témavezető: Hulkó Gábor
helyszín (magyar oldal): SZE Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola helyszín rövidítés: ÁJDI
A kutatási téma leírása:
A doktori téma keretében a 2010-től megvalósuló, közigazgatási szervezetet és működést mélyrehatóan érintő reformfolyamatok tudományos vizsgálatára van lehetőség. Az utóbbi évek közigazgatást érintő – sok tekintetben rendszerszintű – változásai okkal nevezhetőek kiemelt jelentőségűnek. A közigazgatási szervezet konceptuális változásokon ment keresztül, köszönhetően az állami szerepvállalás újragondolásának, amely mind a közigazgatási szervezet, mind pedig tevékenység változásait hozza maga után, miközben a közigazgatás mindennapi működésével szemben XXI. századi elvárásokat fogalmaz meg (hatékonyság, ügyfélbarát ügyintézés, e-közigazgatás, nyilvántartások korszerűsítése stb.).
A reformok nem választhatóak le az általuk kiváltott társadalmi illetve nemzetgazdasági folyamatokról sem, így a téma feldolgozása interdiszciplináris megközelítést igényel. A kutatás módszertanában kiemelt szerephez jutnak a statisztika, történeti és jogértelmezési módszerek, amelyeket elsődleges adatgyűjtésként megjelenő felmérések és mélyinterjúk segíthetnek, ezzel alapkutatási jelleget kölcsönözve a témának.
A témakör feldolgozásának jelentősége abban látható, hogy feltérképezi a beavatkozások okait, a döntéshozói szándékok változását illetve a hatékony közigazgatási működés jótékony hatását a nemzetgazdaságra. Tekintettel arra, hogy hasonló, átfogó változások az utóbbi években más kelet-közép Európai országokban csupán nagyon óvatos lépésekkel valósulnak meg (ha egyáltalán), így a hazai modell tapasztalatai más országok kutatóinak is értékes forrásként állhat rendelkezésére.