Országos Doktori Tanács

Témakiírások

Sérülékeny migránsok nemzetközi jogi védelme

alapadatok
témakiírás címe
Sérülékeny migránsok nemzetközi jogi védelme
témakiíró
tudományág
témakiírás leírása
Az államok többsége ratifikálta azokat a nagy emberi jogi kodifikációkat, amelyek rögzítik, hogy az emberi jogokat mindenki, igy minden külföldi számára is tiszteletben tartják, védik és teljesítik. Ugyanakkor túlságosan sok esetben a sérülékeny migránsokat (pl. gyermekeket, nőket, idősöket, fogyatékkal élőket, kínzás és erőszak áldozatait) visszaélésnek, kizsákmányolásnak, megkülönböztetésnek és más súlyos emberi jogi jogsértéseknek teszik ki. Ennek nagyrészt nem a nemzetközi jogi normák hiánya, hanem azok kevéssé hatékony végrehajtása, illetve a nem megfelelő nemzetközi együttműködés az oka. A sérülékeny személyek számára tehát „papíron” többnyire létezik jogi védelem, de a sérülékeny migránsok esetében akkora hiányzik a jogi védelem tényleges érvényesítése. Hasonlóképpen, miközben egyre inkább felismerik a veszélyeztetett helyzetben lévő migránsok azonosításának és védelmének szükségességét, a ’sérülékenység’ meghatározásai inkább kizárólag bizonyos csoportokban való tagságra koncentrálnak (pl. nők, gyermekek), s nem igazan veszik figyelembe, hogy a sebezhetőség csoportonként jelentősen eltérő. Következésképpen részletes elemzést igényel ez a kérdéskör, különös tekintettel egyes szituációkra (pl. őrizet, oltalomkeresés, rehabilitáció); a nemzetközi jog eszközrendszerével és a nemzetközi (emberi jogi) bíróságok joggyakorlatának felhasználásával.
felvehető hallgatók száma
2 fő
helyszín
Budapest/Miskolc/Pécs/Szeged/Gyor
jelentkezési határidő
2026-12-31
elvárások
előírt nyelvtudás
angol
ajánlott nyelvtudás
francia, német