A carpalis alagútszindróma, mely a leggyakoribb idegkompressziós megbetegedés akkor alakul ki, amikor a nervus medianus összenyomás vagy leszorítás alá kerül csuklótájon. Bármilyen állapot, mely csökkenti a carpalis alagút átmérőjét vagy megnöveli a benne futó képletek méretét, okozhat alagút tüneteket. A carpalis alagútban lévő nyomás lényegesen (a normális 2 Hgmm-ről átlagosan 32 Hgmm-re) emelkedik, ez okozza az idegkárosodását. A carpalis alagútszindróma etiológiája multifaktoriális, okai lehetnek strukturális, genetikai és biológiai, környezeti és foglalkozáshoz kapcsolódó faktorok, azonban a kiváltó ok az esetek felében nem ismert. A betegség incidenciája évről évre emelkedik az európai országokban. A carpalis alagútszindróma diagnózisa általában a kéz fizikális vizsgálatán alapul: fáj-dalom, paraesthesia, zsibbadás vagy gyengeség a vezető tünetek. A fizikális vizsgálat mellett röntgenfelvétel, MRI vagy ultrahang elvégzése segíthet a helyes diagnózis felállításában, azonban csak az elektromyográfia (EMG) és az elektroneurográfia (ENG) segítségével igazolhatóak helyesen és pontosan az elektrofiziológiai változások az érintett nervus medianusban. Általánosságban használt és a leginformatívabb neurofiziológiai tesztek: érzőideg vezetési sebességének vizsgálata (sensory nerve conduction velocity, (SNCV) és a distalis motoros latencia (distal motor latency, DML). A carpalis alagútszindróma kezelése a beteg panaszainak súlyosságán és a nervus medianus ENG által igazolt neurofiziológiai elváltozásán alapul. A kezelés alapvetően a nervus medianus sebészi dekompressziójából áll, nyitott vagy endoszkópos technikával. A műtét előtt illetve a műtétet követő 6. és 12. héten elvégzett 3T MR vizsgálatokkal követni tudnánk a nervus medianus által beidegzett izomzatban bekövetkező változásokat, mellyel igazolható lenne természetesen a neurofiziológiai vizsgálatokkal összehasonlítva az érintett izmokban bekövetkezett inervatiós károsodás, valamint a műtétet követően végbemenő reinervatio, regeneratio.
Bejelentkezés
