Bejelentkezés
 Fórum
 
 
jegyzőkönyv: 071207

Jegyzőkönyv

készült az Országos Doktori Tanács (ODT) ülésén

 

ideje : 2007. december 7. 13:00

helyszíne : Pannon Egyetem szenátusi terme

(Veszprém, Egyetem u. 10.)

 

Jelen vannak : jelenléti ív

 

A Tanács 25 tagjából 23 jelen van, így Zombory László az ülést megnyitja.

Zombory László köszönti azon egyetemek képviselőit, ahol személyi változás történt az előző ülés óra, így

·         Mihály Györgyöt (BME),

·         Neményi Miklóst ( NyME ) és

·         Ujj Andrást (ZMNE),

Akiknek jó munkát kíván.

Jelzi továbbá, hogy később érkezik párhuzamos programjai miatt

·         Bazsa György (MAB) és

·         Péterfalvi Attila (OBH).

Bejelenti, hogy az ülésről kimentését kérte

·         Kovács Melinda (KE),

·         Szál Ágoston (SE),

·         Mang Béla (felügyelőbizottság),

·         Meskó Attila (MTA) és

·         Manherz Károly (OKM).

Szakállamtitkár urat Csákvári Éva vezető főtanácsos helyettesíti, akit külön is köszönt.

 

Az ülés előre meghirdetett napirendje:

1.       rektori köszöntő

2.       döntés a felvételi keretszámról

3.       tisztségviselők beszámolója

4.       2007. évi költségvetés

5.       tisztségviselők választása

6.       a felsőoktatást érintő jogszabályi változások és kormányzati szándékok

7.       2008. évi tagdíj megállapítása

8.       doktori iskolák felülvizsgálata, törzstagok megfeleltetése

9.       a doktori adatbázis adatvédelmi vizsgálata

10.   egyebek.

Zombory László jelzi, hogy a 6. pont helyett Csákvári Éva a minisztérium információit az egyes napirendi pontokhoz fűzve mondja el. Az adatvédelmi biztos későbbi érkezése miatt szükséges lehet a 9. és a 10. napirendi pont megcserélése. Napirenddel kapcsolatban észrevétel nincs. A tanács azt ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadja.

Zombory László jegyzőkönyv-hitelesítésre felkéri Mihály Györgyöt és Zentai Lászlót, szavazatszámlálásra pedig Dávid Szebasztiánt , akiket a Tanács ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogad.

 

1. rektori köszöntő

Rédey Ákos , a vendéglátó Pannon egyetem rektora köszönti az egybegyűlteket. Kedves feladatának tesz eleget, hiszen évekkel ezelőtt ő maga is tagja volt az ODT elődszervezetének, így a testület munkáját is ismeri. A két napos tanácsüléshez kellemes tartózkodást és hatékony munkát kíván mindenki számára, továbbá azt, hogy az ülés alkalmával közelebbről is megismerjék a vendégek a Pannon Egyetemet.

Zombory László megköszöni a szíves és nagyvonalú vendéglátást.

 

2. döntés a felvételi keretszámról (I.)

Zombory László : Külön is köszönöm Szél Ágostonnak, a keretelosztási szakbizottság elnökének munkáját, aki rendkívüli szenátusi ülésük miatt sajnos nem tud körünkben lenni. Ha az elosztás kapcsán vannak anomáliák, azt most érdemes megvitatnunk. Az elosztás számításait és előkészítését az ODT titkára végezte. Kérem, annak ismertetését.

Csizmadia József : A megküldött és itt is kiosztott melléklet tartalmazza az elvek alapján készített elosztási eredményt. Az elosztás alapadatai kapcsán alapos ellenőrzési munkát végeztünk: bizonyára többen tudnak róla, hogy egyetemükkel is több körben történtek egyeztetések, illetve az ellenőrzések nyomán javíttatások.

A kiküldött és itt is kiosztott táblázat mutatja a bizottság által javasolt és a Tanács által meghatározott elvek pontos alkalmazását. A számítás és annak előkészítése a bizottság elnökével folytatott folyamatos egyeztetéssel történt. A Tanács határozata alapján kalkulált elosztást Magyarországnak az Európai Felsőoktatási térségben tett kötelezettségvállalása köti meg azzal, hogy a 3. oszlopban előírt „költséges” arányt teljesíteni kell. Az európai előírást, miszerint legalább 680 ösztöndíjat kell a magasabb normatívájú képzések között kiadni, úgy tudjuk teljesíteni, hogy az egyetemek saját igényei szerinti megosztási hányadhoz képest a fennmaradó alacsony normatívájú részt minden intézménynek azonos mértékben kell csökkentenie. Ez az érték 20%-ra adódott. Az így kalkulált megoszlás jelenik meg a táblázatban: legalább annyi jelentkezőt kell a magasabb normatívájú tudományterületekre felvennie az egyes intézményeknek az általuk elnyert teljes keretből.

Az adatok feldolgozása közben tapasztaltak alapján több észrevételt is jeleztem a szakbizottság elnökének. A későbbiekben megfontolandók között a legkirívóbbat itt is megemlítem: a bizottság javaslatára a Tanács 15%-os tompítást határozott meg. Ez azonban csakis 7 fölött értelmezhető, ugyanis az alatt teljesen befagyasztja a létszámokat. Ennek legnagyobb kárvallottja jelen esetben a KeE , amely az előzőekben is lovagiasan vállalt 3-as létszáma miatt arról nem mozdulhat el felfelé.

Magam is köszönöm Szél Ágoston áldozatos és lelkiismeretes munkáját. A munka elképzelhetetlen lett volna a folyamatos kapcsolattartás és az esetenként napi többszöri egyeztetés és gyors válasza nélkül.

Zentai László : Nagyobb számok esetén a 15% elfogadható, de az alacsonyabb költségigényű tudományterületeik aránya mégis nagyobb mértékben csökken bizonyos esetekben az ezzel párhuzamosan érvényesített EU előírásokból adódóan. Erre vonatkozóan is tompítás lenne célszerű.

Csákvári Éva : Ebben nem tudunk mit tenni, mert ez már kormányhatározatban van, ami pedig az Európai Felsőoktatási térség irányadó trendjéből következik.

Zentai László : Intézményen belül is kommunikálnunk kell ezt, s az érintett társadalom- és bölcsészettudományi területek is nehéz helyzetben vannak.

Zalai Ernő: Én is köszönöm Szál Ágoston és Csizmadia József munkáját. Teszem ezt azért is, mert problémákat akarok felvetni.

A bizottság tisztában volt azzal, hogy nincsenek pontos adataink, így az eredményeket sem tudtuk prognosztizálni. Nem lehetett tudni akkor még az EU elvekről sem. Ha tudjuk, már akkor különválaszthattuk volna a kereteket. Intézményünkben a humán területek a jobb hatásfokúak, mégis ők kerülnek az EU előírásokból adódóan még inkább vesztesként ki az elosztásból, miközben az egyébként is „büntetendő” agrár doktori iskolák nyertesek lettek. Az egyetemek egymás között is „üzletelhetnének” a keretszám típusairól.

Nehezményezem, hogy a bizottságnak nem volt lehetősége a számok tükrében újabb elemzéseket végezni. A változások százalékosan túllépik egyes helyeken a 15%-ot. Javasolom, hogy tartsunk szünetet, s a bizottság közben döntsön az elvek pontos alkalmazásáról. Az esetlegesen megmaradó helyeket a tanács méltányossági alapon feloszthatná.

Csizmadia József: Több fajta megoldása van annak, hogy parciálisan történjék a keretek elosztása. A börze ötletét magam is felvetettem. Ugyanakkor hamar beláttam, hogy mivel minden intézmény a saját igénye fölé kerül így is, szinte kizárt, hogy mégis még nagyobb arányban tenné ezt bárki, mint a kényszerítő 20%.  

A tompítás kapcsán is a bizottság elnökével egyeztetve, és egyetértésével folyt a munka. Amint az a számításból látható, a 2007/2008 hányadosra értelmeztük az eltérési korlátozást. Ha a bizottság ennek reciprokáról dönt, az egy más értelmezés.

Sem a bizottságnak, sem a Tanácsnak nincs hatásköre méltányossági döntésekre a korábban elfogadott elvek szerint. Ha a tompítás értelmezésének módosítása mellett döntenek, akkor a számítás a korábban elfogadott elvek szerint iterálandó újra.  

Ujj András: A kormányhatározat alapján nem kaphat intézményünk keretet. Ennek változtatását kezdeményezzük.

Csákvári Éva: Nem a rendeletből, hanem a törvényből származik az a szabályozás.

Husvéth Ferenc: Ebbe a vitába már tavaly is belementünk. Nem látom értelmét.

Zombory László: Javasolom, hogy a bizottság itt lévő tagjai egyeztessenek, s szünet után döntsünk a kérdésről.

Zombory László a napirendi pont folytatását és a döntést a szünet utánra elhalasztja.

 

3.   tisztségviselők beszámolója

Zombory László : Az ODT 2007-ben 6 tanácsülést tartott. Ezek között a hivatalos alakuló ülése január 24-én volt. Az ODT közhasznú egyesület formájában alakult, megalkotta alapszabályát és megválasztotta tisztségviselőit.

A Fővárosi Bíróság 2007. február 22-én nyilvántartásba vette az egyesületet. Az egyesületnek ma valamennyi doktorképzést végző egyetem tagja.

Az ODT feladata a Ftv. 114.§ (5) bek . szerint doktori képzésre biztosított államilag támogatott hallgatói létszámkeret felsőoktatási intézmények közötti elosztási elveinek kidolgozása. Az egyesület állást foglal a doktori képzéssel és a tudományos fokozatadással kapcsolatos kérdésekben. Javaslati, véleményezési és elemzési tevékenységgel végez az alapszabályban részletezett területeken.

A létszámkeret elosztását a 2007. évre még a régi algoritmus szerint végezte, de ezzel egy időben új bizottságot hozott létre Szél Ágoston professzor vezetésével az elosztás új alapelveinek kidolgozására. A bizottság június 21-én terjesztette be javaslatát, amelyet a Tanács elfogadott. Egyúttal további 12 hónapra megbízta a bizottságot a munka folytatásával, az adatok feldolgozásával és értelmezési kérdésekben állásfoglalással.

A Tanács megalakulása után Csizmadia József titkár honlapot tervezett. Ez az adatlap egyéb szolgáltatásokon túl alkalmas a doktori iskolák és a képzésben résztvevők adatainak gyűjtésére, kezelésére és feldolgozására. Megállapodás alapján ezt az adatbázist használja a MAB forrásként a doktori iskolák törvényességi megfeleltetési eljárásban.

Ez az adatbázis igen rövid idő alatt felállt és a szükséges korrekciók elvégzése után több területen bizonyította alkalmasságát, így legutóbb az államilag támogatott helyek elosztásának új algoritmus szerinti meghatározásában. Bár az adatbázis felállítását jelentős jogi és adatvédelmi egyeztetés és előkészítő munka jellemezte, az adatbázis újszerűsége és transzparenciája aggodalmakat váltott ki a jogszerűséggel kapcsolatban. Állampolgári bejelentést követően az adatvédelmi biztos vizsgálatot folytatott. A vizsgálat eredményeként az ombudsman rögzítette, hogy „jogellenes adatkezelést nem állapított meg”. Észrevételeit a kitöltést segítő útmutatóban átvezettük.

Foglalkozott az ODT a habilitáció kérdésével. Ezzel kapcsolatban az elképzelések annyira szerteágazóak, hogy több kérdésnek még érnie kell még addig, míg az ODT ajánlást tud megfogalmazni.

Az elnökség és a felügyelőbizottság az év során egy-egy ülést tartott, amelyen a költségvetéssel foglalkoztak.

A tanácsüléseken a tagok tájékoztatókat hallgattak meg a jogi szabályozás változásairól, a MAB tevékenységéről.

Az ODT részt vett a „Pro Patria et Scientia” díj odaítélésének lebonyolításában.

Zombory László köszöni mindenki munkáját. Örömmel tölti el, hogy a szervezet egyre inkább egyesületként végzi tevékenységét.

Jeney Zoltán : Köszönöm elnök úr munkáját, hiszen az igazi feladatok és felelősség az ő vállán nyugodtak.

Zalai Ernő: Szintén csatlakozok Jeney Zoltánhoz.

Csákvári Éva: Manherz államtitkár úr és magam nevében is köszönöm elnök úr munkáját. A munkamegbeszélések maradandó élményt jelentenek mindannyiunknak . Kiemelném a reformbizottságban végzett munkát, mely során sokat tanultunk Öntől.

Zalai Ernő és Jeney Zoltán nem számol be 2007. évi tevékenységéről.

Csizmadia József: Röviden csak annyit mondok, hogy dolgoztam. Ha ennél részletesebb lennék, akkor tartok tőle, hogy nem csak a szünet rövidülne le, hanem a vacsoránk is eltolódna. A 2007. évi titkári munkáiról grafikonokkal is tűzdelt beszámolóm a következő héten a honlapon közzéteszem, így bárki, akit az valóban érdekel, ott részletesen elolvashatja.

Zalai Ernő : Hihetetlen nagy értéket jelentett a Tanácsnak, hogy lelkes, hozzáértő személy végezte a titkári tevékenységet.

Csákvári Éva : Titkár úrnak is megköszönöm munkáját államtitkár úr és magam nevében is. Ezzel folytatta korábbi aktív munkáját, s reméljük, hogy a sok önként vállalt hálátlan feladat vállalása után tudományos fokozata is megvédésre kerül a közeljövőben. Köszönjük.

Zombory László : Ugyancsak köszönöm a titkár munkáját.

Zombory László szünetet rendel el, amelyben bemutatkozik a házigazda Pannon Egyetem.

SZÜNET

 

2. döntés a felvételi keretszámról (II.)

Zalai Ernő : Szünetben a bizottság jelenlévő tagjai az elosztás kérdéseit megvitatta, s a titkár által a módosított eltérés-értelmezés lapján újraszámított, azaz módosított határozati javaslatot támogatja.

Zombory László előterjesztésére a Tanács ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadja az alábbi, 117/2007. (XII. 7.) határozat ot:

„Az ODT az államilag támogatott doktori ösztöndíjak 2008. évi felsőoktatási intézmények közötti elosztására a 2. melléklet szerint tesz javaslatot az oktatási miniszter számára azzal, hogy a legalább a táblázatban megjelölt számú magasabb finanszírozási kategóriájú hallgatót kell abban felvegyenek.”

 

Csizmadia József tájékoztatja a Tanácsot, hogy Kovács Melinda, a Kaposvári Egyetem képviselője ugyancsak támogatja a keretelosztást, amiről váratlanul közbejött elfoglaltsága miatt írásban értesítette a titkárt.

 

4. 2007. évi költségvetés

Zombory László felkéri a titkárt a költségvetés ismertetésére.

Csizmadia József : A kiosztott költségvetéshez csak kiegészítést teszek. Mivel az egyesület ez évben alakult, kiadásai előre nem voltak reálisan tervezhetőek. Már csak amiatt sem, mert az azokat predesztináló bevételek sem. Az ODT által végzett szolgáltatások köre is időközben jelentősen bővült az alakuláskor tervezettekhez képest. Bevételi oldalon jelentős bizonytalanságok voltak mindezidáig: a napokban vált biztossá csak, hogy a Magyar Rektori Konferencia támogatása és az OKMT-nál elnyert pályázat összege is ez évben realizálható lesz az egyesület számláján. Sajnálatos ugyanakkor, hogy számításainkkal ellentétben az Oktatási és Kulturális Minisztérium megállapodás alapján nem nyújtott támogatást az ODT-nek mindezidáig, holott erre törvényi felhatalmazása is van, s azt többször kértük is. Ebből adódóan az ez évre tervezett kiadások kiegyenlítése áthúzódik 2008-ra, ahogy azt a költségvetés is mutatja.

A következő évben kedvezőbb helyzetben lesz az egyesület:

·         túl lesznek az indulási nehézségeken,

·         az OKM már tervezi a költségvetésében a támogatását,

·         jelen ülésen az ez évinek mintegy hétszeresében állapíthatja meg a Tanács a tagdíjbevételt.

Látható a mellékletben, hogy a még nem realizált bevételek miatt jelentős kiadási elmaradások is vannak, amelyek reményeink szerint még december hónapban kiegyenlíthetőek lesznek.

A felügyelőbizottság költségvetés és működés kapcsán megfogalmazott álláspontját ugyancsak kiosztottuk.

Csákvári Éva : 2007-ben az OKM nem tudott támogatást nyújtani, ugyanakkor 2008-ban szándékában áll a szervezet által a Kormány céljait is szolgáló ODT munka, legelsősorban az adatbázis létrehozásának támogatása. A 2008. évi támogatást e tevékenység utólagos támogatására szándékozunk biztosítani.

A kormányprogramban szerepel: „átalakítjuk a doktori képzést”. Ennek az átalakításnak első fázisa volt a doktori iskola létesítéséről és a doktori fokozat megszerzésének feltételeiről kiadott kormányrendelet, amely 2007. márciusában született. A törvény a Kormánynak és a MAB-nak adott felhatalmazást e kérdéskör szabályozására. Az ODT honlapjával a doktori iskolák alapításának és működésének vizsgálatához szükséges feltételeket teremtette meg a MAB-bal kötött erre vonatkozó szerződése alapján. Rekordidő, mindössze néhány hónap alatt teljesítette önként vállalt feladatát. Ez kiváló példa arra, hogy egy egyesület - ha olyan munkatársa van, aki fáradságot, időt, energiát nem sajnálva dolgozik a cél érdekében - sokkal hatékonyabban tudja megtenni, mint egy állami intézmény. Ehhez kellett az is, hogy az egyetemek doktori adminisztrátoraival kiváló kapcsolatot alakítsanak ki. Mindössze egy hónap alatt feltöltötték az adatbázist azon adatokkal, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a MAB szakértői véleményét minden kétséget kizáró biztonsággal alakítsa ki. Ezért a tevékenységért Manherz Károly szakállamtitkár úr külön köszönetét tolmácsolom.

Ezzel megteremtődtek az alapjai annak, hogy valóban átalakítsuk a doktori képzést. Hogy azt olyanná tegyük, amely megfelel a kor követelményeinek.  

Zombory László : Igen, a feladatok időközben növekedtek az alakuláshoz képest.

Zombory László előterjesztésére a Tanács ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúan elfogadja az alábbi, 118/2007. (XII. 7.) határozat ot:

„Az ODT 2007. évi költségvetését a 3. melléklet szerint határozza meg.”

 

5. tisztségviselők választása

Zombory László : Egy beadvány érkezett csupán a 3 elnökségi tisztségre kiírt pályázatra, amelyet az első kör sikertelensége után meg is ismételtünk. Zalai Ernő pályázata érvényes. Az alapszabály szerint a Tanács megválasztja az elnököt, s az új elnök feladata lesz az alelnökök választásáról gondoskodni.

Mindemellett a Tanácsnak lehetősége van a választás menetét, vagy akár az alapszabályt módosítani a háttérben meghúzódó okok kiküszöbölésére.

Zalai Ernő : Pályázatomat és önéletrajzomat korábban megküldtem.

Zalai Ernő kortesbeszéde után a termet elhagyja.

Zombory László megkérdezi az egybegyűlteket, hogy kíván-e bárki a jelöltről véleményt mondani. Ő maga támogatását jelzi a jelölt mellett.

Csizmadia József : A szavazás menete az elnökség döntése értelmében az alábbi: A pályázók közül választanak a tagok, majd a legtöbb szavazatott kapottakat erősíti meg a Tanács elnöki, illetve alelnöki tisztségeikben. Az első lépés az adott speciális helyzetben kihagyható. Ennek megfelelően a kiosztott szavazólapokra mindenki igen/nem véleményét írja fel az elnöki tisztségre aspiráló jelöltről.  

A titkos szavazás eredményeként 22 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a Tanács az alábbi 119/2007. (XII. 7.) határozat ot hozta:

„Az ODT Zalai Ernőt választja elnökévé a 2008. január 1-től 2008. december 31-ig terjedő időszakra.”

 

Zombory László beszólítja Zalai Ernőt, s gratulál megválasztásához.

Zombory László : A titkári tisztségre jelenleg nincs jelölt, így titkárt a Tanács jelenleg nem tud választani.

Zombory László tájékoztatja a Tanácsot, hogy a jelenlegi 3 felügyelőbizottsági tag 2008. évre is vállalja a tisztséget. Ők: Molnár Károly, Bazsa György, Mang Béla. Javaslatára a Tanács titkos szavazással, tartózkodás nélkül, 23 igen, 0 nem szavazat mellett az alábbi 120/2007. (XII. 7.) határozat ot hozta:

„Az ODT Bazsa Györgyöt, Mang Bélát és Molnár Károlyt választja felügyelőbizottságának tagjaivá

a 2008. január 1-től 2008. december 31-ig terjedő időszakra.”

 

7. a 2008. évi tagdíj megállapítása

Zombory László : Akadályoztatásom miatt Csizmadia József vett részt a Magyar Rektori Konferencia december 4-én Szegeden lezajlott ülésén, így megkérem a javaslat ismertetésére.

Csizmadia József : A helyszínen is kiosztott levéllel fordultunk az egyetemek rektoraihoz, hogy a felügyelőbizottság által is szükségesnek tartott tagdíjemelésről előre tájékoztassuk őket. A 2007-re az alakuláskor megállapított jelképes tagdíj helyett reális tagdíjat kell megállapítani. Az MRK elnökével egyeztetve a tagdíjemelést azzal párhuzamosan tesszük, hogy az ő tagdíjukat csökkentik. Az összehangolás célja volt, hogy az egyetemeknek a két szervezethez (ODT, MRK) fizetendő éves tagdíja ne növekedjék 2008-ra. A legjobb közelítéssel ezt úgy tudtuk megvalósítani, hogy mintegy fél millió forinttal csökken az egyetemek összkiadása, viszont van néhány egyetem, amelynél az összeg mégis nő, ugyanis tudományegyetem jellegükből adódóan az MRK tagdíjszámítás alapját képező hallgatói létszámhoz képest intenzívebb a tudományos utánpótlásképzésük, így a doktori iskolák száma relatív nagyobb náluk. Ebből adódóan az MRK tagdíjcsökkenés kisebb esetükben, mint az ODT tagdíjnövekedés. A rektori konferencia alkalmával az érintett rektorok egyetértését előzetesen kértem, s azok, amelyeknél össz növekedés is történik biztosítottak támogatásukról.

Az MRK elnöke ülésükön is kérte testülete nevében az Önök támogatását.

Fontos hangsúlyoznom, hogy a tagdíj nem a doktori iskolák, vagy a doktori képzés tagdíja. Az egyesületben az egyetemek a tagok, a tagdíj az egyetem költsége épp úgy, mint az ennek ellentételezéseként csökkentett MRK tagdíj is.

Zombory László előterjesztésére a Tanács az alábbi 121/2007. (XII. 7.) határozat ot hozza 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül:

„Az egyetemek 2008. évi ODT tagdíja az alábbi módon határozandó meg: a doktori iskolák számával arányos (*19eFt) adódik hozzá az alap (11eFt) összeghez.”

 

Csizmadia József ezúttal is tájékoztatja a Tanácsot, hogy a Kaposvári Egyetem képviselője előzetesen megküldött véleménye alapján ugyancsak nem ellenzi a Tanács által egyhangúlag támogatott tagdíj-megállapítást.

Ezt követően Zombory László szünetet rendel el.

SZÜNET

 

8. doktori iskolák felülvizsgálata, törzstagok megfeleltetése

Bazsa György : Ma a MAB plénumülést tartott, onnan érkeztem.

A nyáron létrejött adatbázist igen nagy jelentőségűnek értékelem. Ezzel létrejött Magyarországon először egy adatbázis az oktatás egy szegmenséről úgy, hogy az teljes. Sajnos a FIR még nem tart ilyen állapotban, ugyanakkor nagy szükségünk lenne rá.

A doktori iskolákban önállóan képzés folyik és fokozatadás is. Ez lényegesen különbözik több más európai tradíciótól, ugyanakkor akár Németország, Ausztria is pont a mi példánk felé igyekszik elmozdulni, hogy a bolognai rendszer harmadik ciklusát is minél magasabb szinten művelhesse.

A doktori iskoláknak vannak alapvető formai kritériumai. A minimálisan szükséges 7 törzstag nem csak egyetemi professzorokból állhatnak, hanem emerituszok , kutatóintézeti kutatóprofesszorokból is szerepelhetnek abban épp úgy, mint az ilyen címmel nem rendelkező, de tudományosan ezt a szintet teljesítőkből is. Az ilyen 7 törzstag megléte szavatolja a doktori iskola megfelelő színvonalát. Aktív (publikáló) törzstagok, közöttük 4 egyetemi tanár, és színvonalas törzstagok minden további feltételek teljesítésével garancia a doktori iskola színvonalára. Szükséges feltételnek láttuk azt, hogy törzstag csak olyan lehessen, akik sikeres témavezetést tudnak felmutatni. Bár triviális e kritérium, mégis problémát jelent számos esetben. Megesik, hogy egy témavezető 20-30 hallgatójából egy sem szerzett fokozatot. A 168 adatbázisban lévő doktori iskolából 56-nál kisebb-nagyobb hiányosságok vannak.

Természetes, hogy bizonyos fázisokban, alkalmanként akár 8 évre akkreditált doktori iskolákat is megvizsgáljunk. A jelenleg végzett tevékenység nem akkreditáció, hanem törvényességi felülvizsgálat. Tükröt tartunk a doktori képzés elé. Megeshet, hogy több helyütt jeleznünk kell, milyen javításra szoruló pontjai vannak az iskolának.

Feltételezhetően február 29-re a doktori iskolák nagyobb részénél megfelelőséget tudunk megállapítani. Lesznek, amelyeknél - az intézkedési tervet is figyelembe véve - fel kell hívjuk a rektor figyelmét a látott problémákra. Az ilyen esetekben is legkésőbb 2009. szeptember 1-ig össze kell állnia minden feltétel teljesülésének, hogy az iskola tovább működhessen. Attól kezdve jogi relevanciája lesz a meg nem felelésnek.

Több tudományágú doktori iskoláknál egy-egy tudományág esetében legalább 3 reprezentáns szükséges ahhoz, hogy abban fokozatot adhasson ki a doktori iskola.

Most minden doktori iskolát, illetve törzstagot két-két bíráló véleményez egymástól függetlenül 2008. január 10-ig. Ezeket a véleményeket a képzési ági bizottság megvizsgálja, azokat szintetizálja. Javaslatukat a doktori bizottság, majd a MAB plénuma vizsgálja meg, s hoz döntést azokat figyelembe véve.

Zentai László : Lenne lehetőség a törzstagok végzetteik számát megtudni az intézményben, azaz hogy kik azok, akik esetleg nem teljesítik egyetememen azt a feltételt, hogy sikeres fokozatszerzést tudjanak felmutatni volt doktoranduszaik körében.

Csizmadia József : Igen. Ehhez kérek egy elektronikus levelet, s elvégzem a kigyűjtést.

Mihály György : Mi a lehetőség a 65 év fölöttiekkel, hogy kell értelmezzük a korhatár-követelményeket?

Bazsa György : A folyamatosan működő doktori iskoláknál az alkalmazási feltételt 5 évig már teljesíteni nem tudó törzstagjelölteket is elfogadjuk. Természetesen csak a korhatárig hátralévő időre. Új doktori iskoláknál azonban a feltételek szigorúbbak, ott az alkalmazási feltételnek még legalább 5 évig meg kell felelnie a törzstagjelöltnek.

Zalai Ernő : Többen megriadtak, hogy a program kifogásolta korukat, holott folyamatosan működő doktori iskolában oktatnak.

Csizmadia József : Szerepelt szó szerint a tájékoztatóban: „A színjelölések az új doktori iskolákra vonatkozó kor-követelményeket jelenítik meg.”.

Mihály György : Igen, ez szerepelt a tájékoztatóban.

Bazsa György : Itt is megköszönöm az egyetemi koordinátorok és a doktori iskolák adminisztrátorainak segítségét. Az adatbázisból számos vizsgálat lesz elvégezhető, s a problémás eseteket megtalálhatjuk, mások pedig jó példákat láthatnak mindenki számára.

Zalai Ernő : A minőségi helyek és a minőségbiztosítás terén az ODT-vel szorosabb együttműködése lehetne a MAB-nak.

Bazsa György : Az együttműködési lehetőségek tágak, a MAB nyitott, s az ODT is számos feladatot találhat magának az adatbázisban is látott információk alapján, hiszen a minőségnek nem csak az azt mérő szervezet az érdekeltje, hanem a doktori képzés általában.

Mihály György : A doktori iskolák hosszú ideig végzett, folyamatos munkája negligálódik azzal, hogy korábbi tevékenységük nem jelenik meg az eredményességi számhármasban (ez nem tartalmazhatta a 2001 előtt felvett hallgatók adatait).

Csizmadia József : A doktori iskolák összehasonlíthatósága érdekében nem lehet összemosni a programok működése közben, illetve annak eredményeként elkönyvelhető eredményeket. A programok nem is minden esetben egy az egyben alakultak át iskolává, így aggályos lenne az is, hogy mely program eredményét mely doktori iskola írja a számlájára. Megeshetne, hogy a jó eredményekről nem feledkeznének meg a beszámításnál, míg a gyengébbeknél ebben nem lehetnénk biztosak. Mindemellett ellenőrizhetetlen is lenne a rendszer.

A korábbi munkák eredménye nem negligálódik: a doktori iskola oktatóinak eredményei megjelennek a doktori iskola másik számhármasában - függetlenül attól, hogy a témavezetők mikor és hol végezték munkájukat.  

Fröhlich Ida : Megesik, hogy a doktoranduszok nem akarják megírni az értekezésüket. Számonkérés esetén mint 3 kellemes évet említik a doktoranduszi időszakot. Az eredménytelenségnek nincs következménye a doktoranduszra nézve.

Bazsa György : Az eredménytelenségnek előjelei kell legyenek. Ha a doktoranduszt félévente beszámoltatják, nem is juthat el odáig, hogy 3 év után ne legyen meg záros időn belül az értekezése. Ha csak a félévente elvárt cikkeket összerendezi a dolgozatában, máris kész van az értekezése.

Jeney Zoltán : A doktori iskolák maguk is szabályozhatják, hogy menetközben milyen feltételeket kell teljesíteni. Félévente lehet beszámoltatni a hallgatót.

Klukovits Lajos : Előfordul, hogy másutt, akár neves külföldi egyetemen védik meg értekezésüket a hallgatók.

Bazsa György : Ha valakinek ilyen okból nem mutatható ki a sikeres témavezetése, akkor azt nyugodtan felhozhatja „mentéségre”. Az ilyen eseteket a MAB örömmel látja, mint ahogy bárki büszke lenne az ilyen eredményre.

Husvéth Ferenc : Ha február 29-én megtörténik a minősítés, akkor lehet onnantól adatokat ismét megadni?

Bazsa György : Gyakorlatilag igen.

Csizmadia József : Témahirdetéseket, védéseket jelenleg is lehet közzétenni épp úgy, mint ahogy a témavezetők és oktatók is kitölthetik, módosíthatják adatlapjukat.

Bárd Károly : A MAB körlevelében szerepelt, hogy a FIR azonosítót is meg kell adni december 12-től minden beadványban. Ez nem teljesíthető jelenleg.

Bazsa György : Kezeljék lehetőségük szerint. Ezzel segíteni próbálunk a FIR számára, hogy az egyetemek ösztönözve legyenek az adatszolgáltatásra.

 

10. egyebek

 

a) témahirdetés

Bazsa György : A témák nem csak márciusra lehetnek közzétéve, de addigra mindenképpen.

Jeney Zoltán : Művészeti területen fordított a helyzet: a jelentkezőhöz választjuk ki a megfelelő témavezetőt. Így nehéz bármiféle kiírást közzétenni.

Csákvári Éva : A doktori tanácsnak témahirdetéseket kell elfogadnia. A doktoranduszok témára jelentkeznek. Ha másként nem lehet, fogalmazzák meg oly módon a kiírást, hogy abban szerepeljen az, hogy a jelentkezővel egyeztetett lesz a kutatás.

Zalai Ernő : Január 31-ig kérjük a témakiírások feltételét.

Csizmadia József : a témakiírásoknak feltételévé kell tenni azt, hogy olyan személyeknek jelenhessen csak meg a kiírása, akik maguk is megadták az adatbázisban az 5+5 közleményüket. Ez következik a témavezetői kritériumokból: maguknak is teljesíteniük kell a leendő doktoranduszaiktól elvárt követelményeket. A jelentkezők választását pedig alaposabbá tehetik ezen nyilvános adatok, így az eredményesség is reálisabbá válik.

Klukovits Lajos : Könnyíthetnénk a 10 közlemény megadásán a témavezetőknél. Nekik elég lenne kevesebbet megadni, vagy más feltételekkel.

Csizmadia József : A követelmények teljesen egységesek, s ez a követelmény igencsak minimális. A közlemények megadása fél óra alatt teljesíthető. Ez a legkevesebb munka egy egész témavezetéshez viszonyítva.

Zombory László javaslatára a Tanács 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi 122/2007. (XII. 7.) határozat ot hozza:

„A doktori adatbázisban minden témavezetőnek legalább egy témahirdetését közzé kell tenni 2008. január 31-ig.

Az adatbázisban csak úgy jelenhetnek meg témakiírások, hogy a témavezető megadja 5+5 legjobb közleményét.”

 

b) védések meghirdetése

Csizmadia József : Jelenleg ajánlás, hogy a védéseket a doktori iskolák a doktori adatbázisban hirdessék meg. Az a nyilvántartás teljes akkor lehet, ha minden egyetem vállalja, hogy védéseiket kivétel nélkül meghirdeti az adatbázisban. Ez esetben zárttá válhat a keretelosztási adatok ellenőrzése is később, hiszen minden fokozatszerzésnek nyoma kell legyen a védés meghirdetésével az adatbázisban.

Zombory László javaslatára a Tanács 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi 123/2007. (XII. 7.) határozat ot hozza:

„A doktori adatbázisban minden doktori védés meghirdetendő 2008. január 1-tól.”

 

c) nyilvántartás

Vanó Renáta : Korábban létezett a fokozatszerzettek központi nyilvántartása. Jelenleg azonban nincs lehetőség a fokozatszerzés regisztrációjára.

Bazsa György : A feladat a 2005-ben elfogadott, s 2006. március 1. óta hatályos törvény szerint az Oktatási Hivatalé. A MAB átadta az adatokat az Oktatási Hivatalnak, a FIR-nek , de további információink nincsenek az ügy fejleményeiről.

 

Zombory László szünetet rendel el.

SZÜNET

 

9. a doktori adatbázis adatvédelmi vizsgálata

Péterfalvi Attila : Köszöntöm az Országos Doktori Tanács tagjait. Gratulálok ahhoz a munkához és eredményhez, amit a doktori adatbázis létrehozásával értek el. Az adatbázist bejelentés nyomán vizsgáltuk. A vizsgálat eredményéről mind az ODT, mind pedig a MAB elnökét tájékoztattam. E helyütt is leszögezhetem, hogy

·         a doktori adatbázis kapcsán jogszabálysértést nem állapítottunk meg, s

·         az ODT által kezelt adatok közérdekből nyilvános adatok.

Magam is szükségesnek látom azt a nyitottságot és transzparenciát, amely a doktori adatbázis révén létrejött a doktori képzésben. Ez követendő lenne más területeken is.

Célszerűnek látom ugyanakkor, hogy a doktori adatbázisba történő adatszolgáltatás törvényi kötelezettség legyen. Amennyiben az Oktatási és Kulturális Minisztérium ez irányú kezdeményezéssel él, hivatalom készséggel közreműködik annak előkészítésében és biztosan támogatni fogja azt. Ehhez nem szükséges külön törvénymódosítás a közeljövőben, hanem a MAB tapasztalatait is figyelembe véve, a felsőoktatási törvény soron következő módosításánál célszerű lesz a kérdést napirendre tűzni.  

 

 

Zombory László megköszöni a Tanács éves munkáját, majd egyéb javaslat és kérdés hiányában 19:48-kor az ülést berekeszti.

    

kmf .

 

Zombory László

elnök

Csizmadia József

titkár

 

Zentai László

jegyzőkönyv-hitelesítő

 

Mihály György

jegyzőkönyv-hitelesítő

 

 

 

 


 
nyomtatás utolsó módosítás: 2011. V. 16. 20:21:25
Minden jog fenntartva © 2007, Országos Doktori Tanács - a doktori adatbázis nyilvántartási száma az adatvédelmi biztosnál: 02003/0001. Program verzió: 2.2358 ( 2017. X. 31. )