modell alapú orvosi diagnosztikai és terápiás módszerek kutatása
témakiíró
témakiírás leírása
Az orvosok diagnosztikus és terápiás munkáját hatékonyan lehet támogatni olyan – jellemzően a mérnöki gyakorlatban már régóta használt – modelleket alkalmazó szoftver rendszerekkel, melyek képesek a bonyolult fiziológiás rendszereket absztrakt módon leírni segítve ezzel a lényegkiemelést, vagyis a fiziológiás rendszerekről, ill. folyamatokról összegyűjtött információt olyan módon szűrni, értelmezni, ill. megjeleníteni, mely lényegesen meggyorsítja és leegyszerűsíti az orvosi döntéshozatalt.

Ezt az általános elvet első lépésben az intenzív ellátásra szoruló betegek kezelése során tervezzük alkalmazni, elsősorban az emberi szervezet metabolikus egyensúlyának fenntartására. Ez az egyik legnagyobb kihívás az ott dolgozó intenzív terápiás szakorvosok számára. A nemzetközi, ill. a hazai orvosi gyakorlatban is számos, általában helyi tapasztalatokon alapuló módszert alkalmaznak, azonban nincs nemzetközileg elfogadott a klinikai gyakorlatban általánosan használt és a klinikai igényeknek széleskörűen megfelelő módszer. Ennek oka vélhetően az, hogy ezek az ún. szoros vércukor szabályozást (tight glycemic control) lehetővé tevő módszerek igen bonyolult élettani folyamatokat igyekeznek szélsőséges körülmények között befolyásolni.

A jelentkező feladata, hogy modell alapú terápiás módszer kidolgozása a vércukor háztartás normoglikémiás tartományban tartására intenzív gondozás alatt álló betegek esetén. Elemezze a már létező terápiás protokollokat (SPRINT, STAR) hatékonyság szempontjából, ill. dolgozzon ki új eljárásokat a protokollok javítására elsősorban a beteg konkrét paramétereitől, ill. állapotától függő terápia kidolgozása céljából. A téma szorosan kapcsolódik a BME Irányítástechnika és Informatika Tanszék Orvosi Informatika Laboratóriumában folyó kutatási projektekhez.
felvehető hallgatók száma
1 fő
helyszín
Irányítástechnika és Informatika Tanszék
jelentkezési határidő
2014-01-05
elvárások
további elvárások
A jelentkezésnél előnyt jelent rendszer modellezési, szabályozáselméleti tapasztalatok megléte.