témavezető: Nagy Beáta Erika
helyszín (magyar oldal): DE BTK Pszichológia Intézet helyszín rövidítés: DEPI
A kutatási téma leírása:
A magatartás-, tanulás- és figyelemzavar jellegzetességei már az óvodáskorú gyermekeknél is megjelenhetnek. Az egészségügyi-, pedagógiai-, szociális ellátásba való bekerülés differenciáló tényezője, a különböző ágazati irányítású intézményi szereplők közötti kapcsolati rendszeren is mulhat. Minél kiterjedtebb és stabilabb a kapcsolati háló, annál korábban jutnak be a gyermekek az egészségügyből a pedagógiai jellegű, illetve a szociális ellátásba (Kereki, 2009). A védőnő , a házi gyermekorvos , a pedagógus, a szülő és a gyermek együttműködése sokszor nem egyszerű (Cardo és mtsai., 2017). A rendszer működésére döntően az információhiány jellemző, amely nemcsak akadályozza a különböző intézményrendszerek közötti átjárást, de a szülőket is bizonytalanságban tartja döntéseiket, illetve gyermekük további sorsát illetően (Moldavsky és Sayal, 2013). A gyermekek, a szülők, a pedagógusok, az ellátó intézmények és az egyetemi képzésben résztvevő hallgatók felmérése egy széles körű vizsgálatot jelent, és fontos információt adhat a problémásnak tűnő gyermekek fejlődésével, fejlesztésével és a multidiszciplináris team együttműködésével kapcsolatban, amely útmutató lehet a jövőben.