Bejelentkezés
 Fórum
 
 
Témakiírás
 
Rácz Anita
A foglalkozásnévi eredetű településnevek névrendszertani vizsgálata

TÉMAKIÍRÁS

Intézmény: Debreceni Egyetem
nyelvtudományok
Nyelvtudományok Doktori Iskola

témavezető: Rácz Anita
helyszín (magyar oldal): DE, Debrecen, Egyetem tér 1., Főép. 340/1. "oktatói szoba"
helyszín rövidítés: DEBTK


A kutatási téma leírása:

A névtudományi kutatások eredményeként az utóbbi fél évszázadban olyan nagy, rendsze-rező munkák jelentek meg, amelyek céljukként egy kiválasztott névréteg átfogó vizsgálatát tűzték ki. Így született meg például a -falu és e földrajzi köznév változatait tartalmazó telepü-lésneveket (Kázmér Miklós), illetve a teljes patrocíniumi eredetű településneveket feldolgozó (Mező András) két igen jelentős monográfia. Ebbe a vizsgálati irányba illeszkedhetne egy a foglalkozásnévi eredetű településneveket vizsgáló munka is. A témával eddig inkább a törté-nettudomány foglalkozott, így érthető, hogy e névréteg vizsgálata nem mondható előzmény nélkülinek: mindenképpen ki kell emelni Heckenast Gusztáv ilyen irányú kutatásait. Ugyan-akkor szükséges lenne e névréteg tisztán nyelvi irányultságú vizsgálata is, amihez az első lé-pés a rendelkezésre álló források lehető legteljesebb körét figyelembe véve egy adatbázis lét-rehozása kell, hogy legyen, amely a vizsgált neveket az ómagyar kori kialakulásuktól napja-inkig végigkíséri. Az ezen az alapon végzett munka olyan, akár a történettudomány érdeklő-dési körébe is tartozó kérdések tisztázásához is hozzájárulhat, mint például a foglalkozásnévi eredetű településnevek és e települések lakossága, vagy éppen e településnevek és a személy-nevek összefüggése, kapcsolata.

felvehető hallgatók száma: 1

Jelentkezési határidő: 2017-11-17


2024. IV. 17.
ODT ülés
Az ODT következő ülésére 2024. június 14-én, pénteken 10.00 órakor kerül sor a Semmelweis Egyetem Szenátusi termében (Bp. Üllői út 26. I. emelet).

 
Minden jog fenntartva © 2007, Országos Doktori Tanács - a doktori adatbázis nyilvántartási száma az adatvédelmi biztosnál: 02003/0001. Program verzió: 2.2358 ( 2017. X. 31. )