témavezető: Tóth Zoltán (ATK NÖVI)
helyszín (magyar oldal): MTA ATK Növényvédelmi Intézet Júlia majori Kísérleti Telep helyszín rövidítés: MTA
A kutatási téma leírása:
Az állatok gyakran hagyatkoznak különböző biotikus és abiotikus környezeti jelekre, amikor sikerességüket befolyásoló döntéseket kell hozniuk. A szociális jelek használatának képességét általában a szociális életmódhoz való adaptációként értelmezik, azonban az utóbbi évek vizsgálatai arra engednek következtetni, hogy a fajtársak által nem szándékosan produkált szociális jelek (amelyeket egyes egyedek akaratlanul produkálnak azáltal, hogy ők maguk sikeresen interakcióba lépnek környezetükkel) felhasználása általánosan elterjedt lehet mind a csoportos életmódot folytató, mind pedig a magányosan élő állatfajoknál. Sőt, a szociális információ használat jelentősége sokkal nagyobb lehet az állatvilágban, mint korábban feltételezték, mivel erős korrelációt idéz elő a különböző viselkedésformák és az egyedek térhasználata között, ezáltal potenciálisan befolyásolva az élőhely-, illetve párválasztást, és/vagy versenytársak együttélését természetes populációkban. A tervezett projekt három, egymáshoz kapcsolódó kísérletből áll, melyek során a társas életmód és a szociális jelek használata közötti kapcsolatot fogjuk vizsgálni, illetve a szociális információ használat adaptív voltához kapcsolódó elméleti predikciókat tesztelünk két hazai békafaj szociálisan eltérő életmódú ebihalain. A várható eredmények jelentős mértékben hozzájárulhatnak annak pontosabb megértéséhez, hogy a fajtársak által nem szándékosan közvetített szociális jelek használata mekkora jelentőséggel bírhat korábban nem vizsgált kétéltű modellfajoknál, és értékes új ismeretekkel szolgálhatnak a gyakorlati természetvédelem számára is.
előírt nyelvtudás: angol további elvárások: R programozási környezet ismerete & hajlandóság a kemény munkára, a továbbtanulásra és külföldi tanulmányutakon való részvételre