A „narratológia” a 20. században forgalomba hozott megnevezés arra a tudományágra, amely a legkülönbözőbb megnyilvánulások elbeszélői tevékenységével foglalkozik. A narratológia a történetek mibenlétét és azt vizsgálja, hogy miben áll a különböző szövegek, filmek, képek stb. elbeszélői tevékenysége, valamint hogy a környezetünk és világunk milyen megértését teszi lehetővé ez a tevékenység.
A narratológia, leszámítva a formalista, strukturalista és a mostanság egyre nagyobb teret követelő kognitivista kutatásokat, más kutatások segédtudományaként van koncipiálva. Vagyis az elbeszélői tevékenység vizsgálata elsősorban nem önmagában érdekes, hanem úgy, hogy mennyiben támogat művészettörténeti, ideológiakritikai, historiográfiai és általános hermeneutikai belátásokat. Ennyiben a narratológia szerepét elsősorban egy viszonylag magasan formalizált leíró nyelvezet kidolgozásában látták, amely nyelvezet támogat olyan belátásokat, amelyek pusztán az elbeszélői tevékenység vizsgálatából aligha lettek volna levonhatók (pl. a „nagy elbeszélések” végének posztmodern diagnózisa aligha irodalom- és művészettörténeti alakulásokból levont következtetés, jóval inkább az „elbeszélés” fogalmának kitágításával, tehát egy általános szellem- és diskurzustörténeti összefüggésben válik értelmessé). Részben a segédtudományként való elgondolás vezethetett arra az eredményre, hogy a jelenkori narratológiai és a narratológiai kutatásokat segítségül hívó egyéb vizsgálódások inkább az állandó zavar forrásaként, semmint az újragondolás kihívásaként (erre kitűnő példa lehet a „beleértett szerző” fogalmának kitartó nemzetközi kritikája, miközben ha másként nem is, de az állandó elutasítás formájában mindig visszatér a Booth-i elképzelés) élik meg a mára meglehetősen erős kontúrokkal rendelkező narratológiai fogalomkészlet bizonytalanságait – és amely bizonytalanság annak strukturalista megalapozottságából következik.
Éppen ezért a képzés a narratológia és a műfajelmélet közötti, kevésbé kidolgozott határterületre koncentrál. A különböző műfaji/retorikai/ stilisztikai (paródia, pastiche, szatíra, irónia) és narratológiai kategóriák (elbeszélői instancia, fokalizáció, az elbeszélés nézőpontisága) közötti történeti összefonódásokat vizsgálja, és ennyiben abból a hipotézisből indul ki, hogy a történetmesélő megnyilvánulások formai jellemzői történeti kategóriák, és a műfaji jelölők struktúraképző szereppel bírnak a szövegek, filmek narratív megformáltságának tekintetében.
előírt nyelvtudás: angol ajánlott nyelvtudás (magyar oldal): német felvehető hallgatók száma: 1
Jelentkezési határidő: 2019-06-15
2024. IV. 17. ODT ülés Az ODT következő ülésére 2024. június 14-én, pénteken 10.00 órakor kerül sor a Semmelweis Egyetem Szenátusi termében (Bp. Üllői út 26. I. emelet).
Bejelentkezés
