Bejelentkezés
 Fórum
 
 
Tanácsülés

Jegyzőkönyv

készült az Országos Doktori Tanács (ODT) ülésén

 

Ideje : 2007. október 9. 10 :00

Helyszíne : Eötvös Lóránd Tudományegyetem szenátusi terme

(Budapest, Szerb u. 21-23.)

 

Jelen vannak: jelenléti ív

 

A Tanács 23 tagjából 22 jelen van, így Zombory László az ülést megnyitja.

Zombory László köszönti az

·         Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem és a

·         Károli Gáspár Református Egyetem képviselőit,

akik egyetemei a mai napon válnak az egyesület tagjává.

Külön köszönti Hudecz Ferencet, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem rektorát, s köszönetét fejezi ki számára azért is, hogy vendégül látja a Tanácsot. Köszönti továbbá a meghívottak körében:

·         Csákvári Évát, a OKM vezető főtanácsadóját,

·         Manherz Károlyt, aki még nem érkezett meg, de a Tanács várja őt,

·         Inzelt Györgyöt, aki a MAB delegáltja, továbbá

·         Szabó Gábort, az MRK egyetemi tagozatának új elnökét, aki egyúttal az MRK delgáltja .

Ez előző tanácsülés óta történt személyi változások következtében köszönti a Tanács munkájába újonnan bekapcsolódó egyetemi doktori tanács elnököket :

·         Fröhlich Ida (PPKE)

·         Bárd Károly ( KeE )

·         Nagy László (DE)

·         Zentai László (ELTE)

s jó munkát kíván számukra.

 

Hudecz Ferenc: Köszönti az ODT-t . Örömmel látja, hogy mint egyesület is fontos szerepet tölt be, s jó látni, hogy minden magyar egyetemet magába foglal mától. A doktori képzés az egyetemi oktatás koronája. Fontos, hogy a képzés nemzetközi legyen. Bizonyára a Tanács is tesz annak érdekében, hogy közös nemzetközi képzések is gördülékenyebben folyhassanak. Az ösztöndíjas helyek elosztása fontos téma, amelynek legfontosabb szempontja a minőség kell legyen.

Bemutatja egyetemük új képviselőjét, Zentai Lászlót.

Zombory László: ismét megköszöni rektor úrnak a tanács vendégül látását.

 

A meghívó szerinti napirend:

1.       új tagok felvétele

Zombory László, elnök

2.       a felsőoktatást érintő jogszabályi változások és kormányzati szándékok

Manherz Károly, szakállamtitkár, OKM

3.       doktori iskolák akkreditációja

Inzelt György, a MAB képviselője

4.       a 2008. évi keretelosztás adatgyűjtésének technikai részletei

Szél Ágoston, bizottsági elnök

5.       tájékoztató a doktori adatbázisról

Csizmadia József, titkár

6.       tájékoztató az ODT tisztségviselő-választásáról

Zombory László, elnök

7.       egyebek

Napirenddel kapcsolatban észrevétel nincs. A tanács azt ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadja.

 

1. új tagok felvétele

Zombory László tájékoztatja az alapítókat, hogy az Andrássy Gyula Budapesti Németnyelvű Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem rektorai írásban kérték intézményeik felvételét az egyesületbe. A kérelmezők megfelelnek az alapszabály szerinti feltételeknek, így az elnök előterjesztésére a Tanács ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadja az alábbi 114/2007. (X. 9.) sz. határozat ot:

„Az ODT tagjaivá nyilvánítja az

Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetemet és a

Károli Gáspár Református Egyetemet.”

 

 

2. a felsőoktatást érintő jogszabályi változások és kormányzati szándékok

Zombory László: Államtitkár úr érkezéséig a napirendi pontot prolongáljuk.

 

 

3. doktori iskolák akkreditációja

Inzelt György: Köszönti a Tanácsot. Bemutatkozásában elmondja, hogy 1970 óta oktat az ELTE kötelékében.

A 2007. május 1-ével életbelépett MAB-elvárásokat mindenki ismeri, azt még áprilisban közzétette a MAB. Azóta új információk a pénteki (október 5.) MAB plénumülésen születtek. A doktori bizottság többször vitatta az akkreditáció részletkérdéseit.

A DOSz és további felkért szakértők munkája révén értékelte a MAB a doktori szabályzatokat. A MAB általános megállapítása, hogy ezekkel ideiglenesen lehet működtetni. Konkrét észrevételek azonban a legtöbb szabályzattal szemben vannak. A szabályzatokon érezhető azok többször módosított volta, s nem minden módosítás született meg ezekben, amelyeket a jogszabályi változások szükségessé tettek volna. Több esetben további tárgyalásokat igényel a törvény és a rendelet értelmezése kapcsán az egyes szabályzatok véleményezése. Bizonyos pontok „betarthatatlanok”, vagy nincsenek szabályozva. Több esetben eltérőek a doktoranduszok és az intézmények érdekei.

Előfordul, hogy többszörösen tartalmaz egyes kérdéseket (pl. témavezetői kritériumokat) ugyanazon szabályzat. Vannak intézményi és vannak doktori iskola-specifikusan szabályozandó kérdések, de utóbbi esetében utalni kell a szabályzatban azokra.

A dosznak két vesszőparipája volt: a jogorvoslat kérdése és az adatkezelés kérdése. A DOSz észrevételeit közvetlenül megkapják az egyetemek, ez folyamatban van.

Kiemelek fontosabb kérdéseket:

Bírálóbizottság. Nagyon fontos a külső tagok egyharmados arányának biztosítása. A szigorlati bizottságra vonatkozóan egy tagra írja elő a rendelet annak külsős voltát. A bírálóbizottság elnöke nem lehet általában vezető oktató, annak egyetemi tanárnak kell lennie.

Doktoranduszok által választott képviselő. Ez nem lehet doktorandusz, hiszen minden tagra előírja a fokozatot a törvény, így magunk is szeretnénk tudni, hogy mi volt a törvényalkotó szándéka ennek kapcsán.

A doktorjelölti jogviszony értelmezése is nehéz.

A doktori tanács létszáma. Három fővel nem tanács egy testület, az belterjes lehetne, illetve egy tag távolléte esetén is megvolna a kétharmados többség.

Programok. Nem célszerű egy professzorra alapítani egy programot.

Állami ösztöndíjasok munkavállalása. A DOSz szerint az állami ösztöndíjasok is teljes munkaidős munkát vállalhatnak. Szerintünk nem.

Gyakran szabályozatlanok a külföldi egyetemekkel történő együttműködések.

Egyéni felkészülők. Személyes tapasztalatom, hogy nehéz ellenőrizni a dolgozat szerzőségét. Ha komolyan vesszük a törvényt és a rendeletet, akkor egyéni felkészülés esetén még az MSc végzettség sem kritérium. Az egyéni felkészülőkkel szemben nagyon szigorú kritériumokat célszerű szabni. A legfontosabb azonban a minőség. Nem szabad két különböző teljesítmény alapján fokozatot adni.

Huszonöt intézmény közül huszonhármat véleményezett a MAB. Kettő (LFZE, PPKE) nem küldte meg mindezidáig. Öt esetében komoly tartalmi aggodalmak fogalmazódtak meg a beküldött szabályzatokkal kapcsolatban.

Jeney Zoltán: Esetünkben folyamatban van a szabályzat elkészülése, amelynek késését sajnálatos ok eredményezte.

Zombory László javaslatára, amelyet a MAB és a DOSz egyetértésével terjeszt a Tanács elé, az alábbi 115/2007. (X. 9.) határozat ot hozza a Tanács 24 támogató szavazattal, egyhangú döntéssel:

„Az ODT ajánlja az egyetemek számára, hogy a doktorandusz képviselő állandó meghívottja legyen az egyetemi doktori tanácsnak.”

 

Zombory László megnyitja a vitát.

Zalai Ernő: Az egyéni felkészülőkre vonatkozó szabályozás számomra is idegen volt a törvény megszületésekor, azonban ennek szerepe és jelentősége is látható már. Azoknak, akik más módon, nem képzésben szerzik meg a szükséges ismeretet, hanem akár főiskolai oktatóként, vagy iparban, számunkra ez a járható út. Maga a doktori képzés elsajátítja a kutatás módszereit és technikáit, amit az egyéni felkészülők más módon szereznek meg. Mindkét körből fokozatszerzésre kerülőknek ugyanúgy kell szigorlatot tenni, hisz ez az eljárás, s nem a képzés része.

Klukovits Lajos: Az egyéni felkészülés jelentősége a SzTE vonatkozásában is igen jelentős, amint azt az Szegedi Biológiai Kutatóközpont esetei is bizonyítják.

A MAB állásfoglalás 5 .3 .3. szerint a törzstagok számának felének egyetemi tanárnak kell lennie. Ez 16 törzstag esetén 8?

A fokozatszerzés feltételei között nem szerepel az egyetemi végzettség. Örülök, hogy úgy tűnik, ez a probléma most megértésre talált.

Erős harc volt a multi- és interdiszciplináris doktori iskolák kérdése. Ez nem csak technikai kérdés. Ez több esetben az egy tudományág egy doktori iskola megkötés kibúvója volt, de tanácstalanok egyes doktori iskoláink, hogy ezek most miként kezelhetőek.

Husvéth Ferenc: Komoly és már többször egyeztetett kérdés a szabályok értelmezése. Ezek nem tűnnek kikristályosodottnak. A legtöbb egyetem a szabályzatot is lóhalálában készítette. Ha mekapjuk a véleményeket, a javításokat megtesszük. Természetesen az idők előrehaladtával bizonyára újabb problémákat ismerünk fel, amik nyomán tovább tökéletesíthetjük szabályzatainkat.

A törzstag kérdésében is eltérő informmációt kaptam a MAB elnökétől és az ODT titkárától, mint amit az imént hallhattunk. Erre vonatkozóan is kérek pontos kritériumot.

Javasolom, hogy a fokozatszerzésnek is legyen feltétele az MSc végzettség.

Inzelt György: Ez egyéni felkészülésnek is legyen szigorú szabályozása. Az egyéni felkészülő nem igényli a képzést. A doktori képzés az egyetemi képzés harmadik ciklusa. Mindenki építse be a szabályzatba a szigorú feltételeket.

Törzstagok kapcsán 7 törzstag a kritikus tömeg, amely szükséges egy doktori iskolához. Az egyéneknek is fontos a törzstagság. A MAB 7 törzstagot fog vizsgálni. Ezek közül kell a többségnek, azaz négynek egyetemi tanárnak lennie. Ezen 7 törzstaggal szemben kell teljesülnie a folyamatos publikációs teljesítménynek is.

Hornok László: Nem mindegy, hogy a többségi kritérium mire vonatkozik! Ez egyéb fontos szempontok mellett kardinális, hiszen a keretelosztást is torzítaná.

Neményi Milós : A program szerint csak aktuálisan témavezetőt lehet törzstagnak jelölni.

Csizmadia József : Nem. Azok jelölhetőek a program szerint törzstagnak, akik témavezetők. Ez nem azt jelenti, hogy éppen témavezetést is végez, hanem azt, hogy a doktori tanács határozatában arra alkalmasnak találta.

Dobróka Mihály: Ismerhető-e már a feltétele a törzstagi megfeleltetésnek.

Szál Ágoston: Ha nem minden törzstagot vizsgál a MAB, akkor a keretelosztási szempontok közül semmisnek kell tekinteni ezt a szempontot.

Inzelt György: Nem ezt akartam sugallni. A gond ott lesz, ahol a 7 nincs meg. Nem a teljes létszám többségének kell főállásúnak lenni, hanem a 7-nek.

Hornok László : Nem az egyetem ereje tükröződik abban, ha 4 belső személy mellé 53 külsőst vesznek hozzá.

Inzelt György : 7 törzstagot vizsgál a MAB, ezek közül 4-nek kell belsőnek lenni ahhoz, hogy a doktori iskola engedélyt kapjon. Ez a minimális kritérium.

Zalai Ernő : Ez biztos, hogy ez így nem jó. Korábban alapító tagok számának növekedése miatt merült fel, hogy mely hét legyen az, amelyet vizsgálnának.

Hornok László : Az a képtelenség állna fenn, hogy 40-50 törzstaggal csinálnának doktori iskolát, még ha összesen sem volt annyi doktoranduszuk .

Csizmadia József : Korábban is csakis a mabbal egyeztetett információkat adtam. Ezt most is megerősíthetem: a MAB minden jelölttel szemben (s azonos tudományos kritériumok alapján) lefojtatja a megfeleltetési eljárást. A minimális 7 estében értelmezendő az egyetemi tanári foglalkoztatás kritériuma, azaz legalább négynek kell professzornak lenni.

Szél Ágoston : Ha a doktori iskola akkreditációját elvégzik, akkor a törzstagokét is el kell. Javasolnám ezt a MAB felé is jelezni.

Husvéth Ferenc : Egyáltalán nem mindegy, hogy megfelel tudományos teljesítményű, de egyéb okból nem professzori állásban foglalkoztatott docenseink lehetnek-e minősített törzstagok a doktori iskolában.

Kovács Melinda : Tehát 20 törzstag esetén is elegendő 4 egyetemi tanár?

Csizmadia József : Igen.

Fröhlich Ida : Nem a teljes létszám legalább felére érvényes a legalább fele elvárás?

Inzelt György : Látva a keretelosztás vonatkozását is, megígérem, hogy minden törzstagot megvizsgál a MAB.

Zalai Ernő : Foglaljunk állást! A MAB doktori bizottsága vizsgálja meg ezt a kérését, hogy a törzstagok többségével szemben követelmény legyen a főállású foglalkoztatottság.

Zombory László : Félelem lehet, hogy felduzzasztják a doktori iskolák létszámát külsős személyekkel.

Inzelt György : Megoldás lehetne, hogy az ODT csak az egyetemi alkalmazású törzstagokat venné figyelembe a doktori iskolák tudományos potenciáljának megítélésére.

Csákvári Éva : Ezt a megkülönböztetést nem lehet tenni. Minden törzstagra azonosak a tudományos feltételek, és a törvényben , illetve rendeletben foglalt foglalkoztatási feltételek is. Mindannyian a doktori iskola potenciáljának részét képezik.

Külső partnerek részvételét szerződés alapján teszi lehetővé a rendelet. Ezt a képzésben (!) való részvételt szabályozó megállapodását is vizsgálja a MAB. A minimum 7 esetén elengedhetetlen a foglalkoztatási követelmények teljesülése. Az akkreditáicónak nem feltételét jelentő többlet törzstagok esetében ez lehet más kritérium is.

Nagy László : Fontos az egyéni felkészülési eljárás szabályozása.

Csákvári Éva : Nem feltétlenül a létszámot kell csökkenteni. Az értékelés a MAB jogosultsága.

Zombory László : A szabályzatokat a MAB is szabályozást erősítő kérésekkel értékelte.

Szél Ágoston : A bizottság hadd kapja vissza a jogot a szempontok újraértékelésében.  

Csizmadia József : Az a jogosultsága a bizottságnak megvan a korábbi határozatban foglalva.

Reimholz Péter : A NyME részéről elhangzott észrevétel a határidő kapcsán részemről javaslatként fogalmazódik meg: a határidőt kérjük kitolni október 30-ig.

Hornok László : Aggályos, hogy szóban lehet megállapodásokat kötni. A 30-i határidő kapcsán írásban kérjük a MAB állásfoglalását, mert még írásos kérdéseimre sem kaptam választ.

Fröhlich Ida : Most akkor 15-ig fel kell tölteni a törzstagokat, vagy sem?

Inzelt György : Én is támogatom a határidő kitolását, de magam ebben nem nyilatkozhatok. Javasolom, hogy legalább a 7 törzstagot mindenki töltse fel.

Neményi Miklós : egyetemi tanárok esetén nem vizsgálhatná a MAB.

Csizmadia József : A törzstagságnak feltétele a témavezetés, s nem a témavezetésnek a törzstagság.

Zombory László javaslata nyomán az alábbi, 116/2007. (X .9 ) határozat ot fogadta el a tanács ellenszavazat és tartózkodás nélkül:

„Az ODT kéri a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságot, hogy minden törzstagnak jelölt személy esetében folytassa le a törzstagi megfeleltetési eljárást.”

 

Zombory László a napirendi pontot lezárja, s 10 perc szünetet rendel el.

 

SZÜNET

 

Zombory László az alábbi bejelentéseket teszi. A szünetben két telefonhívást is sikerült lebonyolítani, ennek megfelelően tájékoztatja a Tanácsot, hogy:

·         Manherz Károly kimentését kérte, így a 2. napirendi pontot leveszi a Tanács üléséről,

·         Bazsa Györggyel konzultálva az adatok feltöltésének határidejére vonatkozóan október 31-ben állapodtak meg. E határidő azonban végleges, s minden adat megadását szükségessé teszi.

 

 

4. a 2008. évi keretelosztás adatgyűjtésének technikai részletei

Szél Ágoston : Az adatok bekérése az adatbázisba kérjük be, ahol a legrészletesebb értelmezési információkat is megadjuk ehhez. Visszamenőleges adatokat is kell kérjünk, de ezt ez esetben meg kell értsék. Mindenkinek felajánlom segítségemet közvetlen kommunikációra is: a szel kukac ana2 .sote .hu címen elérnek, illetve a 1/4591592/3672 telefonszámon.

Az adatok feltöltésére november első két hetében (november 1-14.) lesz lehetőségük az intézményeknek, illetve a doktori iskoláknak.

 

5. tájékoztató a doktori adatbázisról

Csizmadia József bemutatja a Tanácsnak az új honlapot . Felhívja a jelenlévők figyelmét a munkaanyagok mappára, amelyet belépve érhetnek el a megfelelő jogosultságú személyek. Bemutatja az

·         intézményi adminisztrátorok,

·         doktori iskola adminisztrátorok,

·         doktori iskolák oktatóinak,

·         doktori iskola elnökeinek,

·         rektorok és

·         EDT-elnökök felületeit.

Felhívja a figyelmet az oktatói és az adminisztrátori útmutatókra, illetve a honlapon közzétett, az adatfeltöltésre vonatkozó további információkra , melyek közül kiemeli a kátét .

Ismertette az akkreditációs eljáráshoz szükséges adatfeltöltés folyamatát és az eljárás menetét, majd válaszolt a feltett kérdésekre.

 

 

6. tájékoztató az ODT tisztségviselő-választásáról

Zombory László ismerteti a tisztségviselők választásának eljárását és az elnökség által kiírt pályázatot . A tagokat pályázatra bíztatja.

Az elnökség tekintetében az alábbiak a választás szabályai:

1.       A pályázókról a tanács választó szavazást tart: mindenki egy szavazatot adhat le, s csak (legfeljebb) egy jelöltet támogathat.

2.       A legtöbb szavazatot kapott személyről elfogadó (I/N) szavazást tart a Tanács, amelyben a jelöltet határozattal választja elnökké.

3.       Az első szavazásnál 2. és 3. helyen támogatást kapott jelölteket ugyancsak határozattal kell alelnökké választani.

4.       Amennyiben az első szavazásnál akár az 1 ., akár a 3. helyen szavazategyenlőség van, úgy az egyenlő szavazatot kapottak között meg kell ismételni a választást a támogatottsági sorrend eldöntéséhez.

Jelzi egyúttal, hogy ő maga nem pályázik már az elnöki tisztségre.

 

 

7. egyebek

 

a ) évzáró tanácsülés

Zombory László: Amint arról a Tanácstagokat már tájékoztattuk, az évzáró tanácsülésre 2007. december 7-8-án kerül sor Veszprémben, a Pannon Egyetem vendéglátásában. A két napra nyúló ülés pontos programját november első felében kapják meg a tagok és a meghívottak.

 

b) ülések

Zombory László: Szeptember 18-án ülésezett az ODT elnöksége, 19-én pedig a felügyelőbizottság. Mindkettő ülés jegyzőkönyve természetesen elérhető a honlapon a jegyzőkönyvek között. A felügyelőbizottság tagjai úgy nyilatkoztak, hogy a tisztséget a 2008. évre is vállalják.

 

c) a titkár megbízása

Hornok László : Köszönjük a titkár precíz munkáját, s azt, hogy folyamatosan rendelkezésünkre áll! Javasolom, hogy díjazásban is részesüljön áldozatos munkájáért. Ha ehhez szükséges, akkor a tagdíjakat fel kell emelni.

Zombory László: a díjazásra a szándék megvan, a forrás még nem.

 

Zombory László egyéb javaslat és kérdés hiányában 12 :42-kor az ülést berekeszti.

  

 

kmf .

 

 

 

Zombory László

elnök

Csizmadia József

titkár

 

 

 

 

 


 
nyomtatás utolsó módosítás: 2007. X. 09. 22:18:54
Minden jog fenntartva © 2007, Országos Doktori Tanács - a doktori adatbázis nyilvántartási száma az adatvédelmi biztosnál: 02003/0001. Program verzió: 2.2358 ( 2017. X. 31. )