Bejelentkezés
 Fórum
 
 
Témakiírás
 
Andréka Péter
Transzkatéteres billentyű implantáció rövid és hosszú távú eredményeit befolyásoló tényezők

TÉMAKIÍRÁS

Intézmény: Semmelweis Egyetem
klinikai orvostudományok
Rácz Károly Klinikai orvostudományok Doktori Iskola

témavezető: Andréka Péter
helyszín (magyar oldal): SE
helyszín rövidítés: SE


A kutatási téma leírása:

Bevezetés: A fejlett világban a kalcificálódott aorta sztenózis (AS) a leggyakoribb billentyűbetegség. Már az első tünetek megjelenésekor, tipikusan 70-75 éves korban a betegség prognózisa rossz. Korábban a betegség egyetlen effektív gyógymódját a sebészi billentyűcsere jelentette. Azonban az előre haladott életkor, illetve a sokszor elfogadhatatlanul magas műtéti kockázat miatt a hagyományos szívműtét sok esetben ellenjavalt, korábban ezen betegeink nagy részét 1-2 éven belül elveszítettük. A katéteres úton történő aorta billentyű implantáció (TAVI) elérhető kezelési alternatívát jelent a társbetegségeikből és általános állapotukból adódóan magas műtéti rizikóval rendelkező, panaszos AS-ban szenvedő betegek számára. A jelenleg már rendelkezésünkre álló multicentrikus randomizált, illetve nagy esetszámú regiszter adatok alapján, a TAVI implantáció bizonyítottan magas siker aránnyal elvégezhető és legalább közép, közép-hosszútávon hatékony beavatkozás a súlyos panaszos AS kezelésében.

Hazánkban elsőként, az Országos Kardiológiai Intézetben végeztünk TAVI-t. Azóta már több mint 550 implantáció történt Intézetünkbe. Jelenleg évi 120-130 katéteres billentyű implantációra van lehetőségünk, reményeink szerint ez a szám növekedni fog. Betegeinket a kezdetektől regiszter formájában követjük, melyben az alap demográfia és klinikai adatok mellett az implantáció technikai részletein keresztül a betegek 1, 6, és 12 hónapos, majd éves követése is szerepel. Több retrospektív, illetve prospektív vizsgálatot is tervezünk, melyek segítségével a betegek túlélését, illetve életminőségét meghatározó különböző tényezők szerepét vizsgáljuk

Bár a TAVI magas siker aránnyal és viszonylag alacsony szövődményrátával elvégezhető beavatkozás, mára már világossá vált, hogy egyes nagyon törékeny betegek már nem számíthatnak valódi haszonra, még a technikai értelemben sikeres billentyű implantáció esetén sem. Betegeinknél, az angol irodalomban frailtynek nevezett törékenységet is vizsgáljuk. Ezzel célunk egy olyan a mindennapi életben jól használható vizsgálatokat tartalmazó pontrendszer, a Magyar Törékenységi Mutató (MTM) létrehozása és validálása, mely segít a beavatkozásból igazán profitáló betegpopuláció meghatározásában.

Várható eredmények: Megalkotni egy egyszerűen használható rizikófelmérő skálát a TAVI-jelölt betegek számára. Adatokat gyűjteni a TAVI-t követő életminőség és kognitív funkciók alakulásáról, regisztrálni a pre- és posztprocedurális MTM-ban bekövetkező változásokat.






Vizsgálni tervezett változók:

Demográfiai és klinikai adatok:
Kor, nem, előző betegségek, Euroscore, STS score, szívultrahangos paraméterek, CT vizsgálat paraméterei

Beavatkozással kapcsolatos adatok:
Behatolási kapu, elő és utótágítás, billentyű típus és méret, esetleges szövődmények

A paravalvularis aorta regurgitáció meghatározása a beavatkozást követően:
Aortographia, nyelőcsövön keresztüli echokardiográfia, invazív nyomásmérések, regurgitációs index számolása

Betegek követése:
Az esetleges szövődményeket mindig a Valve Academic Research Consortium-2 kritériumok szerint ítéljük meg.
Szövődmények, kórházi benntartózkodás, 1,6,12 hónapos majd évente klinikai és echocardiográfiás követés

Az MTM az alábbi vizsgálatokból áll össze:
Járássebesség, kéz szorítóerő, mindennapi aktivitás (ADL), eszközös mindennapi aktivitás (iADL), rövidített mini tápláltsági felmérés, se-albumin szint, hemoglobin szint, BMI, Montreal Kognitív Vizsgálat (MOCA)

Az Életminőség felmérésére a következő teszteket fogjuk használni:
EQ-5D-3L kérdőív, Ferrans and Power életminőség kérdőívek

Kognitív funkciók értékelése:
MOCA (Montreal Cognitive Assessment)
A fenti teszteket a TAVI előtt, 6 és 12 hónappal utána fogjuk elvégezni

Neurológiai képalkotás:
Sorozat transcraniális Doppler (TCD) TAVI alatt, MRI a TAVI előtt és 1 évvel utána

felvehető hallgatók száma: 3

Jelentkezési határidő: 2021-05-31


2024. IV. 17.
ODT ülés
Az ODT következő ülésére 2024. június 14-én, pénteken 10.00 órakor kerül sor a Semmelweis Egyetem Szenátusi termében (Bp. Üllői út 26. I. emelet).

 
Minden jog fenntartva © 2007, Országos Doktori Tanács - a doktori adatbázis nyilvántartási száma az adatvédelmi biztosnál: 02003/0001. Program verzió: 2.2358 ( 2017. X. 31. )