Országos Doktori Tanács

Témakiírások

Történelmi esettanulmányok a katonai vezetés témaköréből

alapadatok
témakiírás címe
Történelmi esettanulmányok a katonai vezetés témaköréből
témakiíró
tudományág
témakiírás leírása
A kutatási téma jelentőségét és egyúttal aktualitását, a Magyar Honvédség jelenleg is zajló fejlesztése, átalakítása adja, amelynek keretében felértékelődik a fegyveres erő élén álló katonai vezetők tevékenységének, döntéseinek előmozdítása céljából a történelmi tapasztalatok felhasználása és alkalmazása. A 19. és 20. század folyamán - vagyis hangsúlyozottan az 1867 és 1945 közötti időszakban - létezett Magyar Királyi Honvédség meghatározó katonai vezetőinek egy-egy kiemelt hadjárat, csata vagy ütközet során folytatott tevékenységének megismertetése, helyes vagy helytelen döntéseinek elemzése és vizsgálata, a hadtörténelmi példákból levonható tapasztalatok és következtetések összefoglalása segítheti a Magyar Honvédség mai vezetőit a döntéshozatal folyamatában.
A vizsgált időszak magyar katonai vezetői egy hadjáratban (Bosznia és Hercegovina 1878-as okkupációja), továbbá az első és második világháború hadszínterein is számos alkalommal próbálták ki vezetői képességeiket, a gyakorlatban alkalmazták az általuk elméletben elsajátított vezetési elveket. Az adott esettanulmányok kidolgozása során, az egyes hadjáratok, csaták vagy ütközetek lefolyásának és kimenetelének szakszerű ismertetése mellett, rá kell mutatni a korszak különböző vezetési szintet képviselő katonai vezetőinek (alapvetően a hadosztály, a hadtest vagy a magasabb seregtest parancsnokok, akik tábornoki rendfokozattal bírtak) sikereire, erényeire, előremutató és pozitív döntéseire, illetőleg az általuk elkövetett vezetési hibákra, helytelen elhatározásokra, esetenként a hadszíntéri kudarcok okaira. A vezetői döntések elemzése és értékelése során összehasonlítást lehet tenni, pl. az első és második világháború időszakában a szövetséges német tábornokok vezetői teljesítményével. Nagy jelentőséggel bír az azokból levonható tanulságok összegzése, hiszen azok ismeretében párhuzamba állíthatók az elmúlt másfél évszázad és a napjainkban zajló háborúk katonai vezetési kihívásai.
A különböző harchelyzetekből adódó kihívásokra adott vezetői válaszok megítélése és értékelése, a vezetői tevékenység eredményességét befolyásoló tényezők (például a harctéri tapasztalat, a szakmai képzettség, a korabeli vezetési, hadászati és harcászati elvek alkalmazásának korszerűsége vagy elavultsága, a haderő technikai felkészültsége, a különböző fegyvernemek alkalmazási és együttműködési lehetőségeinek kihasználása, a kommunikációs és utánpótlási nehézségek) szintén vizsgálat tárgyát képezhetik. A kutatási célok között szerepelhet a vezető személyiségének, jó és rossz emberi tulajdonságainak, vezetői alkalmasságának megítélése, továbbá a küldetésalapú szemlélet esetleges megjelenésének a vizsgálata az egyes vezetők esetében.
felvehető hallgatók száma
2 fő
helyszín
https://hdi.uni-nke.hu/nyitolap
jelentkezési határidő
2025-12-31