Az ODT 213/2008. (XII. 12.) határozata
A Díszoklevelet olyan személynek adományozza az Országos Doktori Tanács, aki hosszú időszakon keresztül szolgálta a magyarországi doktorképzés ügyét, jelentősen hozzájárult a doktorképzés rendszerének kiépítéséhez, valamint a képzés minőségének fenntartásához és fejlesztéséhez, és hatása túllépte saját egyetemét.
A Díszoklevelet évente legfeljebb egy ilyen személy kaphatja, de mert az elismerés rendkívüli, nem szükséges minden évben előterjesztést tenni.
A kitüntetett személyére az ODT legalább két tagja tesz javaslatot, írásban, a jelölt érdemeinek 1-2 oldalas bemutatásával.
Csak olyan személy javasolható, aki nem tölt be vezető pozíciót a felsőoktatás valamely országos irányító szervezetében.
Az ODT tagjai közül minden évben, az ODT évi első ülésén megválasztja azt a 3-5 főből álló kuratóriumot, amely a jelölteket értékeli és több jelölt esetén rangsorolja, illetve maga is javasolhat kitüntetendő személyeket. A kuratórium vezetője az ODT elnöke vagy elnökhelyettese.
A kuratórium kitüntetési javaslatát az adott év kitüntetés átadására kijelölt ünnepi ülése előtti ülés valmelyikén terjeszti elő. A kuratórium előterjesztése alapján a Díszoklevél odaítéléséről az ODT tagsága dönt, titkos szavazással; a Díszoklevél elnyeréséhez kétharmadot meghaladó támogatottság szükséges.