témavezető: Perczel-Forintos Dóra
helyszín (magyar oldal): Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológiai Tanszék helyszín rövidítés: SE
A kutatási téma leírása:
A csökkenő tendenciájú öngyilkossági statisztikák ellenére az öngyilkosság megelőzhetőségének kérdése sajnálatos módon még mindig aktuális hazánkban. A huszadik század elejétől a kilencvenes évek közepéig gyakorlatilag minden évben Magyarországon volt a legmagasabb szuicid mortalitás a világon azon országok közül, amelyek adatokat szolgáltattak az Egészségügyi Világszervezet (WHO, 1994) számára.
A kérdés korszerű megközelítése biopszichoszociális jellegű azaz a jelenség komplex megragadására törekszik. Természetesen egyénenként rendkívül eltérő okok vezethetnek valakit arra, hogy öngyilkosságot kíséreljen meg, azonban bizonyos tényezők mégis komoly kockázatot jelenthetnek. Ezek lehetnek nem módosítható (nem, életkor, szocioökönömikus státusz) és módosítható rizikófaktorok: a reménytelenség, a problémamegoldás színvonala, a negativisztikus gondolkodás, a depresszió. Ez utóbbiak egyrészt intervenciót igényelnek, másrészt felismerésükkel nagyobb eséllyel előzhető meg a suicidium, mint e prevenció nélkül.
Kutatásunkban a módosítható kockázati tényezőkre helyezzük a hangsúlyt: a prevencióra (a veszélyeztetettek szűrésére megfelelő predikciós eszköz, a reménytelenség skála alkalmazásával) és az intervencióra (a reménytelenség csökkentésére illetve feloldására a problémamegoldás színvonalát fejlesztő intervenciók révén).
Számos empirikus - elsősorban kognitív - pszichológiai kutatás már a hatvanas évek végétől kiemeli a reménytelenség szerepét a különböző kóros pszichés állapotokban, elsősorban az öngyilkosság, depresszió (Beck, 1963), alkoholizmus (Laing és Esterson, 1965), skizofrénia (Smart, 1969) vagy súlyos testi betegségek esetében (Schmale, 1958). Ezt klinikai megfigyelések és hétköznapi tapasztalatok is alátámasztják, például „már semmilyen megoldást nem látok”, „ez az utolsó csepp a pohárban”, stb.
Az öngyilkossági kísérlet lélektani folyamatának jobb megértéséhez négy fő kutatási irányvonal adatai járultak hozzá: a negatív kognitív struktúra (Teasdale, 1983), a jövő anticipációja (Beck és mtsai, 1973), a probléma megoldó képességek (Linehan, 1983, Salkovskis & Atha, 1990) valamint a túláltalánosított emlékezeti tárolás (Williams,1986) vizsgálata. Vizsgálatunk szempontjából a jövő anticipációjának, pontosabban a jövőperspektíva elvesztésének kérdését szükséges kiemelni.
A súlyos depressziós állapotokban a jövőkép olymértékben negatív, hogy a jövőperspektíva lezárul, a személy teljesen reménytelennek tekinti helyzetét. A felmérések szerint a reménytelenség szintje jelzi egyrészt a depresszió súlyosságát, valamint az öngyilkossági cselekedet valószínűségét. Sőt, a jövővel kapcsolatos negatív beállítódás és negatív elvárások a szuicid szándék pontosabb előrejelzésének bizonyultak, mint maga a depresszió (Minkoff, Bergman, Beck & Beck, 1973).
A reménytelenség szoros összefüggésben áll a probléma megoldási képességek alacsony szintjével is. Többszörös öngyilkossági kísérletet elkövetők kezelése során azt tapasztalták, hogy az érintettek alacsony szintű, inkább passzív, semmint aktív problémamegoldó képességgel rendelkeztek. Kevesebb és kevésbé effektív módszert tudtak kidolgozni interperszonális problémájuk megoldására, mint az öngyilkosságot nem elkövetők (Linehan, 1983; Salkovskis & Atha, 1990). Azoknál, akik öt ülésből álló egyéni problémamegoldó tréningen vettek részt, a több éves utánkövetés során szignifikáns mértékben csökkent a kísérletek száma (Atha & Salkovskis, 1990).
A Reménytelenség Skála
Mint fentebb ismertettük, a reménytelenség kialakulása egyben suicid veszélyeztetettséget is jelent s ennek korai felmérése a prevenció legelső és igen fontos lépése. E célból Beck kidolgozta a „Reménytelenség Skálát” (továbbiakban: RS), mely a nemzetközi szakirodalomban széles körben vizsgált, használt és elfogadott mérőeszköz a reménytelenség felmérésére (Beck és mtsai, 1974). Ezt korábban adaptáltuk (Perczel Forintos és mtsai, 2001). Az RS a beszámolók szerint igen magas predikciós értékű azaz megbízhatóan jelzi előre az öngyilkossági veszélyt. Eredményeik szerint a reménytelenség mértéke korrelál az öngyilkossági szándék és fantázia súlyosságával. Jelenlegi tudásunk szerint ez a legmegbízhatóbb s a szakirodalomban leginkább elfogadott eszköz a szuicid veszélyállapot felmérésére.
A doktori képzés keretében lehetőség van az alábbi témák kutatására:
1. A “Reménytelenség Skála” (RS) további pszichometriai vizsgálata és prospektív vizsgálatban a skála prediktiv validitásának igazolása magyar populáción.
2. A Reménytelenség Skála bevezetése a háziorvosi ellátásban, mivel az öngyilkosságot megkísérelt személyek igen nagy százalékban keresik fel háziorvosukat az öngyilkossági kísérletet közvetlenül megelőző időszakban. Megfelelő szűrés esetén az öngyilkossági kísérlet megelőzhető s a beteg a szakellátás felé irányítható.
3. Az öngyilkossággal kapcsolatos attitűdök felmérése, mert a magyar kultúra feltehetően megengedőbb, elfogadóbb attitűdje az öngyilkossággal, mint problémamegoldási móddal szemben hozzájárulhat a magasabb hazai szuicid halálozáshoz.
4. Problémamegoldó képességek fejlesztése: a vizsgálatban résztvevő, fokozottan veszélyeztetett, többszörös öngyilkossági kísérletet elkövető (depressziós, személyiségzavaros) személyek alacsony szintű probléma megoldó készségeinek fejlesztése, problémamegoldó tréning alkalmazása és hatásvizsgálata.
felvehető hallgatók száma: 3
Jelentkezési határidő: 2020-12-24
2024. IV. 17. ODT ülés Az ODT következő ülésére 2024. június 14-én, pénteken 10.00 órakor kerül sor a Semmelweis Egyetem Szenátusi termében (Bp. Üllői út 26. I. emelet).
Bejelentkezés
