témavezető: Mernyák Erzsébet
helyszín (magyar oldal): SZTE, Szerves Kémiai Tanszék helyszín rövidítés: SZKT
A kutatási téma leírása:
Az átmenetifém-katalizált keresztkapcsolási reakciók manapság egyre nagyobb teret hódítanak olyan átalakításokban, amelyek korábban nehézkesen vagy nem voltak megvalósíthatók. A mikrohullámú technika preparatív szerves kémiába való bevezetésének köszönhetően is egyre rövidebb reakcióidőkkel és környezetkímélőbb eljárásokkal végezhetők a szerves szintézisek. Munkánk célja olyan mikrohullámú, átmenetifém-katalizált eljárások kidolgozása, amelyek nemcsak kismolekulás modellvegyületeken sikeresek, hanem biomolekulákra is kiterjeszthetők. Ily módon olyan származékokhoz jutunk, amelyek potenciálisan biológiailag aktívak. Különös figyelmet szentelünk az olyan ösztránvázas vegyületek átalakításainak, amelyek megváltozott gyűrűkonformációjuk miatt nem rendelkeznek hormonális aktivitással. Az ilyen származékok további átalakításaival szelektíven ható, az eredeti hormonhatástól mentes hatóanyagok nyerhetők. Az új vegyületek szerkezetének nagyműszeres analitikai módszerekkel, főként NMR-rel való igazolása külön kihívást jelenthet. Az újonnan előállított vegyületek biológiai vizsgálatában nemcsak szegedi, hanem budapesti és szlovén együttműködő partnereink is részt vesznek.