Bejelentkezés
 Fórum
 
 
A 2014. március 7-i ODT ülés jegyzőkönyve.

Jegyzőkönyv

az  Országos Doktori Tanács üléséről

 

ideje:              2014. március 7.

helyszín:         SE Semmelweis Szalon (1085 Budapest, Üllői út 26.)

 

27 szavazati jogú tag közül 24 van jelen, a tanács határozatképes

Csernoch László, az ODT elnöke köszöntötte a tanács megjelent tagjait és a meghívott vendégeket.

Csernoch László külön köszöntötte Balázs Ervin MAB elnököt, Heuer Orsolyát az MRK képviseletében, valamint az ODT új tagjaként Krómer Istvánt (Óbudai Egyetem) és Gálfi Pétert (Szent István Egyetem). A két új tag röviden bemutatkozott a Tanács tagjainak.

Csernoch László kérte az ODT hozzájárulását, hogy az ODT üléseiről hangfelvétel készüljön a pontos jegyzőkönyv érdekében. Ellenvetés nem hangzott el.

 

Az ODT egyhangú szavazással elfogadta a jegyzőkönyv hitelesítőket (Mihály György - BME, Kuti Edit - SZFE, 24 igen, 0 nem, 0 tartózkodás), majd a napirendet (24 igen, 0 nem, 0 tartózkodás).

 

 

1.       Az alapszabály módosítása

 

Csernoch László (DE): Az alapszabály módosítási javaslata a tagok számára előzetesen hozzáférhető volt a honlapon. A módosítás oka egyrészt a jogszabályok (pl. egyesületekre, felsőoktatásra vonatkozó törvények, polgári törvénykönyv) változása; másrészt az ODT székhelyének változása, harmadrészt az ODT előző ülésén úgy határozott, hogy egy harmadik alelnök is megválasztásra kerül, így biztosítva valamennyi tudományterület képviseletét az elnökségben. Egy további, technikai jellegű módosítás, hogy az adatbázis adminisztrátori és az ODT titkári feladatok szétválasztásra kerülnek. A doktori.hu üzemeltetése a továbbiakban is az eddig megszokott formában történik, míg a titkár célszerűen az elnök mellett segíti a munkát.

Gálfi Péter (SZIE): A székhely változása érinti-e az ODT tanácsülések helyszínét. Csernoch László elmondta, hogy az ülések továbbra is Budapesten lesznek, alelnökként Rácz Károly ajánlotta fel helyszínként a Semmelweis Egyetem épületét.

Balázs Ervin (MAB): Felhívta a figyelmet, hogy a székhely változás mindig bírósági ügyintézéssel, költséggel jár. Csernoch László elmondta, hogy az elnök személyének változását is be kell jelenteni, így külön eljárással nem jár a változás.

 

Az ODT egyhangú szavazással elfogadta az alapszabály módosítását (24 igen, 0 nem, 0 tartózkodás).

 

a. Az ODT titkárának megválasztása

Csernoch László javasolta az ODT titkárának Varga Zsoltot, a Debreceni Egyetem tudományos igazgatóját

Szabó Miklós (ELTE) kérésére a titkárjelölt röviden bemutatkozott a tanács tagjainak.

Mihály György (BME) a korábbi évek munkakapcsolata alapján támogatta a jelöltet

 

Az ODT egyhangú szavazással megválasztotta Varga Zsoltot az ODT titkárának (24 igen, 0 nem, 0 tartózkodás).

 

b. Pályázat kiírása új alelnöki tisztségre

Az elfogadott alapszabály módosítás értelmében egy új alelnök megválasztására kerül sor, a tisztségre pályázat kerül kiírásra, amely a honlapon fog megjelenni. A korábbi gyakorlat alapján Csernoch László jelölőbizottság felállítására tett javaslatot Rácz Károly (SE) vezetésével, Kuti Edit (SZFE) és Klukovics Lajos (SZTE) tagságával.

 

Az ODT egyhangú szavazással megválasztotta az alelnök jelölésére felállított bizottság elnökének Rácz Károlyt (SE), tagjainak Kuti Editet (SZFE) és Klukovics Lajost (SZTE) (24 igen, 0 nem, 0 tartózkodás).

 

 

2. Az új elnökség tervei

 

Csernoch László (DE):

Hangsúlyozta, hogy a 2014 év kiemelt feladata a doktori iskolák akkreditációja, amelyben az ODT feladata a folyamat segítése.

Az ODT kiemelt feladata a doktori képzés minőségbiztosítása és minőségirányítása. Ennek számos aspektusa van, amelynek elsődleges eszköze az országos doktori adatbázis, amelynek biztosítani kell a naprakész állapotát.

Fontos feladat, hogy minden egyetemen, minden tudományterületen a lehető legpontosabban kerüljenek megfogalmazásra a doktori fokozat megszerzéséhez előírt elvárások. Például a doktorjelölt és a témavezető közös publikációjának előírása; a fokozatszerzéshez szükséges publikációk definiálása. Ezeknek az elvárásoknak a szabályzatokban meg kell jelenniük.

A hallgatók nyomon követése is fontos része a minőségbiztosításnak. Ennek eszköze lehet például a tutor-mentor rendszer, az előrehaladás rendszeres monitorozása, a témavezetői tevékenység értékelése.

A doktori képzésbe történő belépésnél is vannak még teendők, a mai napig előfordul, hogy olyan témában kezdi meg valaki a doktori képzést, amely nem volt előzetesen meghirdetve az adatbázisban.

Amennyiben anyagi forrást sikerül találni a fejlesztésre, az adatbázist össze lehetne kapcsolni az egyetemek elektronikus hallgatói nyilvántartási rendszereivel. Az ehhez vezető első lépés, hogy a doktoranduszok adatai pontosan szerepeljenek a hallgatói nyilvántartó rendszerekben. Ezt segítette elő, hogy a legutóbbi, 2013. októberi minisztériumi statisztika már az elektronikus rendszerekből történő lekérdezéssel állt össze. A rendszerekben szerepelniük kell a témavezetőknek, a teljesített kurzusoknak. Az adatbázisok összekapcsolásának feltétele, hogy a különböző nyilvántartó rendszerekben például a témavezető azonos módon legyen hozzárendelve a doktoranduszhoz.

Az ODT elődje, az Országos Doktori és Habilitációs Tanács nevében is felvállalta a habilitáció ügyének a képviseletét, de az ODT alapszabálya is felsorolja a feladatok között a habilitáció általános elvi és eljárási kérdéseit. Az egyetemek többségében a habilitáció nevesítve van, mint az oktatói promóció egyik feltétele. A habilitáció minőségbiztosításával, legalább ajánlások szintjén a jövőben az ODT-nek is foglalkoznia kell. Például foglalkozni kell az olyan jelenségekkel, hogy oktatók más egyetemekre mennek habilitálni, holott a saját intézményük is jogosult az adott tudományágban habilitációs eljárást lefolytatni.

Szabó Miklós (ELTE): Az egyetemek egy részében a habilitáció független a doktori tanácsoktól, önálló habilitációs bizottságok működnek. Amennyiben az ODT a habilitáció ügyével kíván foglalkozni, úgy a habilitációs bizottságok elnökeit is be kell vonni a munkába.

Gaál Botond (DRHE): A doktori iskolák idei akkreditációjának várható ütemezéséről érdeklődött. Csernoch László elmondta, hogy a MAB elnökének tájékoztatása szerint májusra megfogalmazza a plénum az elvárásait, az adatbázis szeptember 30-án lezár és december végére megszületnek a plénum határozatok.

Balázs Ervin (MAB): Az elmúlt évben előzetesen formailag áttekintette a MAB a doktori iskolákat, hogy megfelelnek-e az új törvényben és kormányrendeletben rögzített elvárásoknak. Idén a szeptember 30-i határidő szigorú lesz. A feltételrendszer például a publikációs elvárások tekintetében módosulhat (sokszerzős közlemények megítélése, konferencia kiadványok értékelése, stb.). A MAB a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását kérte, hogy az egyes osztályok mit vesznek figyelembe a tudományos teljesítmény megítélésénél. A válasz április végére várható. Az akkreditáció nem csak a jogszabályi megfelelőséget, hanem a minőséget is vizsgálja. Felmerült a korhatár előírások esetleges puhítása, de egyelőre nincs oktatáspolitikai döntés az ügyben. A formai vizsgálaton átesett 150 doktori iskola közel 40%-a nem felelt meg az előírásoknak, de ez sok esetben csak a hiányos adatfeltöltés következménye volt.

Több egyetem felé jelezte a MAB, hogy át kellene gondolni az egy adott tudományágban több, párhuzamosan működtetett doktori iskola létjogosultságát. Ha a tématerületek ezt nem indokolják, nem érdemes egy erős iskola helyett több kicsi, gyenge iskolát működtetni. Kiemelte, hogy két iskola egyesülése esetén nem új iskola jön létre, a szabályok szerint folyamatosan működőnek számít a létrejövő, egyesült doktori iskola.

A MAB fokozottan figyelni fog a „PhD gyárak” kiszűrésére, a megfelelő teljesítmény nélküli fokozatok kiadásának megakadályozására. A túlzott arányú levelező képzés visszaszorítását támogatja a MAB.

Mihály György (BME): Várható-e a doktori iskola önértékelés formai előírásának változása. Ezt jó lenne minél előbb tudni, hogy az iskolák megkezdhessék az előkészítését. Az erre vonatkozó eddigi útmutatót jónak, tarthatónak tartja.

Másik felvetése, hogy nem csak az akkreditáció „elvi”, szeptember 30-i időpontjában kell a doktori iskolának formailag megfelelőnek lenni, hanem a következő év januárjában is, hiszen az évváltással több adat (elmúlt 5 év publikációi, életkor) érvényessége változhat. Nem helyes, ha előző évi adatok alapján következő évi dátummal ad ki határozatot a MAB.

Balázs Ervin (MAB): Az akkreditációnál rögzíteni kell a vizsgált időpontot, de a doktori iskoláknak törekedni kell arra, hogy ne csak a minimum elvárásoknak feleljenek meg. Az önértékelésnél a MAB az egyszerűséget támogatja, még a márciusi plénumülésen véglegesítik a formai előírásokat.

Kékesi Tamás (ME): Nem egyértelmű a törzstagok között a nem egyetemi alkalmazásban álló kutatóprofesszorok megítélése. Kérdés, hogy csak akadémiai kutatóintézet alkalmazottjai vehetők figyelembe vagy más kutatóintézetek is szóba jöhetnek. Ugyancsak kérdés, hogy az MTA Doktora cím feltétel-e.

Hogyan viszonyul a MAB ahhoz a gyakorlathoz, hogy doktori iskolák „kisegítik” egymást törzstagokkal, az akkreditációs feltételek érvényesülése érdekében egyik iskolából másikba megy át a törzstag.

Balázs Ervin (MAB): Az MTA Doktora cím feltétel a külső törzstagsághoz, de nem feltétel, hogy MTA intézet legyen. A törzstagok esetében azt is vizsgálja a MAB, hogy a kutatási területe kapcsolódik-e az iskola kutatási területéhez, a névleges „leigazolásokat” nem támogatják.

Csernoch László bejelenti, hogy az ODT következő üléseire, az akkreditáció ütemtervéhez igazodva, május 23-án és szeptember 19-én kerül várhatóan sor.

 

3. Az ODT költségvetése

 

Csernoch László (DE): A tagdíjak nagyjából 5,1 millió forint éves bevételt jelentenek a Tanácsnak, amely döntően a személyi kiadásokat és a doktori.hu üzemeltetését, fejlesztésének költségeit fedezi. Az előző évi fejlesztések mintegy ötmillió forintos költségének részbeni támogatására ígéret volt az EMMI részéről, de ez sajnos egyelőre nem realizálódott, ezt továbbra is kérjük a minisztériumtól. Így az előző évet jelentős hiánnyal, pontosabban ki nem fizetett kötelezettségvállalással zárta az egyesület. A tavalyi tagdíjak teljes egészében befolytak, a 2014-es összegek egy része is beérkezett.

 

 

4. A Magyar Képzőművészeti Egyetem állásfoglalás kérése fokozat visszavonása ügyében

 

Csernoch László (DE): Az MKE doktori tanácsa több évvel ezelőtt - egy nyelvvizsgára és állami kitüntetésre (Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett) hivatkozó kérelem alapján - megítélte a DLA fokozatot. A probléma az, hogy erre a kitüntetésre alapozva DLA fokozatot megítélni az akkori szabályok szerint sem lehetett volna. Az esetre a tavalyi törzstagi megfelelőségi vizsgálat során derült fény. Az MKE doktori tanácsa az ügy kivizsgálása után úgy határozott, hogy teljesült a doktori szabályzatban rögzített kitétel, mely szerint az illető „a doktori ügyben eljáró testületet megtévesztette vagy tévedésben tartotta.” Erre való hivatkozással a DLA fokozatot visszavonta. Az egyetem rektora úgy ítélte meg, hogy a DLA fokozat kiadása közigazgatási hatósági ügy, így a fokozat visszavonására a vonatkozó törvény szerint csak a kiadástól számított egy éven belül lett volna jogosult a tanács. Ezért a doktori tanács határozatát megsemmisítette. Az MKE doktori tanácsa három kérdésben kérte az ODT állásfoglalását: 1) helyesen járt-e el a doktori tanács, 2) van-e időbeli korlátja a fokozat visszavonásának, 3) a jogorvoslat elbírálására jogosult volt-e egy személyben a rektor, holott az egyetem doktori szabályzata szerint ez a szenátus jogköre.

Kőnig Frigyes (MKE): Az MKE doktori tanácsa igyekezett az ügyben körültekintően eljárni. Első lépésként az érintettől kérték a szükséges dokumentumok benyújtását, de nem működött együtt a testülettel. A rektor megsemmisítő határozatával patthelyzet alakult ki, ezért fordultak állásfoglalásért az ODT-hez.

Mihály György (BME): Az egyetem rektora korábban kért tőle állásfoglalást (a konkrét ügy pontos leírása nélkül), hogy eljárási hibára való hivatkozással vissza lehet-e vonni fokozatot. Erre a kérdésre nemleges választ adott a rektornak. Ugyanakkor a mostani részletek alapján úgy tűnik, hogy nem eljárási hibáról, hanem tartalmi kérdésről van szó, hiszen a szabályok tételesen felsorolják, hogy mely kitüntetések vehetők figyelembe a DLA fokozat megítélésénél. Ilyenkor azonban korrigálni kell a hibát, azzal analóg módon, ahogyan a jogalap nélkül szerzett egyéb diplomák esetében eljárnak.

Szabó Miklós (ELTE): A nyelvvizsga hamisítási botrányok idejében az egyetemeknek vissza kellett vonniuk az érintett diplomákat.

Kőnig Frigyes (MKE): Mihály György kérdésére elmondta, hogy nincs több ügy folyamatban, erre az egy esetre derült fény.

Balázs Ervin (MAB): Az ügy értékelése során döntő kérdés, hogy a fokozat odaítélésekor mi volt a szabály, mi volt elfogadható művészeti díjként. Ha az illető kitüntetése akkor sem volt elfogadható, akkor hibázott a doktori tanács és ezt most jogosult felülvizsgálni.

Csernoch László (DE): Az ODT nem jogi fórum, így döntést sem hozhat a kérdésben. Az itt rendelkezésre álló, akkor hatályos lista szerint nem lett volna elfogadható a Magyar Felsőoktatási Érdemérem a DLA fokozat odaítéléséhez elégséges feltételként.

Heuer Orsolya (MRK): Külön kell választani az anyagi jogi kérdéseket és az eljárás jogi kérdéseket. Véleménye szerint a doktori tanács jogosult a fokozat visszavonására, ez a jog nem korlátozódik a plágium esetére. Az egyetem doktori szabályzata szerint a jogorvoslat elbírálására nem a rektor, hanem a szenátus lett volna jogosult.

Klukovics Lajos (SZTE): A doktori tanács tudományos kérdésekben független testület, határozatai ellen csak jogszabálysértés vagy eljárási hiba esetén lehet fellebbezni. Más esetben a szenátus sem változtathatja meg a doktori tanács döntését.

Csernoch László (DE): A doktori fokozat visszavonásának időbeli korlátjára vonatkozó kérdéssel kapcsolatban elmondja, hogy a plágium vagy jogosulatlan fokozatszerzés esetében véleménye szerint nincs időbeli korlát. Erre csak eljárási hiba esetén lehet hivatkozni. Ugyancsak személyes véleményként mondja el, hogy a rektor nem hozhat határozatot egy személyben olyan esetben, amikor a szabályzat szenátusi döntést ír elő. Az ODT természetesen nem hozhat ilyen testületi határozatot. Amennyiben az egyetem valamely testülete úgy ítéli meg, hogy a rektor jogsértő módon döntött, a fenntartónál tehet panaszt.

Kollár István (ODT): Maga a kérelem is jogsértő volt, nem feltételezhető a kérelmező jóhiszeműsége, tudnia kellett, hogy nem jogos a DLA fokozat igénylése.

 

 

5. Egyebek

 

Csernoch László (DE): Az ODT felügyelő bizottságának MAB által javasolt tagja, Kóczy T. László a Széchenyi István Egyetem doktori tanácsának elnöke, így az ODT tagja lett, így már nem vehet rész a felügyelő bizottságban. Balázs Ervin a MAB nevében Bakacsi Gyula egyetemi docens (SE) megválasztására tett javaslatot.

A kiosztott szavazólapok segítségével az ODT titkos szavazással Bakacsi Gyulát a felügyelő bizottság tagjának megválasztotta (22 igen, 0 nem, 1 tartózkodás, 1 érvénytelen szavazat).

 

Csernoch László (DE): Idén 20 éve annak, hogy megalakult az Országos Doktori és Habilitációs Tanács. Az ODHT első elnökei levélben kezdeményezték, hogy az ODT ünnepi ülésen emlékezzen meg az évfordulóról. Az eseményre április 22-én, kedden 10.30-tól kerül sor az MTA Székház Felolvasótermében. A rendezvényre meghívjuk a testület korábbi elnökeit, egykori és jelenlegi tagjait, a felsőoktatás prominens személyeit. Egy-egy előadás hangzik majd el a kilencvenes évek, a kétezres évek és a közelmúlt eseményeiről, feladatairól, illetve a jövőre vonatkozó elképzelésekről.

Csernoch László (DE): Az ODT korábban Díszoklevél kitüntetést alapított. A Díszoklevelet olyan személynek adományozza az Országos Doktori Tanács, aki hosszú időszakon keresztül szolgálta a magyarországi doktorképzés ügyét, jelentősen hozzájárult a doktorképzés rendszerének kiépítéséhez, valamint a képzés minőségének fenntartásához és fejlesztéséhez, és hatása túllépte saját egyetemét. A kitüntetett személyére az ODT legalább két tagja tesz javaslatot, írásban, a jelölt érdemeinek 1-2 oldalas bemutatásával. Csak olyan személy javasolható, aki nem tölt be vezető pozíciót a felsőoktatás valamely országos irányító szervezetében. Az ODT tagjai közül minden évben, az ODT évi első ülésén megválasztja azt a 3-5 főből álló kuratóriumot, amely a jelölteket értékeli és több jelölt esetén rangsorolja, illetve maga is javasolhat kitüntetendő személyeket. A kuratórium vezetője az ODT elnöke vagy elnökhelyettese. Tekintettel arra, hogy érkezett már egy javaslat Bazsa György személyére, megkérte Rácz Károly alelnököt hogy vállalja el a kuratórium vezetését. A kuratórium tagjainak Nováky Erzsébetet (BCE) és Kovács Sándort (LFZE) javasolta. Az ODT a javaslatot egyhangúlag elfogadta (24 igen, 0 nem, 0 tartózkodás).

Balázs Ervin (MAB): Sajtóhírek jelentek meg arról, hogy a felsőoktatási minőségbiztosítási ügynökségek európai szervezete, az ENQA felfüggesztette a MAB tagságát a szervezetben. A hír úgy pontos, hogy a 2013-as értékelés nem teljes megfelelést állapított meg, így az ENQA alapszabálya értelmében a MAB átkerült a „teljes jogú tag felülvizsgálat alatt” (full member under review) kategóriába. Ez azt jelenti, hogy 2015. novemberig egy újabb nemzetközi értékeléssel kell bizonyítani az európai sztenderdeknek való megfelelést. (Ugyanebben a tagsági kategóriában van jelenleg a svéd nemzeti ügynökség.) A 2013-as értékelés két fő vonatkozásban állapított meg nem teljes megfelelést: a MAB függetlensége és finanszírozása tekintetében. Mindkét elem orvoslása kívül áll a MAB hatáskörén, jogszabály módosítást igényel. A felsőoktatási törvény módosítására a választások után feltehetően sor kerül. Addig is a MAB teljes joggal, legitimen jár el valamennyi ügyben.

Klukovics Lajos (SZTE): Mikorra várható a doktori kormányrendelet módosítása, amelynek véleményeztetése hónapokkal ezelőtt megtörtént? Balázs Ervin elmondta, hogy ő maga is kérte a tárcát, hogy a kampány időszakban már ne kerüljön sor módosításra, a felsőoktatás maradjon kívül a választási témákon.

Krómer István (ÓE): Beszámoló készült az országgyűlés részére a magyar tudomány helyzetéről. Az ebben szereplő második táblázat az egyes egyetemek doktori képzési adatairól laikusok számára félrevezető, forrásként az ODT van megjelölve. Mihály György elmondja, hogy a testülettől nem kértek adatokat a beszámolóhoz, de azok származhattak a doktori.hu-n elérhető táblázatokból.

Gebei Sándor (EKF): A decemberi ülésen nem hangzott el, ezért most szeretne köszönetet mondani a Tanács nevében a leköszönt Mihály Györgynek, az elnökség tagjainak és Vida Máriának az elmúlt években végzett munkájukért. Csernoch László csatlakozott a köszönetnyilvánításhoz, majd az ülést bezárta.

 

kmf.

 

lejegyezte:        Varga Zsolt                                         jóváhagyta:       Csernoch László

                        titkár                                                                           elnök

 

 

Hitelesítők:

 

 

                        Mihály György                                                Kuti Edit

                        BME                                                                          SZFE



2024. IV. 17.
ODT ülés
Az ODT következő ülésére 2024. június 14-én, pénteken 10.00 órakor kerül sor a Semmelweis Egyetem Szenátusi termében (Bp. Üllői út 26. I. emelet).

 
nyomtatás utolsó módosítás: 2014. III. 23. 12:17:39
Minden jog fenntartva © 2007, Országos Doktori Tanács - a doktori adatbázis nyilvántartási száma az adatvédelmi biztosnál: 02003/0001. Program verzió: 2.2358 ( 2017. X. 31. )