Bejelentkezés
 Fórum
 
 
Témakiírás
 
Gellérfi Gergő
A Seneca-tragédiák pszichológiai háttere

TÉMAKIÍRÁS

Intézmény: Szegedi Tudományegyetem
irodalom- és kultúratudományok
Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskola

témavezető: Gellérfi Gergő
helyszín (magyar oldal): oktatói szoba
helyszín rövidítés: 3105


A kutatási téma leírása:

A senecai tragédiában az identitás megalkotása, megerősítése
és érvényesítése központi jelentőségű, mivel ennek eredményeként
juthatnak el a hősök egy adott konklúzióhoz, amely kijelentés a mű
drámai csúcspontjában fejeződik ki, így például a Medeában: Medea nunc
sum; crevit ingenium malis. Ezekre a megnyilvánulásokra tekinthetünk
úgy is, mint a negatív jellemfejlődés sajátosan senecai produktumaira.
A szerző hősei lelki vívódásainak középpontba állításával kíván
alkalmazható életfilozófiát nyújtani az olvasónak, exemplumot
szolgáltatva az emberi érzelemvilág szövevényes, sokszor destruktív
erőinek bemutatásával. Egy ilyen irányú kutatás főbb kérdései a
következők lehetnek: Milyen identitásteremtő eszközöket használ
Seneca, drámáiban miként tesznek meg mindent a tragikus szereplők
azért, hogy identitásukat megalkossák, céljaikat elérjék vagy
újradefiniálják, s a külvilág felé kinyilvánítsák? Hogyan jelenik meg
műveiben a harag pszichológiája, motívuma, s az azzal rokon erők,
kísérőjelenségek? Miként építi fel, illetve szemlélteti ezeket,
elérvén végső manifesztációjukat? Hogyan alakítja Seneca a hősök
külső, külvilág felé mutatott drámai personáját, ezzel párhuzamosan
belső lelki folyamatait, konfliktusait s esetlegesen személyiségük
árnyékának felülkerekedését? Mennyire merít, illetve tér el a lélekre
és a lélek működésére vonatkozó sztoikus filozófiai koncepciótól?
Ismeri és beleépíti-e tragédiáiba a sztoikusok által is kedvelt
fiziognómiai alapelveket? Seneca a drámai introspekció módszerével
újfajta hősöket teremt meg, akiknek belső konfliktusai a szerepekről
és a szelfről szólnak. A drámai történéseknek egyik fő kérdésköre az,
hogy a tragikus hősök képesek-e saját szelfük újradefiniálásával
harcolva integrálni személyiségük több aspektusát: a műfaj
szükségszerű kritériumából fakadóan azonban ezen integrációs
kísérletek egytől-egyig kudarcba fulladnak, s a személyiségek
fragmentálódása, majd sorsszerű dezintegrációja következik be.

előírt nyelvtudás: latin, ógörög
ajánlott nyelvtudás (magyar oldal): angol, német
felvehető hallgatók száma: 2

Jelentkezési határidő: 2020-12-31


2024. IV. 17.
ODT ülés
Az ODT következő ülésére 2024. június 14-én, pénteken 10.00 órakor kerül sor a Semmelweis Egyetem Szenátusi termében (Bp. Üllői út 26. I. emelet).

 
Minden jog fenntartva © 2007, Országos Doktori Tanács - a doktori adatbázis nyilvántartási száma az adatvédelmi biztosnál: 02003/0001. Program verzió: 2.2358 ( 2017. X. 31. )