Országos Doktori Tanács

Jegyzőkönyv

az  Országos Doktori Tanács üléséről

 

 

ideje:                   2024. június 14.

helyszín:             SE Szenátusi terem (1085 Budapest, Üllői út 26.)

jelen vannak:     a Tanács tagjai és meghívottjai jelenléti ív szerint

 

31 szavazati jogú tag közül 26 van jelen, a tanács határozatképes.

 

 

Benyó Zoltán (SE): Köszöntöm a tanács megjelent tagjait és a meghívott vendégeket. Külön köszöntöm Grünwald Tamás urat, a KIM Felsőoktatási Képzési Főosztály osztályvezetőjét, Mosolygóné Gődény Ágnes igazgató asszonyt, a felügyelő bizottságunk tagját, illetve Molnár Dánielt, a Doktoranduszok Országos Szövetségének elnökét.

 

Bejelentem, hogy kimentését kérte Kőnig Frigyes a Magyar Képzőművészeti Egyetem, Jakab Éva, a Károli Gáspár Református Egyetem, Faragó Sándor, a Soproni Egyetem képviseletében, továbbá Báló András főosztályvezető, az ODT FB elnöke és Halmai Péter, az ODT FB tagja.

 

Helyettessel képviselteti magát:

Ellen Bos (Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem) helyett: Rauscher Edina

Losoncz Miklós (Budapesti Gazdasági Egyetem) helyett: Krajcsák Zoltán

Nyulászi László (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) helyett: Takács Gábor

Mezey Barna (Eötvös Loránd Tudományegyetem) helyett: Nagy Marianna

Kontler László (Közép-európai Egyetem) helyett: Nagy Éva Katalin

Papp Tekla (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) helyett: Kiss Dávid

Kocziszky Éva (Színház- és Filmművészeti Egyetem) helyett Rénes Balázs

 

Bejelentem, hogy több intézményben választottak új doktori tanács elnököt, így az ODT új tagjaiként üdvözlöm a Budapesti Corvinus Egyetem képviseletében Balázs Zoltánt, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem képviseletében Hodossy-Takács Elődöt, illetve a Neumann János Egyetem képviseletében Bozsonyi Károlyt.

A Közép-európai Egyetem 2024. július 31-el megszünteti a doktori iskoláinak működését, így az egyetem képviselője a mai alkalommal utoljára vesz részt az ODT ülésén.

A kiküldött napirendi pontokhoz egy kiegészítést tennék, megkértem Molnár Dániel elnök urat, hogy röviden foglalja össze annak a felmérésnek az előzetes eredményét, amelyet a DOSZ a doktorandusz ösztöndíjak intézményi összegeinek témájában végzett a közelmúltban.

 

1/2024. (VI. 14.) sz. határozat:

Az ODT egyhangú szavazással elfogadta a jegyzőkönyv hitelesítőket (Helyes Lajos - MATE, Tihanyi József - MTSE, 26 igen, 0 nem, 0 tartózkodás), majd a napirendet (26 igen, 0 nem, 0 tartózkodás).

 

 

 

1. Elnöki beszámoló

 

Benyó Zoltán (SE): A legutóbbi, decemberi ülés óta több olyan változás történt, amely érinti a doktori képzést, a doktori iskolákat. Az egyik ilyen változás, hogy a korábbi ÚNKP pályázat ettől az évtől kezdődően Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) néven folytatódik és ennek a programnak lett a része a Kooperatív Doktori Program is. A 2024. évi pályázatok már ebben az új rendszerben kerültek meghirdetésre, az intézmények többségében a napokban zárulnak a pályázatok benyújtási határidejei. Az ODT elnöke is tagja a programot koordináló EKÖP Tanácsnak, ugyanúgy, mint a DOSZ elnöke is. Így közvetlenül tudunk informálódni a változásokról, illetve ráhatásunk is van azokra. Április 15-én DOSZ elnök úrral együtt egyeztetést tartottunk a minisztériumban Hankó Balázs államtitkár úrral. Egyik kiemelt téma volt az állami ösztöndíjas felvételi keretszámok minisztériumi jóváhagyása. Erre végül május 7-én került sor. Összesen 2182 helyet kaptak az intézmények, amely magasabb a korábbi években megszokott 2000 főnél, de alacsonyabb az ODT által javasolt 2368-nál. A minisztérium a STEM területen támogatja csak az emelkedést. A minisztérium jelezte, hogy a felvételi adatok ismeretében idén is nyitott lesz az esetleges átcsoportosításokra. Idén is kérni fogjuk az intézményi adatokat és július végén egy online ülés keretében dönthetünk ezekről. A minisztériumi megbeszélésen számos olyan témáról is szó volt, amely a doktorandusz hallgatók státuszával, juttatásival kapcsolatosak. Ilyenek a nyugdíj-jogosultság megváltásával kapcsolatos kérdések, amelyről az intézmények saját hatáskörben dönthetnek, majd támogatási igénnyel fordulhatnak a minisztériumhoz. Az összeg felét az intézmény, másik felét az állam fizeti. Szóba került az ösztöndíjak összege. az anyává váló fiatal kutatók támogatása, a CSED és GYED összegének számítása. Történt néhány törvénymódosítás is (ezekről majd külön napirendi pontban beszélünk majd), de továbbra is vannak még rendezendő kérdések. Ezekre a DOSZ-szal közösen továbbra is próbálunk megoldási javaslatokat készíteni. Jubileumi év az idei, hiszen 30 évvel ezelőtt, 1994-ben alakultak meg a felsőoktatás, illetve a doktori képzés meghatározó szervezetei, a MAB, a DOSZ, illetve az ODT elődje, az Országos Doktori és Habilitációs Tanács is. Terveink szerint ősszel, a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozathoz kapcsolódóan szervezünk majd egy ünnepi programot ehhez kapcsolódóan. Azt szeretném kérni, hogy ha az ODT tagok közül bárkinek van javaslata előadóra, előadás témára, az szíveskedjen a következő egy-két hétben megtenni. A KIM ebben az évben is 5 millió forinttal támogatja az ODT működését, az ehhez szükséges igénylési dokumentumokat benyújtottuk.

 

 

2.         Beszámoló az Országos Doktori Tanács 2023. évi tevékenységéről

 

Benyó Zoltán (SE): A testület munkájában ebben az évben is központi szerepet játszott a jogszabályi környezet, illetve a MAB akkreditációs előírások változásainak követése és az ezzel kapcsolatos ajánlások megfogalmazása a felsőoktatási intézmények doktori iskolái részére. Az Országos Doktori Tanács 2023. évi tanácsülésein az alábbi kiemelt témakörökkel foglalkozott: a doktori adatbázis megújítása; a felvételi keretszám intézmények közötti elosztása, a megnövekedett felvételi keretszám felhasználásának tapasztalatai, a fel nem használt helyek újraosztása; a MAB doktori iskolák akkreditációjával kapcsolatos tapasztalatai és az eljárásokkal kapcsolatos tervei a 2023-2024 időszakra; az MTA javaslatok a kifogásolható gyakorlatot folytató folyóiratok cikkeinek kezelésére; az ODT ajánlásai a doktori témavezetéssel kapcsolatban; a graduális képzéssel párhuzamosan megkezdett doktori (PhD) képzés egységes szabályozására vonatkozó javaslatok. A Doktoranduszok Országos Szövetségével szoros együttműködésben javaslatot tettünk a doktori képzéssel kapcsolatosan szükségessé vált jogszabályi változtatásokra. Az ODT képviselete a MAB plénumában lehetőséget biztosított az egyetemi doktori tanács elnökök véleményének tolmácsolására, és a doktori iskolák akkreditációjával, működésével kapcsolatos kérdések egyeztetésére. A két testület együttműködésének fontos eleme, hogy az ODT adatbázisa biztosítja azt az adatszolgáltatási felületet, ami alapján a doktori iskolák szerkezete és működése nyomon követhető. A 2023. évi minisztériumi támogatást (5.000.000 Ft) az ODT és a doktori adatbázis működtetésével kapcsolatos személyi kiadásokra igényeltük, a támogatás felhasználásának határideje 2024. június 30. Az új honlap fejlesztésének keretében adattisztítási és tesztelési munkákat végeztünk. A tesztelési, tervezési és adattisztítási feladatokat az ODT adatbázis koordinátor és az adatbázis adminisztrátor folyamatosan végezte, akik átlagosan 1-2 hetente megbeszéléseket tartottak a felmerülő kérdések pontosítására, valamint felmérték az éles üzembe helyezéshez szükséges továbbfejlesztési feladatokat. Az ODT honlapjának igazi kincse az évek során felvitt és karbantartott, jó minőségű adattömeg. Az új honlap tervezési és megvalósítási folyamatában nagy hangsúlyt kapott az adattömeg migrációja, amely az új honlap funkcióinak elkészítésével párhuzamosan készül. Ehhez kapcsolódik, hogy bizonyos átstrukturálásra is szükség van, hiszen elkezdődött egy folyamat a doktori iskolák integrációjára, amelyet szintén kezelni kell az adatbázisban is. A bevételekről és kiadásokról egy részletes táblázat került kiküldésre. Az ODT testületében taggal rendelkező felsőoktatási intézmények átutalták a működési rendben meghatározott működési hozzájárulást (összesen 5.100.000 Ft). A Kulturális és Innovációs Minisztérium - az ODT Alapító Okirata VII.2. alapján, támogatási szerződés keretében - 5.000.000 Ft támogatást biztosított. A rendszeres megbízási díjakon (titkár, adatbázis koordinátor, adatbázis adminisztrátor) felül személyi kiadásként a honlap elkészült fejlesztéseinek tesztelésére fordítottunk. A működési költségek legnagyobb tételei a könyvelési díj és a bankköltségek voltak, illetve a 2021. évi minisztériumi támogatás maradványaként visszautalásra került 540.000 Ft. A teljes éves kiadás 7.467.362 Ft volt, így a 2023. évi záróegyenleg 25.883.083 Ft. Úgy gondolom, hogy fontos cél, hogy ezt az összeget a doktori képzés fejlesztésére fordítsuk. Ezzel kapcsolatban is szívesen veszünk ötleteket, javaslatokat. Felvetődött olyan ötlet, hogy az ODT is támogathatná doktorandusz hallgatók részvételét tudományos rendezvényeken, vagy írhatna ki kiválósági pályázatot. Természetesen valamennyi pénzeszközre szükség lesz az ünnepi rendezvény megszervezéséhez is. Először a Felügyelőbizottság jelen lévő tagját kérném hozzászólásra, véleményezésre.

 

Mosolygóné Gődény Ágnes (MAB): A felügyelőbizottság az előzetesen megküldött pénzügyi és szöveges beszámolót áttekintette. Megállapítottuk, hogy a gazdálkodás az alapszabálynak megfelelően történt, az ODT a rendelkezésére álló költségvetési keretek között gazdálkodott. A költségvetési támogatás felhasználása és az arról történő elszámolás transzparens. A felügyelőbizottság a pénzügyi beszámoló és a hozzá tartozó szöveges kiegészítés elfogadását javasolja.

 

2/2024. (VI. 14.) sz. határozat:

Az ODT egyhangú szavazással elfogadta az ODT 2023. évi tevékenységéről szóló beszámolót (26 igen, 0 nem, 0 tartózkodás).

 

 

3. Változások az Nftv-ben

Benyó Zoltán (SE): Az Nftv-ben történt néhány olyan változás, amelyek érintik a doktori képzést, ezek összefoglalására Titkár urat kértem meg.

 

Varga Zsolt (ODT): Négy jelentősebb változást emeltünk ki. Az Nftv. 40. § (6a) bekezdése szerint „a felsőoktatási intézmény a kivételes tehetségű jelentkezőt alapképzésben szerzett fokozattal és szakképzettséggel - párhuzamosan a mesterképzéssel - felveheti doktori képzésre is. A felsőoktatási intézmény az ilyen felvételi döntés feltételéül előírja, hogy a jelentkező tegyen sikeres felvételi vizsgát, és emellett igazolja, hogy kiemelkedő tanulmányi, tudományos és nyelvi ismeretekkel rendelkezik.” A 2024. évi XIII. tv. 47. § szerint ez azzal egészül ki, hogy „(6a) bekezdésben foglalt módon a hallgató az osztatlan mesterképzési szakon folytatott tanulmányai utolsó két tanévének tanulmányaival párhuzamosan is felvehető doktori képzésre.” Az Nftv. 53. § (4) bekezdése szerint „A doktorandusznak a komplex vizsgát követő három tanéven belül a doktori szabályzatban meghatározottak szerinti doktori értekezést kell benyújtania. Ez a határidő különös méltányolást érdemlő esetekben legfeljebb egy tanévvel a doktori szabályzatban meghatározottak szerint meghosszabbítható. A fokozatszerzési eljárásban a hallgatói jogviszony szünetelése legfeljebb két félév lehet.” A 2024. évi XIII. tv. 55. § f) pontja szerint ez azzal egészül ki, hogy „a doktorandusz szülésére tekintettel és a doktori szabályzatban meghatározottak szerint legfeljebb hat félév lehet.” A 2024. évi XIII. tv. 53. § (1) pontja szerint a kooperatív doktori képzésben érintett, az Nftv. 108. § 22a pontjában felsorolt területek (matematikai, természettudományi, műszaki, informatikai, agrártudományi, orvos- és egészségtudományi, művészeti) kiegészülnek a gazdálkodás- és szervezéstudományi területtel. Az 2024. évi XIII. tv. 53. § (2) pontja szerint az Nftv. 108. §-a kiegészült az üzleti doktori képzés definíciójával: „az  alkalmazott kutatásra és a  gyakorlatorientált üzleti oktatásra összpontosító, szakmai tapasztalattal rendelkező hallgatók számára szervezett doktori képzés.” Az 2024. évi XIII. tv. 46. § szerint az „üzleti doktori képzésben és nemzetközi közös doktori képzésben legalább száznyolcvan kredit et kell szerezni, a képzési idő legalább hat félév.” Az 2024. évi XIII. tv. 55. § szerint a „az üzleti doktori képzésben szerezhető fokozat a „Doctor of Business Administration” (rövidítve: DBA).” A DBA-képzésre történő felvétel feltétele a gazdálkodás és szervezéstudományok területen magyar és angol, vagy kizárólag angol nyelven PhD képzést folytató doktori iskolák mellett működő DBA programokba a mesterképzésben szerzett fokozat birtokában szerzett legalább 5 éves magas szintű üzleti vezetői gyakorlat. A részletes szabályozás ebben a témában még nem jelent meg.

 

Benyó Zoltán (SE): A szüléssel kapcsolatos jogszabálymódosítás kapcsán a törvényalkotói szándék az volt, hogy a doktori értekezés benyújtására rendelkezésre álló idő is meghosszabbodjon. A cél érdekében még további szövegmódosításra van szükség, erre meg is van a szándék. A DBA kapcsán az ODT nyitott arra, hogy részt vegyen a részletes szabályok megalkotásában. A DOSZ-szal a jövőben is szorosan együttműködünk a szükségesnek gondolt változások megfogalmazásában, közvetítésében a jogalkotó felé.

 

 

4.   A doktori képzés és fokozatszerzés nyelvi követelményeinek áttekintése

 

Benyó Zoltán (SE): A legutóbbi ülésen felmerült, hogy a témavezetéshez hasonlóan, a doktori fokozathoz elvárt nyelvismerettel kapcsolatban is érdemes lenne ajánlást elfogadni. A tudományterületi különbözőségek miatt ezen a területen nyilván nehezebb egységes álláspontot kialakítani. A jogi szabályozás ennek tekintetében megengedővé vált, gyakorlatilag a doktori iskolákra bízza annak megítélését, hogy a fokozatszerzőnek milyen nyelvtudással kell rendelkeznie. A nemzetközi tudományos életben való részvételhez valamiféle nyelvismeret nyilván mindenhol szükséges. Várkonyiné Kóczy Annamária alelnök asszony összesítette azokat az intézményi anyagokat, amelyek ezzel kapcsolatban beérkeztek. Kérem Alelnök Asszonyt, hogy foglalja össze a tapasztalatokat.

 

Várkonyiné Kóczy Annamária (ÓE): Először is köszönöm szépen mindazoknak, akik elküldték a nyelvi követelményekkel kapcsolatos anyagaikat. Idő közben kiderült, hogy technikai okokból néhány dokumentum nem jutott el hozzám, ezért elnézést kérek, hogy ezek kimaradtak az összesítésből. A 30 tagintézményből összesen 6 válaszai vannak benne az összesítő táblázatban. Próbáltam a lényeges elemeket kiemelni: milyen tudományterületen, milyen nyelv, milyen szintű ismerete az elvárás, illetve hogy mikorra (felvétel, komplex vizsga, abszolutórium, értekezés benyújtása, fokozatszerzés) kell teljesíteni a követelményeket. Az angol nyelv dominanciája egyértelmű, de egyes területeken (bölcsészet-, társadalom- és hittudományok, illetve a művészetek) azért tapasztalható szórás. A legtöbb helyen a felvételnek is van már nyelvi követelménye, majd egy kicsivel emeltebb szintű elvárás jelenik meg a fokozatszerzési eljárás megindításának idejére. A legtöbb intézmény nem nagyon könnyített a követelményeken, viszonylag kevesen lazítottak az új jogszabályi keretekhez igazodva. Leginkább a nyelvek számában látszik könnyítés, már nem mindenhol előírás a két idegen nyelv ismerete. A legtöbben megtartották a felvételnél a középfokú nyelvvizsga előírását. Vannak lazítások, például ha nincs valakinek hivatalos nyelvvizsgája, akkor a felvételi bizottság is felmérheti a nyelvismeretet. A kimenetnél legalább egy nyelvvizsga általában elvárt, de van, ahol megmaradt a két nyelv ismeretének követelménye. Több szabályzatban is külön megjelent, hogy a külföldiekre, azaz az angol nyelvű doktori képzésben résztvevőkre milyen szabályok vonatkoznak. A cél az, hogy valamiféle ajánlással segítsük az egyetemek küzdelmét, hiszen a tudományos kommunikáció elképzelhetetlen idegen nyelv vagy nyelvek ismerete nélkül.

 

Benyó Zoltán (SE): Fontosnak tartom, hogy ha lesz ajánlásunk, akkor abban hangsúlyozzuk, hogy nem a papír a fontos, hanem a képesség az idegen nyelvű kommunikációra, vitára. Ennek több formája is elképzelhető, a Semmelweis Egyetemen például a doktori védéseket angol nyelven folytatjuk le. Erre lehetőség van akár a komplex vizsgán is. Vannak persze ellenérvek is, leginkább a magyar, mint tudományos nyelv védelme. Célunk és érdekünk, hogy magát a nyelvi készséget lássuk bizonyítottnak a jelölt részéről. Ha ez valakinél hiányzik, akkor az egyéni lehetőségei nagyon beszűkülnek. Fontos lenne látni, hogy az angol nyelv elsődlegessége mindenhol érvényes-e, vagy vannak olyan területek, ahol ez nem egyértelmű. A következő ülésre ezek alapján megfogalmazok egy ajánlást, amely valószínűleg jelentősen rövidebb lesz, mint a témavezetéssel kapcsolatosan elfogadott dokumentumunk.

 

 

5.         Helyzetjelentés a doktori.hu fejlesztéséről

 

Benyó Zoltán (SE): Megkérem az adatbázis koordinátorát, Marton József főigazgató urat, hogy tájékoztassa a Tanácsot a fejlesztés aktuális helyzetéről! Jó lenne látnunk, hogy van-e esetleg olyan feladat, amiben az ODT akár szakmailag, akár anyagilag segíteni tudná a folyamatot.

 

Marton József (ODT): Az új doktori.hu honlap nyilvános felületét korábban bemutattam, ahol az is kitűnt, hogy a jelenlegi honlap adatvagyonának migrációja csaknem teljes egészében megtörtént és elérhetőek a különböző adatlapok és listázások. Az utóbbi fél évben a rendszer belső folyamataira, belső felületeire, konkrétan az oktatói feladatokra és a doktori iskola adminisztrátor feladataira koncentráltunk. Az oktatói feladatok közül egyet, a válogatott közlemények listájának MTMT-ből történő átemelését emelném ki, amely működik. A doktori iskola adminisztrátori feladatokat támogató felületek jórészt elkészültek, ide értve az oktatók és hallgatók regisztrálását, doktori iskolához rendelését és a témavezetések szerkesztését. Itt két nagyobb feladat-csoport következik: egyrészt a doktori iskola és intézményi testületek kezelése most készül, illetve a különböző törzstagi és témavezetői ellenőrzések algoritmusainak elkészítése ezután következik. Amióta zajlik a fejlesztés, több jogszabályi módosítás is bekövetkezett, ezeket menet közben kezeltük. Most már a program készen áll arra is, hogy egy doktori iskola több intézményhez tartozzon. Kezeli az új honlap a doktori iskolákban működő doktori programokat is. Itt még a készültség nem teljes, hiszen az ún. tagozatok kezelése tervezés alatt áll. Az elmúlt másfél hónap a tesztelésről szólt, amely során egy tapasztalt doktori iskola admin kollégánk próbálta ki az új honlapot, és jelezte tapasztalatait. Ennek kapcsán sok fontos hiba derült ki, amik nagyrészét javítottunk. A fejlesztővel heti rendszerességgel egyeztetünk. Erre és a tesztelés tapasztalataira alapozva elmondható, hogy sok munka van még hátra. de reális cél, hogy ősszel megkezdjük az új program használatát.

 

Benyó Zoltán (SE): Tudjuk, hogy komoly kihívást jelent a feladat, amelyet a Semmelweis Egyetem kezdett meg a doktori iskolák összevonásával. A korábbi iskolák megszűnése, az oktatók és hallgatók áthelyezése az új iskolához, azon belül tagozatokhoz nem egyszerű és nem is mindig evidens. Köszönjük szépen, hogy ebben előrelépés történt és történik. Úgy tudjuk, hogy máshol is lesznek ilyen változások, például a Debreceni Egyetemen is elindult egy ilyen folyamat, illetve a MATE-n is.

 

 

6. DOSZ felmérés

 

Benyó Zoltán (SE): Szeretném felkérni Elnök urat, hogy ismertesse annak a felmérésnek az első eredményeit, amelyet a DOSZ készített a közelmúltban a kiegészítő ösztöndíjak intézményenkénti összegével kapcsolatban.

 

Molnár Dániel (DOSZ): Tavaly módosult az 51/2007-es kormányrendelet, amelynek lényege, hogy a doktorandusz ösztöndíjak összegét az intézmények magasabb összegben is meghatározhatják. Bíztunk benne, hogy a 2023/2024 tanévben minél több egyetem él majd ezzel a lehetőséggel. A DOSZ és az ODT közösen egy felmérést készített ezzel kapcsolatban, hogy láthassuk a rendeletmódosítás hatékonyságát. Jelen pillanatban 10.730 doktorandusz van, ebből az állami ösztöndíjasok száma közel 6.500 fő. A felméréshez 21 intézménytől kaptunk adatokat, ezekben az intézményekben tanul az állami ösztöndíjasok 91 százaléka. A modellváltó intézmények közül 8 egyetem indított ebben a tanévben kiegészítő ösztöndíj programot. Ezekben az intézményekben mintegy 3.500 állami ösztöndíjas doktorandusz van, akik közül több mint 1.500 fő részesült kiegészítő ösztöndíjban. Az ösztöndíjak összege nagyon változó, havi 40.000 forinttól 180.000 forintig terjed, az első két évben átlagosan 102.000, a második két évben 114.000 forint a kiegészítés összege. A legnagyobb hallgatói létszámú modellváltó intézmények tehát éltek a lehetőséggel, de meglehetősen különböző feltételeket határoztak meg. Több intézmény van, amely normatív alapon, mindenkinek biztosítja a kiegészítést pályázat nélkül, vagy valamilyen egyszerűsített pályázati formában. Ugyanakkor sok intézmény van, ahol bizonyos feltételeket határoznak meg. Például kizárnak hallgatókat a pályázási lehetőségből, ha a doktorandusz jogviszony mellett munkaviszonyuk is van, akár az egyetemen belül vagy azon kívül. A felmérésben több újabb intézmény is jelezte, hogy a következő tanévben ők is tervezik a kiegészítő ösztöndíj bevezetését. A kiegészítő ösztöndíjon felül több intézmény kiválósági programot is indított, amely az általános kiegészítésen túl is biztosít forrásokat a legjobbak számára.

 

Benyó Zoltán (SE): Mindannyian egyetértünk abban, hogy az állami ösztöndíj összege nem elegendő ahhoz, hogy valaki pályakezdő fiatalként megéljen. Ha ebből következően a doktorandusz egyéb tevékenységet is kénytelen végezni, akkor az limitálja a tudományos munkára fordítható idejét, ami hátráltatja a fokozatszerzést. A doktoranduszok csak részben tekinthetőek hallgatóknak, hiszen oktatóként, kutatóként is kiveszik a részüket az egyetemi működésben, hozzájárulnak az egyetemek tudományos teljesítményéhez. Németországban például van olyan gyakorlat, hogy a doktorandusz megkapja a kezdő kutatók bére felének megfelelő összeget. Még 2022-ben készítettem egy felmérést, hogy a PhD hallgatók milyen mértékben járulnak hozzá az egyetem tudományos teljesítményéhez. A megjelent publikációk felében volt aktív doktorandusz az első szerző. Ez nagyon jelentős arány. Tekintve, hogy a finanszírozásban is egyre komolyabb szempont a tudományos teljesítmény, az egyetemeknek érdemes szem előtt tartaniuk a PhD hallgatók megbecsülését.

 

 

7. Egyebek

 

Benyó Zoltán (SE): A felvételi eljárások már zajlanak. Július elején szokás szerint kérni fogjuk az intézmények adatszolgáltatását az intézményi keretek várható betöltéséről, július végén online ülésen fogunk tárgyalni az esetleges átcsoportosítási igényekről. Ez közös érdekünk, hiszen nemcsak azok járnak jól, akik plusz helyeket kapnak, hanem az eredményes felhasználást látva a minisztériumot is tudjuk erősíteni abban, hogy érdemes ezeket a helyeket finanszírozni. Az idei év felvételi eljárása azért is különleges, mert várhatóan nagyobb számban megjelennek a rendszerben azok, akik élnek a párhuzamos mesterképzés és doktori képzés lehetőségével. Ha ez jelentős növekedéshez vezetne a keretszám igényekben, akkor ezt természetesen jelezni fogjuk a minisztérium felé.

 

Gálfi Péter (ÁTE): Már most szeretném jelezni, hogy az Állatorvostudományi Egyetemnek szüksége lenne 6 további állami ösztöndíjas helyre.

 

Benyó Zoltán (SE): Azt javasolom, hogy az egyetem azt kommunikálja a hallgatók felé, hogy várhatóan biztosított lesz az állami ösztöndíjas hely. Nem lenne szerencsés, ha valaki, akinek első körben nem jut hely, elbizonytalanodna és máshol helyezkedne el. Eleve az a tapasztalat, hogy a felvett hallgatók 5-10 százaléka végül nem iratkozik be, mert idő közben más lehetőséget kap akár itthon, akár külföldön.

 

Csernoch László (DE): A Magyar Tudományos Akadémia 2025-ben nagyszabású rendezvénysorozattal készül a kétszáz éves évfordulóra. Javasolom annak megfontolását, hogy valamilyen formában az Országos Doktori Tanács - a kár a DOSZ-szal együttműködésben - kapcsolódjon ehhez, hiszen mégis csak a doktori képzés jelenti a magyar tudományosság utánpótlását.

 

Benyó Zoltán (SE): Ez kiváló ötlet, akár már most elkezdhetünk gondolkodni ennek a megvalósításán. A 2025 évi megemlékezésnek valamiféle előfutára lehetne az a tervezett esemény, amelyet az ülés elején már említettem, és amely az ODT 30 évvel ezelőtti megalakulásához kötődik. Megismétlem a kérést, hogy amennyiben van valakinek konkrét javaslata az őszi rendezvény tematikájával, előadóival kapcsolatban, egy-két héten belül szíveskedjen azt nekünk elküldeni, hogy elkezdhessük a szervezést.

 

Padisák Judit (PE): Javasolom, hogy vegyük fel a kapcsolatot Erdei Anna főtitkár-helyettes asszonnyal, aki pontosítani tudja a jövő évi programok előkészítésének határidejeit.

 

Csernoch László (DE): Az MTA jövő heti vezetői kollégiumának ülésén ezt szívesen felvetem, ha az ODT egyetért abban, hogy vegyünk ebben részt.

 

Benyó Zoltán (SE): Igen, köszönjük szépen a felajánlást, akkor meg is kérnénk erre.

 

Balázs Zoltán (BCE): A Stipendium Hungaricum ösztöndíjakkal kapcsolatban érdeklődnék, hogy lehet-e valamit tudni a friss döntésekről.

 

Benyó Zoltán (SE): Nem, ezt teljesen a Tempus végzi, nem szoktunk külön tájékoztatást kapni. Sajnos ismerjük a rendszert, hogy az egyetemek támogatási javaslatait sok esetben felülírják az egyes országok kontingensei és az ő egyéb szempontjaik.

 

Geresdi István (PTE): A doktori iskolákat csak áttételesen érintő kérdés, hogy lehet-e tudni valamit az egyetemi tanári pályázatok elbírálásáról.

 

Mosolygóné Gődény Ágnes (MAB): A pályázatok beérkeztek, a formai ellenőrzések megtörténtek. Ahol erre szükség volt a hiánypótlással kapcsolatos visszajelzéseket is megkapták az egyetemek. Csak arra várunk, hogy legyen a Közlönyben megjelent, kinevezett testület. Ezt követően lehet alakulóülés és az egyetemi tanári kollégium megválasztása. A titkárság részéről minden olyan mértékben elő van készítve, hogy amint létrejönnek a testületek, az ügyek tovább vihetők. Tekintettel a 108 pályázatra és a már elvesztett időre, csúszásra mindenképpen számítani kell.

A doktori.hu kapcsán szeretném jelezni, hogy rendszeresen használjuk a különböző értékelési eljárásokban és nagyon gyakran találkozunk elavult információkkal az egyes személyek adatlapjain. Kérnénk az ODT tagjait is, hogy ösztönözzék a doktori iskolák oktatóit az adataik frissítésére, aktualizálására. Ugyanez elmondható a doktori iskolák honlapjairól is.

 

Benyó Zoltán (SE): Az ülést bezárom, júliusban online ülésen találkozunk legközelebb.

 

 

kmf.

 

 

 

lejegyezte:      Varga Zsolt                                        jóváhagyta:     Benyó Zolán

                        titkár                                                                          elnök

 

 

Hitelesítők:

 

                        Helyes Lajos                                                               Tihanyi József

                        MATE                                                                        MTSE