Thesis supervisor: Gabriella Pusztai
Location of studies (in Hungarian): Debreceni Egyetem, Nevelés- és Művelődéstudományi Doktori Program Abbreviation of location of studies: DE
Description of the research topic:
A társadalmi tőkeelmélet egyik központi kérdésfelvetése, hogy mely társadalomszerveződési alakulatok képesek az összekapcsolódók egyéni erőforrásain túlmenően újonnan megjelenőket előteremteni. A magyar társadalom hagyományos értelemben vett tőkékkel szerényebb mértékben rendelkező közegében kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a társadalomtudományi kutatásokban bevett tőkék mellett milyen alternatív tőkeforrásokra támaszkodhatunk. A tőke eredetileg közgazdaságtani fogalmának jelentése korán kiterjedt a nem gazdasági erőforrásokra, bármilyen profit termelésére alkalmas eszközre, s ebben az értelemben előfordult a társadalomtudományok klasszikusainak műveiben is. A kapcsolatokról, különösen a hagyományos kapcsolatokról a társadalomelméletek egy része évtizedekig mint a modernizációt fékező jelenségekről beszélt, például a vallási közösséghez tartozás és a társadalmi mobilitás körüli vitákban. A racionális döntések elmélete ugyan számolt a kapcsolatokkal, mint a csere költségeit mérséklő tényezőkkel, de az általuk létrejövő kötelezettségeket többnyire túl-, azok hasznát pedig alulbecsülte. Egyes településszociológusok és közgazdászok nem vitatják a közösségek tartós és jelentős befolyását, s műveikben visszatérő elem a lakóhelyi, szomszédsági környezet erőforrás jellege, igaz, bizonyos esetekben visszahúzó ereje is. A fogalom használatának történetében az igazi mérföldkő az 1980-as évek második fele, amikor közel egyszerre két szerző tollából is részletes elemzés született e tárgyban. Bourdieu a társadalmi tőke kifejezést annak osztályspecifikus funkcióját kiemelve alkalmazta, s társadalmi osztályonként eltérő, sőt a társadalmi különbségeket megerősítő hatását feltételezte.
A társadalmi tőke általunk vizsgált fogalma Coleman oktatásszociológiai kutatásaiból származik, melyekben lokális közösség és az iskolaközösségek összekapcsolódását elemezte a szerző. Az elmélet az oktatáspolitikai intézkedések kijátszására való törekvést előidéző disztribúciós technikák, az atomizálódáshoz vezető iskolaválasztási stratégiák negatív hatásaira, valamint a kölcsönös bizalomra épülő iskolaközösség cselekvési lehetőségeire mutat rá. Ez a felfogás a társadalmat nem individuumokból álló tömegként, hanem kapcsolathálózatok láncolataként értelmezi, s a vallási közösséget kollektív cselekvést ösztönző erőforrásként értékeli. Coleman szerint a társadalmi tőkét leginkább az élő kapcsolatok működtetik, a kontaktusok egy minimális mennyisége szükséges ahhoz, hogy éljen a bizalom, működjenek a normák, lehetőség legyen a szankciókra, vagyis a család, a lakókörnyezeti közösségek, az önkéntes csoportok és a vallási közösségek összetartozásában rejlő társadalmi tőke kifejthesse hatását. A kapcsolattartás formális, szervezeti keretek között létrejövő és informális változatait is effektívnek tartja. E felfogás szerint a kapcsolati struktúra bizonyos jellemzői (stabilitása, zártsága, sűrűsége, a normákhoz való viszony) fontos értéket képeznek, s a leggazdagabb tőkeforrás a kapcsolatháló kohéziója.
A vallásosság mentén szerveződő közösségek már az elméletalkotók figyelmét is felkeltették, hisz a vallásos kapcsolathálóból kitermelődő bizalmat, gyorsan és eredményesen terjedő információkat és a stabil normákat alkalmasnak találták arra, hogy a deviáns magatartást megakadályozzák, s magas teljesítményre, szolidaritás gyakorlására ösztönözzék tagjaikat. Coleman és Bourdieu is tőkeforrásnak tekinti a vallásosságot, azonban fontos kutatási kérdés, hogy ha a vallásosság nominális különbség, okozhat-e graduális egyenlőtlenségeket, vagyis, hogy a vallásosság és a társadalmi helyzet, jóllét, egészségi állapot között okozati viszony van-e vagy inkább asszociatív, s ha ok-okozati, milyen irányú. A korábban uralkodó felfogással szemben a kilencvenes években körvonalazódott az a felfogás, hogy amennyiben ok-okozati összefüggés van a vallásosság és a társadalmi helyzet között, akkor ebben az összefüggésben a vallás inkább a magyarázó változó szerepét játssza, más megvilágításban a vallásosság sem nem ok, sem nem következmény, hanem a társadalom egyes hasonló életstílusú csoportjainak sajátossága.
A vallásosság különböző mutatóinak erős magyarázó erejét látva többen kísérletet tettek arra, hogy beépítsék a tőkeelméletekbe, Adam Smith azon véleményére hivatkozva, hogy a vallásosság növeli az egyén megbecsültségi tőkéjét, mert morális információt nyújt róla embertársainak. Vallási humántőke elmélete azokat a vallásgyakorlati tapasztalatokat nevezi vallási humán tőkének, amelyek a szertartások és a hittételek ismerete mellett azért értékesek, mert vallásos közösségbeli barátokat jelentenek. E tőkefajta révén jobb lelki és egészségi állapotba kerül az egyén, jobban tanul, s kevésbé kiszolgáltatott a deviáns magatartásmintáknak. A társadalmi tőkeelméletben még nagyobb tere van a vallásosságnak. Coleman úgy határozza meg a társadalmi tőkét, mint a kapcsolathálóból kitermelődő bizalmat, információt és normákat. A vallásgyakorlat tehát a colemani értelemben döntően a közösségi vallásgyakorlat valamely formáját jelenti, vagyis a teljesen individuális vallásosságból nem következnek a társadalmi tőke hasznai. A felnőttkori gazdasági eredményesség okait keresve kristályosodott ki a felnőttkori vallásosság forrásaként számon tartott vallási tőke, amely a rítusok és tudás mellett kapcsolatok elsajátítását is jelenti. Arra hivatkozva, hogy ez a fogalom a kapcsolati dimenziót is tartalmazza, a modern individualizálódó vallásosságra való tekintettel Finke visszautalja a vallásosság összes kapcsolati összetevőjét a társadalmi tőke fogalmába, s a tisztán individuális elemeket spirituális tőkének nevezi. Mivel a vallási normák rendszerére teljes mértékben ráillenek a fenti ismérvek, a spirituális tőke a személy által használt vallási erőforrásokat öleli fel, s ezek klasszikus példája a hit. Davie is vallási tőkéről beszél, azonban ő abban az összefüggésben emlegeti, hogy a nagyközösségi vallásgyakorlat visszaszorulása csökkenti a vallás rituális karakterét, s az individualizálódó vallásosság –különösen az azt tudatosan választó fiatalok számára– újszerű erőforrásként funkcionálhat.
Kutatásaink során arra a kérdésre keressük a választ, hogy a vallásosság mentén szerveződő közösségekhez tartozásnak milyen típusú jótéteményei elérhetők (akár a tanulmányi és professzionális pályafutás, akár a jóllét szélesebb horizontján vizsgálva), s milyen feltételek mellett nyílik lehetőség a közösség tagjai számára a társadalmi tőke rövid és hosszú távú előnyeinek hasznosítására. Korábbi kutatási tapasztalataink azt mutatják, hogy a vallásosság és az iskolázottság valamint vallásosság és az iskolai munkához való hozzáállás, iskolai eredményesség kérdésköreit érdemes különválasztva vizsgálni. A legmagasabb iskolai végzettség elérésének társadalomban való eloszlásának magyarázatát kutatások sora keresi, s ezek nagy biztonsággal mutatják ki, hogy ˗noha az előző generáció iskolázottsága igen markáns erőforrás ezen a téren˗ néhány tényező hatását korábban nem vizsgáltak. Ezek közül munkáinkban a vallásos kontextus strukturális és kulturális jellemzőire hívtuk fel a figyelmet. Klasszikus gondolat az, hogy a vallásosság önmagában társadalmi mobilitást segítő tényező is lehet, s elemzések sora keresi az empirikus választ arra, hogy támogatja vagy korlátozza a magas teljesítményt, a lelkiismeretes munkavégzést, az aktív szolidaritás gyakorlását a vallásgyakorlás. Újabb kutatásunk során az "Egyének és közösségek erőforrásainak szociológiai és mentálhigiénés megközelítése" című doktori program profiljához hűen a vallásosság hatásainak speciális körével foglalkozunk, olyan tényezőket bevonva az elemzésünkbe, melyek számos hazai és nemzetközi kutatás szerint a közjó szempontjából egyértelműen kívánatosak. Kutatási kérdéseink fő iránya, hogy a vallásosság mely dimenziójában ragadhatók meg illetve kimutathatók-e az egyéni vagy a közösségi vallásgyakorlatban gyökereznek erőforrások hozamai az egyének és csoportok jóllétét tekintve. Kutatásainkkal hozzá kívánunk járulni azokhoz a nemzetközi elemzésekhez, melyek a vallási közösséghez tartozás befolyásának változatait és hatásmechanizmusait vizsgálják, valamint saját korábbi kutatásaink eredményeit is tovább kívánjuk gondolni.
Number of students who can be accepted: 3
Deadline for application: 2016-05-20
2024. IV. 17. ODT ülés Az ODT következő ülésére 2024. június 14-én, pénteken 10.00 órakor kerül sor a Semmelweis Egyetem Szenátusi termében (Bp. Üllői út 26. I. emelet).
Login
