Bejelentkezés
 Fórum
 
 
Jegyzőkönyv 2009.04.17

Jegyzőkönyv

az Országos Doktori Tanács (ODT) üléséről

 

ideje : 2009. április 17. 10.00

helyszíne : MTA Pszichológiai Intézetének tanácsterme ( Budapest, Victor Hugo u. 18-22)

jelen vannak : Jelenléti ív

 

A Tanács 25 tagjából 20 jelen van, László János az ülést megnyitja . Bejelenti, hogy az ülésről előzetesen kimentését kérte

·         Kengyel Miklós (BNNyE),

·         Bárd Károly (KeE), akit Dorner Helga képvisel

·         Tölg-Molnár Zoltán (MKE), akit Berzy Ágnes képvisel

·         Reimholz Péter (MoME),

·         Szél Ágoston (SE),akit Bitter István képvisel

·         Csépe Valéria (MTA), akit Tolnai Márton képvisel.

Az elnök külön köszönti a Tanács vendégeit: Bazsa Györgyöt a MAB-tól, Csákvári Évát az OKM-től, valamint Kucsera Tamás Gergelyt a DOSZ-tól. László János felkéri Vázsonyi Ottó titkárt a jegyzőkönyv vezetésére, a későbbi hitelesítők Husvéth Ferenc és Debreczeni Attila lesznek. M egkérdezi, van-e valakinek észrevétele, javaslata az ülés előre meghirdetett, kiegészített és írásban szétosztott napirendhez, ami a következő:

1.       A doktori adatbázis feltöltésével kapcsolatos tapasztalatok ( előterjesztő Bazsa György a MAB elnöke, korreferátum: Kollár István adatbázis koordinátor)

2.       A disszertációk és tézisek elektronikus közzétételével kapcsolatos javaslat ( előterjesztő: Virágos Márta DE könyvtár főigazgató, korreferátum: Csákvári Éva OKM főtanácsos)

3.       A DOSZ javaslata a doktori képzés átalakítására ( előterjesztő Kucsera Tamás Gergely a DOSZ főtitkára)

4.       Egyebek

 

A napirendet a Tanács elfogadja.

1. napirendi pont

László János felkéri Bazsa Györgyöt előadásának megtartására.

Bazsa György megköszön te az együttműködést az adatbázis feltöltésével kapcsolatosan. Ismertet te egy korábbi kimutatás eredményét, mely szerint a PHD hallgatók véleménye szerint a magyarországi Phd képzés színvonala megfelelő.

A rendszer törvényi háttere megfelelő, stabil, komoly nemzetközi kapcsolatrendszerbe került beágyazásra a magyarországi képzés. Maga a képzés a Bologna rendszer szerves része.

Ami probléma felmerülhet az az egyes DI képzési színvonalában, merülhet fel.

Jelen akkreditáció alapja és célja:

A DI jogi háttere módosult. Bekerült a DI-ák akkreditációjába a törzstag, valamint a tudományági megfelelés. Többek között emiatt vált szükségessé az újabb akkreditáció.

Bazsa György kiemel te , hogy az április 14-i határidő-módosítás szükséges és megfelelő lépés volt.

Az adatfeltöltés problémái:

·         Jogszerűség: Minden testület mind a MAB, mind az ODT jóváhagyta a feltöltés szükségességét. Az intézmények követelményeinek egységesítés, mindenkire azonos követelmények vonatkozzanak.

·         Törzstagság fogalma: A korábbi alapító tag fogalmának transzformálására került sor. Nagy presztízsértékkel bíró fogalommá vált. Kicsit túldimenzionálódott a fogalom.

·           A fokozatszerzéseknél egyértelműsítve lettek a lehetőségek a legördülő menü rendszerével.

·         Három témában van haladék a rendszer feltöltésének szempontjából:

o        Az egyetemi tanári kinevezések

o        Mester szakok akkreditációja

o        Fokozatszerzések feltöltése

Kérdések témakörben szeptemberig lehetőség van az adatok utólagos feltöltésére, illetve igazolására.

Végül, de nem utolsó sorban Bazsa György köszönetet mond ott a Fórum működtetéséért Kollár István nak .

A feltöltésekkel kapcsolatosan megjegyzésre került, hogy az egyes önértékelések nem nyilvánosak, csak a feltöltő láthatja őket. A 2008 évi megfelelések a DI-k kapcsán nem jelentik az automatikus 2009 évi megfelelést is. Fontos, hogy a DI-kban mindenhol szükséges 4 egyetemi tanár, akik 70 év alattiak, professor emeritus megkötés nélkül lehet a DI tagja.

Menetközben került be a doktori.hu-ra, a kettős témavezetés. Ezzel kapcsolatosan kiemelésre került, hogy a MAB az akkreditáció során kiemelt figyelmet szentel a kettős témavezetéseknek, ugyanis mindez nem szolgálhatja statisztikák javítását. Minden érintettet személyesen fognak ellenőrizni. Pontosításra került a kutatóintézetek fogalma is, pontosításra került, hogy mely intézmények tartoznak a fogalom alá.

A 2114 törzstagból:

           2097 formailag megfelelt

           19 formailag hiányos

           2 nem felelt meg

2009.03.31-én 158 DI volt a rendszerben.

  Ebből a 141 iskola formailag megfelelt

           2 hiányos volt formailag

           17 nem felelt meg formailag

2009. 04. 14-én mind a 158 iskola megfelelt formailag. Mindez a határidő módosítást támasztja alá.

Kérdésként merül fel, mi lesz a nem megfeleltekkel? A nyilvánosság előtt nem jelenik meg sehol a nem felelt meg kategória. Az akkreditációs vizsgálat nem zárul le 2009-ben. 2010-től évenkénti frissítése lesz a rendszernek. Az új törzstag jelölteket is évente fogja értékelni a MAB.

A DI vezetők kievezésének jogát a MAB visszadelegálja a Egyetemek részére.

Kollár István: A www.doktori.hu alatt futó program időkövetővé vált, ha egy DI-ban iskolavezető váltás lesz, akkor mindez csak az adott évtől kerül be a rendszerbe, és nem cserélődik ki visszamenőleg is.

Zentai László(ELTE): Egyetért az önértékelés titkosságával, mindazonáltal azt kéri, hogyha lehet az intézményi adminisztrátori, illetve Rektori szinten láthatóak legyenek az önértékelések, hogy pontosan lássa a vezetés az önértékeléseket.

Bazsa György: Jó felvetésnek tartja a hozzászólást és ígéretet tesz mindennek a megoldására.

Husvéth Ferenc(PE): Megköszöni Kollár István, valamint Varga Balázs segítségét a feltöltés kapcsán.

Zentai László (ELTE): Lekérdezte, hogy hány kettős témavezetés van, és kiderült számára, hogy van hármas, sőt ötös témavezetés is, mindezt Ő erősen furcsállja mindezt.

Bazsa György: A MAB csak a kettős témavezetést ismeri el.

Jeney Zoltán (LFZE): Megjegyzi, hogy a DLA képzésben kettős követelmény van, így alapból kettős témavezetés van.

Csákvári Éva (OKM): Szeretné megköszönni minden érdekeltnek a munkáját.

László János (ODT): Nem állt rendelkezésre a megfelelő feltételrendszer, így került felállításra az adatbázis. Így érthetőek voltak a feltöltés kapcsán keletkező feszültségek.

Zentai László (ELTE): hogyan kerülnek ellenőrzésre a szeptember 1-ig pótolható adatok?

Bazsa György: A MAB külön listákat fog az egyes intézményektől bekérni.

Kollár István (ODT): Az adatbázis sok mindenre képes lenne, ahhoz azonban, hogy fejlődni tudjon, több pénzre lenne szükség.

Csákvári Éva (OKM): Sajnos a válság miatt az OKM nem tud támogatást adni az ODT részére.

2. napirendi pont

László János: Felkéri Virágos Mártát a Könyvtárigazgatók Kollégiumának elnökét, valamint a DE könyvtárának főigazgatóját, hogy tartsa meg előadását .

Virágos Márta (DE Könyvtár): Az adatok áttöltése és használata teljesen normális lépés. Az EU támogatja a használhatóság bővítését. A könyvtárak már most is rendelkeznek adatbázisokkal amelyeket fel lehet használni. Mindez egybe esik az intézmények azon szándékával, hogy a lehető legszélesebb körben mutassák be tudományos tevékenységüket. A könyvtárak szeretnék bemutatni minden egyetem minden szellemi termékét.

Mivel a 33/2007 korm. rend szerint a disszertációk nyilvánosak, ezért a nyílt keresési módot javasolja, hogy mindenki számára elérhetőek legyenek.

Javasolja az egységes adatbázis rendszert, mert így könnyen átjárható és egymásba kapcsolható lesz a rendszer.

Az eddigi vizsgálatok szerint szinte minden egyetem valamilyen formában gyűjti a disszertációkat. Van ahol PDF formában, van ahol digitális archívum van.

A HUNOR konzorcium képes arra, hogy EU-s támogatásokat kapva egy egységes disszertációs adatbázist hozzon létre.

Csákvári Éva (OKM): A 33/2007 korm. rend megadja a felhatalmazást az adatbázis felállítására. Támogatja az elektronikus adatbázis létrehozását. Az egyetemek a saját honlapjukon keresztül tegye fel a disszertációkat a közös adatbázisba.

Klukovits Lajos (SZTE): Sok tudományág mint pl.: a filozófia, szeretné könyvben is megjelentetni a munkákat és ezért nem szeretnék elektronikusan elérhetővé tenni a disszertációkat.

Kucsera Tamás Gergely (DOSZ): Véleménye szerint nem jó a szabályozás, érdemes lenne felülvizsgálni, és csak a tézisek legyenek nyilvánosak, de azok idegen nyelven is. Ugyanakkor azt is felveti, hogy a PHD képzés érdekében a képzés minden elemét nyilvánosságra kell hozni.

Csákvári Éva (OKM): Véleménye szerint tudományos kérdésekbe nem szabad beleszólni a szabályozásnak.

Kollár István (ODT): A kérdésnek több oldalról megközelíthető. Az áttekinthetőség elősegíti a közzétételt. A közös ellenőrzés elősegíti az átláthatóságot. Az elektronikus megjelenés mindezt csak könnyíti.

Virágos Márta (DE Könyvtár): Az elektronikus megjelenés a fiatal kutatóknak csak hasznos, mert az ismertséget segíti elő.

Berzy Ágnes (MKE): A DLA munkák jelenlegi megjelenítése nincs megoldva. A mestermunkákat nehéz dokumentálni, ezért törvényt kellene módosítani, hogy kötelező legyen a mestermunka dokumentálása.  

László János (ODT): Megállapítja, hogy az ODT egyhangúan támogatja a disszertációk elektronikus közzétételét és azok egy egységes adatbázisban való kereshetőségét, azzal a feltétellel, hogy 2 évre titkosítani lehet egy-egy munkát, amennyiben a szerző érdeke azt kivánja.

Zentai László (ELTE): AZ ELTE támogatja az elektronikus felvitelt, de csak 2007-től elkezdve.

László János (ODT): Az adatbázis legyen teljes, legyen kereshető, legyen szabványos, az ODT valamint az egyetemi könyvtárak közös összefogásának eredményeként. Az ODT nem szankcionálja azt, aki nem akarja az adatbázist teljesen feltölteni.

Kollár István (ODT): Az OKM-ben a 2001-től feltöltött adatbázis is a könyvtári adatbázisba fog bekerülni, amennyiben ez lehetővé válik.

Virágos Márta (DE Könyvtár): 2001 óta a törvény (?) megköveteli a nyilvánosságot.

Staller Tamás (OR-Zse): Felveti a szerzői jogvédelem kérdését. Jelenleg a rendszerben óriási lukak vannak, és ezzel érdemes lenne foglalkozni a későbbiekben. Mindenképpen erősíteni kell a szerzői jogvédelmet.

3. napirendi pont

László János (ODT): Felkéri Kucsera Tamás Gergelyt, hogy tartsa meg előadását.

Kucsera Tamás Gergely (DOSZ):

A jelenlegi 93.055.-ft ösztöndíjat a DOSZ szeretné, ha 2009 szeptemberétől 100.000.-ft/hó-ra emelné a kormányzat, majd 2010 szeptemberétől 105.000.-ft/hó-ra emelkedne a juttatás. Mindemellett a PHD hallgatók jogosulttá válhatnának a szociális támogatásra is. Mindezt a romló gazdasági környezettel magyarázható.

A diákhitelt szeretné a DOSZ 12 hónapra kiterjeszteni a mostani 10 helyett, 40 év felett pedig egy összegben is felvehető lehessen a hitel.

László János (ODT): Felteszi a kérdést, hogy az előterjesztett anyagot az ODT tudja-e támogatni?

A DOSZ előterjesztését az ODT egyhangúan támogatja.

Kucsera Tamás Gergely (DOSZ): A doktori képzés átalakításáról szóló tervezet ismertetésére tér át.

A DOSZ szerint a fokozatszerzés maga már a szervezett képzésen kívül van, mivel az abszolutóriumszerzés után elnyúlik a fokozatszerzés. Ez így nem jó a DOSZ szerint. Ezért szeretnék, ha a finanszírozás 42 hónapra nőne a mostani 36 helyett, valamint azt is elképzelhetőnek tartanák, hogyha valaki 8 év alatt nem szerez fokozatot, akkor az ösztöndíja átfordul hitellé, amit vissza kell fizetni.

Fontosnak tartják, hogy a PHD képzés ideje beszámítson a TB, nyugdíj, valamint GYES számításba is.

Fontosnak tartaná a DOSZ, hogy önálló képviseletük legyen a felsőoktatási intézményekben.

Mihály Gábor (BME): Nem eléggé átgondolt a hitel koncepció. Túl sok pénzről van szó. Senki nem vállalja a döntés ódiumát, hogy valakivel visszafizettesse az ösztöndíj összegét. Inkább ösztönözni kell, ezért a BME bevezette a doktorjelölti ösztöndíjat, ami 1 évre finanszíroz és így nem lóg a levegőbe a hallgató.

Klukovits Lajos(SZTE): A képzésen kívüli fokozatszerzés az orvosoknál elengedhetetlen, nem tudja támogatni a DOSZ elképzeléseit.

Jeney Zoltán (LFZE): A LFZE évente átsorolja a PHD hallgatókat is, így igyekszik motiválni őket.

Bitter István(SE): Nem életszerű a DOSZ javaslata.

Csákvári Éva (OKM): A továbbiakban is az egyetemi autonómiát kell erősíteni a képzések tekintetétben és nem a központosítást kellene erőltetni.

László János (ODT): Felteszi a kérdést, hogy az ODT tudja-e támogatni a DOSZ elképzeléseit.

Az ODT feltétel nélkül támogatja a DOSZ azon elképzeléseit amelyben a hallgatók jogainak és lehetőségeinek bővítését szorgalmazza, valamint támogatja az önálló doktoranduszi státusz és az önálló érdekképviselet létrehozását az egyetemeken. A DOSZ többi elképzelését azonban az ODT nem tartja kellőképpen kidolgozottnak és kiérleltnek.

4. napirendi pont

Husvéth Ferenc (PE): Mikorra várható az egyes DI szabályzatainak MAB általi áttekintése és visszaküldése a DI-k számára?

László János (ODT): A MAB elkészült a munkával és már küldi vissza.

Ugyanakkor tájékoztatja a jelenlévőket az elnök, hogy a következő ODT ülés 2009 októberében lesz, miután az akkreditáció érdemi döntései is megszületnek. Az elnök jelezte, hogy szabályzatmódosítás várható a „megválasztott elnök” fogalma bekerül a szabályzatba. Októberben sor kerül a keretszámok számítására is.

Miután több érdemi kérdés nem merült fel az elnök bezárta az ODT 2009 évi első ülését.

 

Pécs, 2009. április 20.

 

 

Kmf.

 

 

László János

elnök

 

 

Vázsonyi Ottó

Titkár

 

 

 

Debreczeni Attila

jegyzőkönyv-hitelesítő

 

 

 

Husvéth Ferenc

jegyzőkönyv-hitelesítő

 



2024. IV. 17.
ODT ülés
Az ODT következő ülésére 2024. június 14-én, pénteken 10.00 órakor kerül sor a Semmelweis Egyetem Szenátusi termében (Bp. Üllői út 26. I. emelet).

 
nyomtatás utolsó módosítás: 2011. V. 16. 20:22:08
Minden jog fenntartva © 2007, Országos Doktori Tanács - a doktori adatbázis nyilvántartási száma az adatvédelmi biztosnál: 02003/0001. Program verzió: 2.2358 ( 2017. X. 31. )