Bejelentkezés
 Fórum
 
 
Témakiírás
 
Irk Ferenc
Multinacionális cégek jogkövetési gyakorlata

TÉMAKIÍRÁS

Intézmény: Nemzeti Közszolgálati Egyetem
rendészettudomány
Rendészettudományi Doktori Iskola

témavezető: Irk Ferenc
helyszín (magyar oldal): Alkalmazott Rendészettudományi Tanszék
helyszín rövidítés: RDI


A kutatási téma leírása:

A disszertáns – elsősorban az Európai Unió területére összpontosítva – áttekintést ad a címben foglalt szervezetek működésének szabályozásáról.

Ennek során – a szakirodalom megismerése és feldolgozása segítségével – meghatározza a vizsgálat tárgyát, definiálja annak fogalmát, ismerteti jellegzetes működési mechanizmusát, valamint előny-hátrány, illetve költség-haszon elemzés alkalmazásával bemutatja azokat a hasznokat és károkat, nyereségeket és veszteségeket, amelyek a szervezetek ténykedése idéz elő a társadalmi, a gazdasági, a politikai életben, továbbá az intézmények és az államok közötti kapcsolatokban.

Kiemelt hangsúlyt helyez azoknak az Uniós szabályoknak a kigyűjtésére és elemző feldolgozására, amelyek Magyarország működését befolyásolják.
Egybeveti a nemzetközi irányelvek, esetleges bírósági döntések és azok magyarországi érvényesülésének viszonyát. Alapos áttekintést ad a multinacionális vállalatok jogellenes tevékenységei bizonyítási lehetőségeinek és korlátainak európai tapasztalatairól.

A kutatómunkához olvasási és társalgási és előadó szinten legalább az angol nyelvtudás elengedhetetlen, de hasznos a rendőrségi szakirodalom és a jogi szakszövegek német nyelvű olvasási és elemzési készsége is.

felvehető hallgatók száma: 1

Jelentkezési határidő: 2018-07-31


2024. IV. 17.
ODT ülés
Az ODT következő ülésére 2024. június 14-én, pénteken 10.00 órakor kerül sor a Semmelweis Egyetem Szenátusi termében (Bp. Üllői út 26. I. emelet).

 
Minden jog fenntartva © 2007, Országos Doktori Tanács - a doktori adatbázis nyilvántartási száma az adatvédelmi biztosnál: 02003/0001. Program verzió: 2.2358 ( 2017. X. 31. )