Témakiírások
Levélen keresztül ható, nanotechnológia felhasználásával készült, mikroba alapú növénykondicionáló készítmények alkalmazása a növénytermesztésben
témakiírás címe
Levélen keresztül ható, nanotechnológia felhasználásával készült, mikroba alapú növénykondicionáló készítmények alkalmazása a növénytermesztésben
intézmény
doktori iskola
témakiíró
társtémakiíró
tudományág
témakiírás leírása
A környezetkímélő, fenntartható szántóföldi növénytermesztésben a kórokozók és kártevők elleni védelem és tápanyag-visszapótlás fontos eszközét jelentik az ökológiai szemléletű megoldások. Ezek közül is kiemelkednek a biokontroll ágensekre (BCA) alapozott technológiák, melyekben a mikrobák kártevőket elnyomó hatása mellett, azok tápanyagokat feltáró/mobilizáló hatása is érvényesül. A jelenleg kereskedelmi forgalomban lévő készítmények talajlakó mikrobák (PGPR, PGPF) aktivitására alapoznak, ugyanakkor a növényi növekedést serkentő és bioaktív metabolitjaik (pl. szurfaktinok, iturinok, fengicinek)
által a lombozat kórokozóinak biokontroll-ágenseként azonosítható epifita és endofita mikroorganizmusok gyakorlati célú hasznosításáról kevés információval rendelkezünk. A rákok és kagylók mellett gombákból is kinyerhető kitozánt az EU 2014-ben engedélyezte a növények betegségekkel szembeni ellenállóképességének fokozására.
A biológiai növényvédelem, egyúttal a levéltrágyázás új lehetőségét adhatják az élő mikroorganizmusok mellett bioaktív metabolitokat és kitozán nanorészecskéket egyaránt tartalmazó, levélen keresztül ható növénykondicionáló készítmények. Felhasználásuk - az ökológiai gazdálkodáson kívül - a hagyományos növénytermesztésben is indokolt lehet, tekintettel a káros hatásuk miatt forgalomból kivont szintetikus peszticidek évről-évre növekvő számára.
A kutatási program magában foglalja a gyakorlati hasznosításra alkalmas mikroorganizmus – bioaktív metabolit – kitozán nanorészecske kombinációk kiválasztását, azok széles körű tesztelését növényházi és szántóföldi körülmények között.

felvehető hallgatók száma
1 fő
helyszín
Szegedi Tudományegyetem, Mezőgazdasági Kar, Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézet
jelentkezési határidő
2020-12-31