Bejelentkezés
 Fórum
 
 
Témakiírás
 
Neszmélyi György Iván
Fejlődő országok vizsgálata tértudományi aspektusból

TÉMAKIÍRÁS

Intézmény: Szent István Egyetem
regionális tudományok
Enyedi György Regionális Tudományok Doktori Iskola

témavezető: Neszmélyi György Iván
helyszín (magyar oldal): Szent István Egyetem
helyszín rövidítés: SZIE


A kutatási téma leírása:

A világ több mint száz ún. fejlődő országa között nemcsak összevont, nemzetállami szinten nyilvánulnak meg lényeges különbségek területük, népességük, gazdaság teljesítményük, stb. között, hanem az egyes országok földrajzi terén belül is, olykor igen jelentős mértékű, karakteres gazdasági, társadalmi és más eltérések észlelhetők. Ezek az eltérések vonatkozhatnak gazdasági szempontból fontos tényezőkre (pl. erőforrás-ellátottság), természeti képződmények, avagy emberi tevékenység eredményeként kialakult más dologi-tárgyi térbeli különbségekre, de hasonlóképpen fontos kutatási terület lehet egy adott ország társadalmi szerkezetének, akár etnikai-vallási összetétele alakulásának vizsgálata. Utóbbi tekintetében nem pusztán a földrajzi térben való megoszlást, de annak dinamikáját is, tehát a térbeliség mellett és időbeli változásokat is fontos vizsgálni.
Napjainkban ún. globális problémák szinte mindegyike valamilyen módon és mértékben, de általában negatív előjellel – érinti a fejlődő országokat. Ezek közül kiemelten vizsgálandó terület lehet a klímaváltozás hatásai, a természeti környezet degradálódásának különböző tényezői, az élelmiszer-termelés feltételeinek alakulása, a rendelkezésre álló ivóvíz, illetve öntözésre használható víz mennyisége, a túlnépesedés és az urbanizációs folyamatok. Ezek közül mindegyik esetében jelentős területi különbségek létezhetnek egy-egy országon belül is. Fontos feltárandó terület még a centrum-periféria viszonyának, illetve a különösen hátrányos helyzetű, leszakadó régiók kialakulása folyamatának vizsgálata is egy adott fejlődő ország esetében. A kutatási téma magyar szemmel nézve is hozhat kézzelfogható eredményeket, hiszen más országok, országcsoportok fejlődési tapasztalatainak megismerése, – legyenek azok kedvezőek vagy kedvezőtlenek, - mindig hozhat általánosítható, illetve máshol adaptálható, tanulságokat.

felvehető hallgatók száma: 2

Jelentkezési határidő: 2017-05-31

 
Minden jog fenntartva © 2007, Országos Doktori Tanács - a doktori adatbázis nyilvántartási száma az adatvédelmi biztosnál: 02003/0001. Program verzió: 2.2358 ( 2017. X. 31. )