Bejelentkezés
 Fórum
 
 
Témakiírás
 
Balogh Brigitta
Hegel filozófiája egykor és ma

TÉMAKIÍRÁS

Intézmény: Eötvös Loránd Tudományegyetem
filozófiai tudományok
Filozófiatudományi Doktori Iskola

témavezető: Balogh Brigitta
belső konzulens: Boros Gábor
helyszín (magyar oldal): ELTE BTK
helyszín rövidítés: ELTE


A kutatási téma leírása:

Hegel életműve a maga korában is egyike volt, és ma is egyike a leginkább ellentmondásosan megítélt filozófiáknak. Nevét hol zászlajukra tűzték, hol elátkozták úgy jobb-, mint baloldali politikai gondolkodók; rendszerében látták már a totalitárius bezártság és a fenomenológiai nyitottság mintapéldáját egyaránt; munkásságát értékelték már a klasszikus metafizika lezárásaként és a későújkori expresszivizmus előfutáraként is. Ugyanakkor gondolkodása ma is éppoly megkerülhetetlen, mint a maga korában: részben azért, mert a dialektikus filozófia kidolgozásával olyan gondolkodási modellt alkotott, amely újra és újra bizonyítja érvényességét, részben mert az általa „spekulatív”-nak nevezett mozzanat továbbgondolásával a széttöredezettség korában is szabatosan feltehető az értelemadás lehetséges módozataira vonatkozó kérdés. Hegelnél ráadásul gyakorlatilag minden olyan filozófiai téma megjelenik, amely ilyen vagy olyan formában fontos mai önértelmezésünk számára: a modern ember elidegenedés-tapasztalata; individuum és közösség, valamint „természet” és „szellem” kölcsönös meghatározottsága és ugyanakkor feszültsége; a szentség megtapasztalásának lehetőségei egy szekularizált korban; az emberi világ interszubjektivitásának elsődlegessége; az emberi élet fenomenológiai komplexitása.
A témakiírás keretében olyan doktori projekteket várunk, amelyek: a) Hegel filozófiájának jelentős témáit (pl. szellem, modernitás, elismerés, individuum és közösség, dialektika, természet, vallás stb.) akár történeti, akár problémacentrikus módon szeretnék feldolgozni; vagy b) egy-egy kortárs filozófiai téma vagy gondolkodásmód fogalomtörténetét szeretnék visszakövetni a hegeli alapokig (lehetséges témák: elidegenedés, elismerés, politikai hatalom és politikai közösség, individualitás és interszubjektivitás, tudat-előtti meghatározottság és szituatív szabadság stb.).

előírt nyelvtudás: német vagy angol
ajánlott nyelvtudás (magyar oldal): angol vagy német
felvehető hallgatók száma: 1

Jelentkezési határidő: 2020-05-08


2024. IV. 17.
ODT ülés
Az ODT következő ülésére 2024. június 14-én, pénteken 10.00 órakor kerül sor a Semmelweis Egyetem Szenátusi termében (Bp. Üllői út 26. I. emelet).

 
Minden jog fenntartva © 2007, Országos Doktori Tanács - a doktori adatbázis nyilvántartási száma az adatvédelmi biztosnál: 02003/0001. Program verzió: 2.2358 ( 2017. X. 31. )