Országos Doktori Tanács

Témakiírások

Korszerű elektronikai megoldások, valamint a mesterséges intelligencia alkalmazásának technikai aspektusai katonai, közszolgálati, illetve veszélyhelyzeti célú eszközökbe

alapadatok
témakiírás címe
Korszerű elektronikai megoldások, valamint a mesterséges intelligencia alkalmazásának technikai aspektusai katonai, közszolgálati, illetve veszélyhelyzeti célú eszközökbe
témakiíró
témakiírás leírása
A tudományos probléma megfogalmazása*
A katonai, közszolgálati, illetve veszélyhelyzeti célú elektronikus eszközök és rendszerek rohamos fejlődésének motorja az gépi autonomitás növelésére való törekvés, melynek célja, az emberi beavatkozásban rejlő kockázat minimalizálása, az eszközök túlélőképességének növelése. Ennek gyakorlati megvalósítása különböző szenzorrendszerek, programvezérelt áramkörök, mikrovezérlők, használata nélkül elképzelhetetlen. A folyamatosan bővülő gépi számítási kapacitások egyre bonyolultabb matematikai algoritmusok, szabályozási körök, irányítási eljárások alkalmazását teszik lehetővé, míg a mesterséges intelligencia és robotikai kutatások eredményei fokozatosan alakítják át az ipari termelés folyamatait, a közmű és kommunikációs hálózatok működtetését, vagy a személyzet nélküli repülés teljes eszközrendszerét, miközben a kapcsolódó technológiák evolúciója új perspektívákat nyit meg az állami feladatok teljes spektrumában. Vizsgálni szükséges tehát, hogy miként hatnak ezek a folyamatok a különböző állami feladatok technikai támogatására, és az új technológiák miként hasznosíthatók az egyes szakterületeken működtetett eszközrendszerek optimalizációja során.
Kutatási célkitűzések:
Megvizsgálni a mikrovezérlők, programvezérelt áramkörök, irányítástechnikai megoldások, valamint a mesterséges intelligencia, gépi tanulás módszereinek közszolgálati, illetve védelmi célú rendszerekben történő alkalmazásának lehetőségeit, meghatározni azok fejlődésnek irányait. Elvégezni a kapcsolódó számítási, tervezési, szimulációs, mérési és tesztelési feladatokat, alkalmazhatóság vizsgálatokat és meghatározni az eredmények hasznosíthatóságának további területeit.
Tervezett, illetve várható új tudományos eredmények: A Magyar Honvédség, valamint a rend- és katasztrófavédelemben érintett szervezetek által, illetve a hadipari termelésben felhasználható rendszerek és eszközök, illetve robotizálható munkafolyamatok hatékonyságának növelése innovatív műszaki megoldások segítségével.
felvehető hallgatók száma
3 fő
helyszín
Katonai Műszaki Doktori Iskola
jelentkezési határidő
2025-03-31