Témakiírások
A turizmus fenntartható fejlesztése és az ágazat negatív hatásainak mérséklése
témakiírás címe
A turizmus fenntartható fejlesztése és az ágazat negatív hatásainak mérséklése
intézmény
doktori iskola
témakiíró
tudományág
témakiírás leírása
A turizmus a múlt század második felét követően alig néhány évtized alatt igazi tömegjelenséggé vált. Dinamikus fejlődése bár számos társadalmi-gazdasági előnnyel járt, a mai tömegturizmust vizsgálva már nem tekinthetünk el nyilvánvaló társadalmi és környezeti mellékhatásaitól: egyes desztinációkban már rontja az ott élők életminőségét és veszélyezteti a természeti környezetet. Fenntartható fejlődésének érdekében szükséges a változás, a kínálatban éppúgy, mint a fogyasztók keresletében. A túlturizmus visszaszorítására az alulról induló, állampolgári-civil kezdeményezések mellett már politikai szinten is mutatkozik akarat, számos város, sziget, sőt ország a demarketing eszközeivel vagy egyértelmű korlátozásokkal, tiltásokkal igyekszik elejét venni a „turistahordák” okozta társadalmi-kulturális és környezeti degradációnak. A probléma annál is inkább égető, mivel a COVID-19 okozta rövid, bár drasztikus visszaesést a turizmusnak nem egy fenntarthatóbb, felelősebb felfutása követi, hanem a pandémia előtti tömegturizmus tűnik újjáéledni, sőt erősödni, annak minden negatív hatásával – nem is beszélve a következő években, évtizedekben a feltörekvő országok középosztályba kerülő százmilliókról és ezzel az utazási igény várható drasztikus növekedéséről.
A negatív hatások mérséklése érdekében azonban nemcsak tiltásokkal, hanem ösztönzőkkel, szervezési megoldásokkal (a kereslet koncentrációjának enyhítésével, térbeli és időbeli szétterítésével) és legfőképpen edukációval, a felelősségteljes turizmus formáinak terjesztésével is tehetünk.
Lehetséges kutatási irányok kijelölése
Adatbázisok összeállítása, szakirodalom-kutatás és -feldolgozás, primer kutatásokban való részvétel (a védett természeti területeken folytatott turizmus releváns hazai jogi szabályozása fejlődésének és a nemzetközi sztenderdekkel való kompatibilitásának vizsgálata, a túlturizmus enyhítésére és a felelősségteljes turisztikai fogyasztói magatartás promotálására vonatkozó nemzetközi és hazai jó gyakorlatok gyűjtése és elemzése, ezen gyakorlatok hazai adaptációs lehetőségeinek vizsgálata, a demarketing mint lehetőség a turizmus fenntarthatóbbá tételében).

felvehető hallgatók száma
1 fő
helyszín
H-7622 Pécs, Rákóczi út 80.
jelentkezési határidő
2026-05-31