témavezető: Czeglédi Edit
helyszín (magyar oldal): Semmelweis Egyetem helyszín rövidítés: SE
A kutatási téma leírása:
Az elhízás az egyénre és a társadalomra egyaránt súlyos terheket rovó, az Egészségügyi Világszervezet által a 10 legsúlyosabb betegség közé sorolt, a korai mortalitás kockázatát jelentősen növelő állapot. A reprezentatív felmérések eredményei szerint hazánkban az iskoláskorú lakosság 20%-a, a felnőtt lakosság 60%-a él súlyfelesleggel.
Az elhízás etiológiája multifaktoriális, kialakulásában a genetikai, fiziológiai, pszichológiai, életmódbeli, kulturális és társas tényezők egyaránt szerepet játszanak. Az elhízás prevalenciájának növekedő trendje azonban arra utal, hogy az életmód (a fizikai inaktivitás és a túltáplálkozás) kitűntetett jelentőséggel bír a súlyfelesleg kialakulásában és állandósulásában.
Az elhízás kezelésében mindössze három bizonyíték alapú eljárás létezik, nevezetesen a farmakoterápia, a pszichoterápia és a bariátriai műtétek. Az első két megközelítéssel átlagosan 5–10%-os súlycsökkenés érhető el fél év alatt, és a kezelés végeztével a visszahízás szinte törvényszerű, míg az utóbbi megközelítés elsősorban a súlyos (morbid) elhízottak, illetve kísérőbetegségek esetében a középsúlyos elhízottak számára áll rendelkezésre, és bár nagyarányú és tartós súlycsökkenés érhető el a segítségével, a beavatkozás ára milliós nagyságrendű, amit az OEP jelenleg nem támogat.
Annak hátterében, hogy a farmakoterápia és a pszichoterápia átlagosan csak szerény és rövidtávú súlycsökkenést eredményez, többek között az áll, hogy az elhízott populáció heterogénnek tekinthető a kórokok tekintetében. Éppen ezért vannak olyanok, akiknél ezek a kezelések beválnak, és nagymértékű, akár tartós fogyást is eredményezhetnek, míg másoknál ezek a megközelítések kevésbé hatásosak, vagy akár hatástalanok. Az átlagokkal való operálás azonban elmossa az egyéni variabilitást, és nem tudjuk, hogy kik azok, akiknél ezek a megközelítések sikeresek. A kezelés sikertelenségének hátterében a páciensek motivációjának figyelmen kívül hagyása is állhat. A veszélyeztetett populációnak általában csak alig 20%-a áll készen a változásra, és ez az elhízás esetében sincs másképp. A motiválatlan, a változásra fel nem készült, a változás iránt el nem köteleződött egyének esetében azonban a tradicionális, cselekvésorientált megközelítések rendre kudarcot vallanak. További szempont, hogy az evés messze túlmutat az eredeti, létfenntartó funkcióján. Szolgálhat az öngondoskodás módjaként, örömforrásként, unaloműzőként, a társas kapcsolatok szabályozójaként, vagy akár érzelemszabályozási stratégiaként. Ez utóbbi az érzelmi evés, amely a negatív érzelmi állapotok (pl. szomorúság, szorongás) csökkentésére szolgáló maladaptív coping stratégia, amely akár az addiktív betegségek spektrumába is tartozhat. Az evés pszichológiai célokra történő használata megnehezíti, hogy a páciens betartsa a szakember által előírt, korlátozott energiatartalmú étrendet. Végül kiemelendő, hogy az elhízás megítélése – a súlyfelesleg nagyarányú előfordulása ellenére – meglehetősen kedvezőtlen a nyugati társadalmakban. Az elhízás stigmatizációja, az elhízottak negatív diszkriminációja az élet számos területén bizonyítottá vált, mint amilyen például az oktatás, a foglalkoztatás és az egészségügyi ellátás. Ez utóbbi területen alátámasztást nyert, hogy az egészségügyben dolgozók negatív, vagy legalábbis ambivalens attitűddel viseltetnek az elhízottak iránt, még az elhízás kezelésére szakosodott egészségügyi intézményekben is. A szakemberek az elhízást többnyire pusztán viselkedéses problémának látják, és az akaraterő, illetve az önkontroll hiányaként értelmezik. Hajlamosak lustának vagy akár tohonyának is tartani a súlyfelesleggel küzdőket. A negatív attitűdök azonban negatív orvos-beteg interakciókhoz vezethetnek, amelyek rombolják a páciensek önértékelését, rontják a kezelési együttműködésüket, vagy akár vissza is tartják őket a súlycsökkentő kezelés keresésétől.
Az elhízás ugyanakkor nemcsak a testi, hanem a lelki egészséget is veszélyezteti. A keresztmetszeti és longitudinális vizsgálatok metaelemzései egyaránt azt mutatják, hogy az elhízás és a depresszió között számottevő kapcsolat létezik. A súlycsökkentő kezelést kereső elhízottak mentális egészsége pedig kifejezetten rossz. A stressz és a negatív hangulat viszont hozzájárul a súlyfelesleg kialakulásáért és fennmaradásáért felelős viselkedésekhez (fokozott eneergiabevitel, fizikai inaktivitás). Végül kiemelendő, hogy a súlyfelesleggel élők esetében a szándékos súlycsökkenés a testi egészség javulásán túl a lelki egészség javulásához is hozzájárul, méghozzá nemcsak statisztikailag, hanem klinikailag is szignifikáns mértékben.
Végül, mivel az evészavarok kontinuum hipotézise értelmében az elhízás az evészavarok közé tartozik, nem vizsgálható izoláltan a többi evészavar-formától. Éppen ezért a doktori téma kereteibe illeszkedik a klasszikus evészavarok (anorexia nervosa, bulimia nervosa) és az újabb evészavarok (falászavar, orthorexia nervosa, pregorexia, stb.) etiológiai tényezőinek, pszichológiai és viselkedéses korrelátumainak, valamint intervenciós lehetőségeinek vizsgálata is.
A fentiek fényében a doktori téma fő célkitűzései a következők:
• Az elhízás hátterében álló pszichológiai tényezők feltárása.
• A pszichológiai tényezők és a testsúlykontrollt akadályozó, illetve szolgáló magatartások közötti kapcsolat vizsgálata.
• Az elhízás kedvezőtlen pszichológiai következményeinek rizikó- és protektív tényezőinek vizsgálata.
• Az elhízással kapcsolatos attitűdök felmérése hazánkban.
• Az elhízás stigmatizációja hatásának felmérése a súlyfelesleggel élőkre.
• Az egészségügyben dolgozók szemléletének formálása az elhízottakkal és az elhízás kezelésével kapcsolatban.
• Módszer kidolgozása a súlycsökkentő kezelésben részt vevő páciensek motivációjának felmérése a testsúlykontrollhoz szükséges magatartások minél szélesebb körében.
• Módszer kidolgozása az elhízott páciensek motivációjának és kezelési együttműködésének növelésére.
• A stresszkezelés szerepének feltárása a hatékony és egészséges testsúlykontrollban.
• A gyermekkori elhízás prevenciójának és kezelésének optimalizálását elősegítő pszichológiai intervenciók tervezése.
• Relapszusprevenció kidolgozása sikeresen fogyók esetében.
• A hosszú távú, sikeres testsúlykontroll előrejelzőinek vizsgálata.
• A klasszikus és újabb evészavarok etiológiai hátterének, pszichológiai és viselkedéses korrelátumainak, valamint intervenciós lehetőségeinek vizsgálata.
Jelentkezési határidő: 2018-08-30
2024. IV. 17. ODT ülés Az ODT következő ülésére 2024. június 14-én, pénteken 10.00 órakor kerül sor a Semmelweis Egyetem Szenátusi termében (Bp. Üllői út 26. I. emelet).
Bejelentkezés
