témavezető: Rónay Zoltán
helyszín (magyar oldal): ELTE PPK NDI helyszín rövidítés: NDI
A kutatási téma leírása:
Az oktatási jogszabályok valamennyi képzési szinten biztosítják a tanulók és a hallgatók számára az intézmény mindennapjaiban, egyes vezetői (akár egyéni, akár testületi) döntésekben való eltérő mértékű részvételt, az érdekképviselet kialakítását és működtetését. Természetesen lényeges eltérés mutatkozik a tanulók és a hallgatók között, hiszen utóbbi személyi kör esetében szinte kizárólag nagykorú és cselekvőképes személyekről beszélünk, ezért a részvétel módja és mértéke is eltérő a tanulókéhoz képest.
E doktori kutatási téma felöleli annak feltárását, milyen módokon vehetnek részt a tanulók és a hallgatók az intézményük életében. Milyen lehetőségeket biztosítanak ehhez a jogszabályok, illetve azok miként valósulnak meg a gyakorlatban. A kutatás során vizsgálat tárgyává tehetők az egyes intézmények jogszabályi keretek közötti, de a kötelező előírásokat meghaladó mértékű megoldásai, azok a lehetőségek, amelyeket a helyi hagyományok alapján kínálnak a tanulók és hallgatók számára (bevonás, bevonódás). A téma magában foglalja az egyéni és a kollektív jogok érvényesíthetőségét, érvényesítését és érvényesülését, az érdekképviselet értelmezését és hatóköreit is. A vizsgálat kétirányú, az intézmény vezetői és munkatársai (elsősorban a pedagógusok, oktatók), valamint az érintett tanulói, hallgatói körük megkeresésével, személyes interjúkkal, dokumentumelemzés módszerével feltárva kvalitatív és kvantitatív módszerrel tárja fel a tanulók és hallgatók intézményi szerepének értelmezési lehetőségeit, valamint ezek szabályozott (értve ezalatt a jogszabályokat és intézményi szabályzatokat) és szabályozatlan megvalósulását, a hiányokat, deficiteket, ellentmondásokat, kettős- és többes értelmezéseket. Ugyanakkor lehetőséget kínál a helyi jógyakorlatok és innovációk felfedezésére és bemutatására is.
előírt nyelvtudás: angol felvehető hallgatók száma: 1