témavezető: Révész T. Mihály
helyszín (magyar oldal): http://doktiskjog.sze.hu/felveteli-informaciok helyszín rövidítés: SZE
A kutatási téma leírása:
Az elektronikus sajtó szabályozása, közkeletű nevén a tartalom regulázása, közel egy évszázados múltra visszatekintő jogterület. A korábban nemzeti keretek között megvalósuló jogalkotás az utóbbi évtizedekben kiegészült a regionális és globális szervezetek teremtette normarendszerrel.
A doktori téma keretében vizsgálat tárgyát képezheti a médiajog-alkotás elméleti és gyakorlati problémái Magyarországon, valamint az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott országokban. Ennek során megvilágításra kerülhet, hogy milyen azonosságok és eltérések jelentkeztek a közép-kelet európai régió egyes országainak médiarendszereiben a rendszerváltások előtt, majd az azt közvetlenül követő időszakban, a térség médiastruktúrájának átalakításában milyen mintavételi lehetőségek kínálkoztak, miként befolyásolta a magyarországi médiaviszonyokat az uralkodó elitek magatartása, a demokratikus versengő pártrendszerre történő áttérés folyamata?
A téma iránt érdeklődők elemezhetik az első magyar médiatörvény, az 1996. évi I. törvény /Rtv/ megalkotásának és végrehajtásának elméleti és gyakorlati tapasztalatait. E körben vizsgálhatják a magyar törvény eredetiségét, illetve az európai törvényhozásból adaptált intézményeit, a törvényjavaslat koncipiálásának folyamatát, parlamenti vitáját, valamint az Rtv módosítására irányuló sikeres és kudarcos törekvéseket.
A doktori téma összetettségéből következően a jelöltek analizálhatják az Európai Unió médiapolitikájának irányait, s tendenciáit, a tartalomipar szabályozásának fejlődéstörténetét, s főbb jellemvonásait a Közös Piactól az Európai Unió létrejöttéig, a határokat átlépő televíziózás szabályozását, valamint annak alakulását a múlt század utolsó évtizedében, a reklámozásra, továbbá a kiskorúak védelmére vonatkozó jogalkotás közel múltját, a médiakoncentrációk elmélet és gyakorlati kérdéseit.
A technológiai forradalom, a röviden csak digitális műsorszórásnak nevezett jelenség, valamint az Internet nyújtotta további lehetőségek gyökeres szemléletváltást eredményezett a közeli esztendőkben a médiapiacokon és médiarendszerekben, amely a szabályozás terrénumát is érintették. A téma lehetőséget ad ezért a médiajog tudományos alapjainak megújítására, az önszabályozás lehetőségeinek kimutatására is.