Bejelentkezés
 Fórum
 
 
Jegyzőkönyv 2009.11.06

Jegyzőkönyv

az Országos Doktori Tanács (ODT) üléséről

 

ideje : 2009.11.06. 10.30 perc

helyszíne : MTAPI ( 1132, Budapest Victor Hugo u 18-22 alagsori tanácsterem )

jelen vannak : jelenléti ív

 

A Tanács 25 tagjából 21 jelen van, így László János az ülést megnyitja . Bejelenti, hogy az ülésről előzetesen kimentését kérte

·         Hornok László (SZIE)

·         Fodor János (BME), akit Galántai Aurél képvisel,

·         Zentai László (ELTE), akit Fazekas Mariann képvisel

·         Szél Ágoston (SE), akit -Tímár János, képvisel

·         Recnitzer János ( Sze ), akit Iványi Viktória képvisel

·         Ujj András (ZMNE), akit Solymosi József képvisel

·         Szabó Gábor (MRK),

·         Csépe Valéria (MTA), és

·         Csákvári Éva (OKM)

Az elnök külön köszönti a Tanács vendégeit: Bazsa Györgyöt (MAB), valamint üdvözli a tanács tagjait. László János felkéri Vázsonyi Ottó titkárt a jegyzőkönyv vezetésére, a későbbi hitelesítők Berzy Ágnes és Kuti Edit lesznek. M egkérdezi, van-e valakinek észrevétele, javaslata az ülés előre meghirdetett, kiegészített és írásban szétosztott napirendhez, ami a következő:

 

1. A BMF felvétele az Országos Doktori Tanácsba

2. Beszámoló a doktori iskolák akkreditációjáról (Dr. Bazsa György, a MAB elnöke)

3. A doktori iskolák szerepe a kutató egyetemeken (Dr. László János, Dr. Bazsa György)

4. A doktori.hu honlap tervezett módosításai (Dr. Kollár István)

5. Javaslat az egyéni felkészülők témavezetésének formalizálására

6. A szervezeti szabályzat módosítsa. Javaslat megválasztott elnök tisztség létrehozására

7. Az ösztöndíjas keretelosztás számítási módjának egyértelműsítése.

8. A statisztikai adatok javítási módjának elfogadása.

9. Egyebek.

 

A napirendet a Tanács elfogadja.

 

1.        A BMF felvétele az Országos Doktori Tanácsba

László János elnök úr bejelenti a tanács tagjai számára, hogy a 2009 évi akkreditációs eljárás során a BMF informatikai doktori iskolája megfelelt az akkreditációs követelményeknek és megkapta a MAB engedélyt. Mindezek alapján a BMF tagfelvételi kérelemmel fordult az ODT felé.

Az ODT taggyűlése ellenszavazat nélkül egy tartózkodással elfogadta a BME tagfelvételi kérelmét

Az Országos Doktori Tanács 215/2009 (XI. 06.) sz. határozata Tagok felvételéről

Az ODT tagjaivá nyilvánítja a
Budapesti Műszaki Főiskolát

 

László János tájékoztatja a tanácsa tagjait, hogy a BMF felvételével az ODT adatbázisa átalakításra szorul. Ennek az átalakítási költségeiről a későbbiekben egyeztetések lesznek az   ODT és a BMF között.

 

 

2. Beszámoló a doktori iskolák akkreditációjáról (Dr. Bazsa György, a MAB elnöke)

Bazsa György : előadásának fő mondanivalója, hogy az akkreditációs eljárás a vége előtt van. Kritikus késés nincs. Folyamatos a kommunikáció az érintett felsőoktatási intézményekkel. Eddig 138 iskoláról született döntés, december 12.-én 12 iskoláról, 2010. január 29-én pedig 8 iskoláról dönt a MAB. Az akkreditáció lényege a minőségbiztosítás, a doktori iskolák minőségének a növelése.

Általános tapasztalat, hogy gyakran túltervezik a doktori iskolák a programjaikat, viszont a törzstagok esetében minden rendben volt, miszerint csak a megfelelő minősítéssel rendelkező oktatók lehetnek törzstagok. Örvendetes tény, hogy a honlapok folyamatosan javulnak és egyre jobbak, főképpen a művészeti doktori iskoláknál fontos lenne ez a tény, de ott még sok tennivaló van.

A MAB nem támogatja a „kihelyezett” doktori képzéseket.

Összességében a törzstagok 8% nem felelt meg a vizsgálatok során és ez egy elfogadható arányszám.

Sajnos a kettős témavezetés elburjánzott, erre a későbbiek folyamán jobban oda kell figyelni, ezt nem támogatja a MAB, csak az érdemi témavezetői tevékenység elismerését.

Azoknál a törzstagoknál , akik nem feleltek meg, lehet élni a felülvizsgálattal, és ezt az egyes intézmények vezetői kezdeményezhetik a MAB felé, de csak és kizárólag a 2009 április 14-i állapot szerint. 2010 szeptemberétől újra fel lehet tenni a most nem megfelelt törzstagokat a honlapra és mellettük a „még nem akkreditált” kifejezés lesz. Ugyanakkor, ha egy doktori iskola sorsa múlik egy törzstag kérdésén a MAB igyekszik rugalmasan kezelni a problémát.

Az elnök megköszöni a beszámolót.

  Mihály György (BME) Soknak tartja a levelezős képzés hallgatóságát, valamint felhívja a figyelmet, hogy jelenleg a témavezető = a témakiíróval, holott az nem egy és ugyanaz.

Bazsa György: válaszában jelzi, hogy a levelező létszámmal kapcsolatosan az ODT-nek kell döntést hoznia, a témavezetés kérdésével pedig a MAB kapacitás hiány miatt nem tud foglalkozni. Javasolja, hogy a témavezetők törzslapja is legyen kitöltve, de ezt is az ODT-nek kell eldöntenie.

Dobróka Mihály (ME) kérdésként merül fel, hogy azok az oktatók , akik külföldön voltak az akkreditációs eljárás során, kapnak -e lehetőséget, hogy a MAB külön bírálja el őket?

Bazsa György : Igen , de csak az áprilisi adatok alapján. Kritikus helyzetben a MAB méltányosan jár el.

 

3. A doktori iskolák szerepe a kutató egyetemeken

 

Az elnök tájékoztatja a tanácsot, hogy sem Csákvári Éva sem Nádai László nem tud részt venni a tájékoztatón.

A kutatóegyetemek kapcsán az elnök kifejti azt az álláspontját, hogy a most alakuló koncepcióban az ODT-nek markáns véleményformálóként kellene megjelennie, hiszen a doktori iskolák a kutatásoknak egyik letéteményesei.

Bazsa György: A kutatóegyetem kifejezés megtalálható az F tv -ben . Eddig nem került ez a kifejezés kibontásra, mert nem volt rá forrás, most viszont EU-s forrást állítottak be mögé. Egyeztetések zajlottak le a MAB, az MRK, az FTT, a NBB és az Akadémia között, és egy kormányrendelet is előkészítésre került, melyet hamarosan elfogadnak. A rendelet alapján fel fog állni egy 5 tagú bizottság, mely ki fogja dolgozni a pályázati rendszer szempontjait és ez alapján minden egyetem megpályázhatja majd a kutatóegyetemi címet és egy következő fordulóban a vele járó összegeket.

Az ODT az MRK felé tud ajánlásokat megfogalmazni a pályázati kritériumok tekintetében.

Husvéth Ferenc (PE): Félti a kisebb vidéki egyetemeken zajló minőségi doktori képzést, ezért javasolja a kisegyetemek minőségének kérdését is felvenni az ajánlásba.

Dobróka Mihály (ME): Kérdésként veti fel, hogy ezek szerint pozitív diszkriminációról és pluszforrásokról kell beszélni? A válasz egyöntetű igen.

Fazekas Mariann (ELTE) : Felhívja a figyelmet az uniós pénzek elosztásának a sajátosságaira, miszerint régiós alapon kerülnek elosztásra és ezért Budapest kevesebb pénzt kaphat. Valamint felháborodásának ad hangot, a kutatóegyetemi koncepció kidolgozásának módjával kapcsolatosan, mivel az OKM egy három napos ünnepen belül két napos határidővel kért véleményt a tervezetről.

László János: Hangsúlyozza, hogy tájékoztatni kell az egyetemi doktori bizottságok elnökeit a folyamatokról, és azt, hogy a doktori iskolák szerepét növelni kell a kérdéssel kapcsolatosan.

 

4. A doktori.hu honlap tervezett módosításai

Kollár István: Sajnos kevés a pénz. Emiatt az OKM doktori adatbázisának az átvétele nem zajlott még le. A MAB segített ugyan, hogy apróbb problémákat meglehessen oldani, de ez nem elégséges. Ugyanakkor elmondható, hogy az adatbázis és a honlap jelenleg stabil. Kérdésként merül fel, hogy a habilitációs eljárásoknak fel kell-e kerülni a doktori.hu-ra vagy inkább az intézményi honlapokon kerüljenek ezek megjelenítésre. És az ODT honlapjáról közvetlenül ide mutatnának a linkek

Fazekas Mariann (ELTE): Kérdésként merül fel, hogy az eddig felkerült habilitációs hírek is lekerülnek az ODT honlapról? Véleménye szerint, ha minden az intézményeknél lesz , akkor vegyenek le mindent a doktori.hu-ról .

  László János: Javasolja, hogy a habilitáció ténye jelenjen meg a honlapon és az időpont elmúlásával az kerüljön is le róla

A javaslatot Fazekas Mariann és a résztvevők elfogadják.

Varga Zsolt (DE): Kifejti véleményét, hogy mindenképen szükséges lenne a fokozatot szerzett hallgatókról egy egységes adatbázis, és mióta nincs a MAB-nál meg, azóta ez hiányzik. Az adatok hitelesítését az intézményi nyilatkozat igazolná.

Kollár István: Kérdéses a hitelesítés, ezért időt kér a probléma megválaszolására.

Fazekas Mariann (ELTE): A közhitelesség kérdésében törvényi felhatalmazás szükséges véleménye szerint. De egy egységes adatbázis létrejöttét támogatja.

László János: Felkéri Varga Zsoltot, hogy a következő ODT ülésre terjesszen elő a kérdéskör megoldására egy javaslatot.

Varga Zsolt elfogadja a felkérést.

 

5. Javaslat az egyéni felkészülők témavezetésének formalizálására

László János: Ha az egyetemi doktori bizottságok megfelelően formalizálják az egyéni felkészülők kérdését, akkor a MAB el tudja a későbbiek folyamán fogadni a témavezetőket az akkreditációs eljárásba.

Debreczeni Attila (DE): A Debreceni egyetemen a jelentkezőket ugyanúgy bírálják el , mint a többi hallgatót, és konzulenst rendelnek ki mellé egy év időtartamra.

László János: Kéri, hogy a szabályzat szövegét küldje le Debreczeni Attila a többi iskola számára is, hogy hasznosítani tudják.

Mihály György (BME): kérdésként merül fel, hogy mi történik akkor, ha valakinek kész dolgozata van?

Debreczeni Attila (DE): Ha bizonyított a munka a konzulens és a hallgató között , akkor az beszámítható a későbbiekben.

Husvéth Ferenc (PE): A Pannon Egyetemen is kell egy évig a konzulenssel együtt történő munka.

Mihály György (BME): Az így bekerülő hallgató részt versz a képzésben?

A válasz: nem.

Bazsa György: Azok a hallgatók, akiknek konzulensük van, azok már a doktorjelölti szakaszban vannak és ezt két évig tarthatják fenn.

Gaál Botond (DRHE ): Az eddigi egyéni felkészülőket szét kell választani Egyéni képzésben résztvevőkre , valamint Képzés nélkül felkészülőkre, ahogy ezt a MAB javasolta is.

Husvéth Ferenc (PE): Támogatja a javaslat elfogadását.

 

Az Országos Doktori Tanács 216/2009 (XI. 06.) sz. határozata az Egyéni felkészülőkről

Az Országos Doktori Tanács a MAB iránymutatását elfogadja és a korábban a doktori fokozat megszerzésére jelentkező Egyéni felkészülő hallgatókat javasolja két részre választani:

A , Egyéni képzésben résztvevő hallgatók, akiknek a munkáját legalább egy évig konzulens irányítja

B, Képzés nélkül felkészülő doktorjelölt, akik a doktori fokozat megszerzéséhez nem veszik igénybe a képzést, azt kihagyva kezdik meg a doktori eljárást.

 

6. A szervezeti szabályzat módosítsa. Javaslat megválasztott elnök tisztség létrehozására

 

A tervezett szabályzatmódosítás korábban kiküldésre került, a módosítással kapcsolatosan nem volt kérdésfelvetés, az ODT egyhangúan elfogadta a Társelnök tisztség bevezetését az ODT SZMSZ-be.

 

7. Az ösztöndíjas keretelosztás számítási módjának egyértelműsítése.

Az elnök tájékozatja a résztvevőket, hogy a 2008-as és 2009-es keretelosztás közötti különbségeket a két számítás matematikusok által végzett és Gaál Botond alelnök által ellenőrzött rekonstrukciója szerint az okozta, hogy az ún. hatástényezőt a 2009-es számítás kétszeresen vette figyelembe. Az elnök javasolja közgyűlés számára, hogy az ösztöndíjas helyek kiszámítási módjánál térjenek vissza a korábbi, Széll Ágoston nevével jelzett ösztöndíj számítási módhoz, mivel az került az ODT által elfogadásra.

A közgyűlés egyhangúlag elfogadta, hogy az ösztöndíjas helyek elosztásánál a korábban elfogadott számítási módot alkalmazza .

 

8. A statisztikai adatok javítási módjának elfogadása.

 

László János: Kérdésként merül fel, hogy milyen adatok kerüljenek be az ösztöndíjas helyek elosztásánál?

A) az OKM részére megküldött statisztikai adatok,

B) az ODT honlapjára feltöltött adatok.

Klukovits Lajos (SZTE): Véleménye szerint az OKM - nek küldött adatokat kell használni a jövőben, mert azok megbízhatóbbak, kivéve a fokozatot szerzettek számát, amit az intézményektől kell bekérni.

Mihály György (BME) : Támogatja Klukovits Lajos javaslatát, azonban hangsúlyozza, hogy az adatok bekérésekor pontos megfogalmazás szükséges, a visszamenőleges adatbekéréskor, pl.: naptári évre kell megadni a fokozatot szerzettek számát.

A közgyűlés egyhangúlag elfogadja a Mihály György és Klukovits Lajos által elmondottakat.

László János: Az intézményi adatszolgáltatás november 16-i hatállyal kell, hogy megtörténjen 2006, 2007, 2008 évi adatok szükségesek.

 

Az Országos Doktori Tanács 217/2009 (XI. 06.) sz. határozata a statisztikai adatok bekéréséről

Az Országos Doktori Tanács a 2010-es keretelosztást az OKM adatok alapján végzi, kivéve a az elmúlt három évben fokozatot szerzettek számára vonatkozó adatot, amit az intézményektől kér be.

 

9. Egyebek.

 

Dobróka Mihály (ME): Javasolja, hogy az ODT kezdeményezzen törvénymódosítást a fokozatszerzési eljárás megindítása és a fokozatszerzés közötti két éves határidő módosítására .

László János : Tájékoztatja a résztvevőket a DOSZ által végzett kutatás zárójelentéséről, amit a helyszínen kioszt. Bejelenti, hogy a következő ODT ülés 2009. december 11-én kerül megrendezésre Budapesten. Végül megköszöni a Tanács munkáját, majd egyéb javaslat és kérdés hiányában az ülést berekeszti

 

kmf .

 

 

László János

Elnök

 

 

Vázsonyi Ottó

titkár

 

 

 

Berzy Ágnes

jegyzőkönyv-hitelesítő

 

 

 

Kuti Edit

jegyzőkönyv-hitelesítő

 



2024. IV. 17.
ODT ülés
Az ODT következő ülésére 2024. június 14-én, pénteken 10.00 órakor kerül sor a Semmelweis Egyetem Szenátusi termében (Bp. Üllői út 26. I. emelet).

 
nyomtatás utolsó módosítás: 2011. V. 16. 20:23:53
Minden jog fenntartva © 2007, Országos Doktori Tanács - a doktori adatbázis nyilvántartási száma az adatvédelmi biztosnál: 02003/0001. Program verzió: 2.2358 ( 2017. X. 31. )