Témakiírások
Pályaadaptáció és munkahelyi kommunikáció
témakiírás címe
Pályaadaptáció és munkahelyi kommunikáció
intézmény
doktori iskola
témakiíró
tudományág
témakiírás leírása
pályát választó fiatal a foglalkozási szocializáció, a szakképzettség megszerzése során készül fel egy új társadalmi pozíciónak megfelelő szerepre és tevékenységre. A pályaadaptáció olyan jelenségkör, amely értékorientációk, objektív tárgyi-anyagi, intézményes és személyes feltételek kereszteződésében valósul meg. Ehhez a szakismeretek megszerzésén túl releváns viselkedésmódok és értékek elsajátítása is szükséges. A hivatással való azonosulás első lépcsőfoka a képzés megszerzésének, a felsőfokú tanulmányok folytatásának időszaka. Ebben az időszakban a pályához szükséges ismeretek elsajátítása mellett egyértelművé válik az a szerep, amelyet a választott pálya megkíván. A felsőfokú képzésben a bolognai rendszerre való áttérés elméletileg azt az elvárást is megfogalmazta, hogy az alapképzés három évében a hallgatók gyakorlati ismeretekkel bővítsék tanulmányaikat, ezzel is elősegítve a pályaadaptációt. A hivatással való azonosulás második lépcsőfoka a pályára lépés időszaka. Ebben az időszakban nyilvánul meg az egyén értékorientációja, amely legvalószínűbben érvényre jut a viselkedésében. A pályához tartozó szerep elsajátítása, a munkahelyi elvárásokhoz való alkalmazkodás jellemzik a pályakezdés éveit, amelyek döntőek lehetnek még a hivatástudat kialakításában is. A pályaadaptációban kiemelt szerepe van a munkahelyi kommunikációnak. A szakmai ismeretek a munkatársak segítő instrukciói, az elöljárók elvárásai útján teljesednek ki, válnak valódi tudássá, egységes rendszerré. A pályaadaptáció szempontjából kiemelt jelentőségű a generációk közötti kommunikáció. A kutatási probléma alapkérédései: hogyan szerveződnek a pályaattitűdök azonos foglalkozások esetén, hogyan alakul az egyén értékorientációja, az új típusú felsőfokú képzés megváltoztatta-e a fiatal értelmiségiek pályaadaptációját, hogyan változik a tudás átadásának, a beilleszkedésnek a folyamata a XXI. században.
felvehető hallgatók száma
1 fő
helyszín
Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar
jelentkezési határidő
2016-05-15

