Bejelentkezés
 Fórum
 
 
Témakiírás
 
Kredics László
Bioaktív peptaibolok többirányú potenciáljának feltárása

TÉMAKIÍRÁS

Intézmény: Szegedi Tudományegyetem
biológiai tudományok
Biológia Doktori Iskola

témavezető: Kredics László
társ-témavezető: Marik Tamás
helyszín (magyar oldal): SZTE TTIK Mikrobiológiai Tanszék
helyszín rövidítés: SZTE


A kutatási téma leírása:

Számos bioaktív peptid áll rendelkezésünkre, mint lehetséges gyógyszer a különböző betegségek kezelésére, melyek közül a peptaibolok is egy ilyen csoport. Ezen vegyületek molekuláris hatásmechanizmusának feltárása kidolgozott és gondosan megtervezett kísérleteket igényel. Célunk, hogy a számítási szimulációs technikák molekuláris szintű kísérleteit kombináljuk a kísérleti technikák pontosságával és valós vonatkozásaival, hogy leteszteljük az újonnan azonosított peptaibolok aktivitását a bakteriémiát okozó gyakori ágensek és azok multirezisztens változatai ellen. A kutatás másik része annak kiderítése, hogy a peptaibolok képesek-e hosszú távú hatást gyakorolni a növényekre azáltal, hogy szisztémás rezisztenciát váltanak ki, valamint hogy alkalmazhatóak-e biológiai védekezésben. A tanulmány eredményei az antimikrobiális peptidek új osztálya felé terelhet bennünket, így jobban megértve a peptaibolok különböző sejtmembránokkal való kölcsönhatását, valamint, hogy hatékonyan alkalmazhatók-e terápiás vagy biokontroll szerként.
Elsődleges célunk, hogy a peptaibolok képesek-e a következő terápiás vonallá fejlődni a multirezisztens humánpatogén, különös tekintettel a bakteriémiát okozó kórokozók ellen. Hatásmódjuk részletes elemzését a bakteriális membránt utánzó rendszereken molekuláris szintű modellezéssel vizsgáljuk, így az antimikrobiális peptidterápiák jövőbeli irányai is tisztázhatóak. Másrészt a paradicsomnövényekben kiváltott ISR-t is vizsgáljuk, vajon a peptaibolok hosszú távú hatással lehetnek-e a növényekre, mint új biokontroll szerek.
A rezisztens S. aureus ellen kimutatták, hogy a peptidek nagyon hatékonyak ezekkel a baktériumokkal szemben. A daptomicin egy olyan bioaktív peptid, melyet a gyógyszer-rezisztens MRSA törzsek által okozott fertőzések kezelésére használnak, azonban azóta daptomicin elleni rezisztencia eseteket is jelentettek. A daptomicinnel szembeni rezisztencia mechanizmusa a sejtmembrán módosulásában rejlik a foszfatidilglicerin (PG) lipidek lizil-PG lipidekké történő modulálásával (ezáltal az kevésbé elektronegatívvá válik). Ez feltehetően azért történik, hogy a membrán megakadályozza az elektrosztatikus taszítás miatti pozitív töltésű daptomycin beépülését. Mivel a peptaibolok általános szerkezetükben nem hordoznak töltést, hatásosnak bizonyulhatnak a gazdaszervezet membránjának ilyen változásai ellen.
A Trichoderma nemzetséghez tartozó Longibrachiatum klád tagjai opportunista humán kórokozók is lehetnek. Hőtűrő természetük miatt biokontroll ágensként is használják trópusi mezőgazdasági területeken. Ha bebizonyosodik, hogy a peptaibolok hosszú távú ISR-t indukálnak kultúrnövényekben, elkerülhetővé válna az opportunista humán kórokozók alkalmazásának kockázata.

előírt nyelvtudás: angol
felvehető hallgatók száma: 1

Jelentkezési határidő: 2022-12-31

 
Minden jog fenntartva © 2007, Országos Doktori Tanács - a doktori adatbázis nyilvántartási száma az adatvédelmi biztosnál: 02003/0001. Program verzió: 2.2358 ( 2017. X. 31. )