témavezető: Széles Zsuzsanna
helyszín (magyar oldal): Szent István Egyetem helyszín rövidítés: SZIE
A kutatási téma leírása:
A Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRSs) bevezetéséről elmondható, hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb volumenű feladata a magyar gazdaság pénzügyi-számviteli szektorának szereplői számára. Figyelembe véve az érintettek körét, az átállással kapcsolatos teendők számosságát és összetettségét ez a téma jelentős kihívásokat jelenthet a kutatók számára. Az IFRS-ek bevezetését komoly előkészítő munka és a számviteli törvényünk több éves IFRS-ekhez való közelítése előzte meg.
Az egyes országok kormányai bizonyos adóelőnyök nyújtásával próbálják a külföldi tőkét bevonni a saját gazdaságuk körforgásába, azonban azt könnyű belátni, hogy ha egy vállalatcsoport nem ismeri a helyi számviteli szabályokat, terminológiát, akkor kockázatosabb az adott országban befektetést eszközölnie. Az Európai Unió négy szabadság elve nem tud megfelelően érvényesülni e nélkül (áruk, szolgáltatások, tőke és személyek szabad áramlása). Egy idő után pedig, amikor már az országok túlnyomó részében megtörtént az IFRS bevezetés a kívül maradó országok egyértelműen versenyhátrányban lesznek a külföldi tőkéért vívott harcban.
A kutatás célja, primer és szekunder információk felhasználásával az IFRS bevezetésének és alkalmazásának vizsgálta a hazai vállalkozások körében, különös tekintettel a gazdasági és pénzügyi helyzetükben bekövetkezett változásokra. Annak feltérképezése, hogy mennyiben befolyásolta pozitívan a vállalkozások vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetét az új rendszer alkalmazása.