témavezető: Kapronczay Károly
helyszín (magyar oldal): Semmelweis Egyetem helyszín rövidítés: SE
A kutatási téma leírása:
A magyar közegészségügy története c. tárgy keretén belül ismertetésre kerülne a magyar orvosi múlt korszakai, a középkori emlékektől /kolostori medicina, a legrégebbi gyógyító rendek tevékenysége, stb./ a városokban körvonalazódó szervezett egészségvédelem és betegellátás formáiig. A magyar orvosképzés – a középkori egyetemalapítási kísérleteket kivéve – a 18. századig külhoni tanulmányokon alapult, de a felvilágosult abszolutizmusnak a hazai közegészségügyet átszervező politikája következtében 1769-től már magyar alapokra épült.
Külön kell szólni az orvosképzés külhoni és hazai formáiról, a magyar orvosjelöltek peregrinációjáról, majd az önálló magyar orvosképzés megalapításától a négy egyetemen nyugvó modern formájáig. E témakörön belül felvázolásra kerül a többszintű /seborvos-szülészmester és a hat éven át képzett orvosdoktor/ szakemberképzés, az egyetemi reformok, a szakorvosképzés, stb. Ugyancsak ismertetésre került a „középkáder” képzés, annak formái, a jelenlegi képzés szintjei és eredetük.
Külön kell tárgyalni a beteggyógyítás szintereit / kórháztörténet/, működtetésük szakmai és anyagi alapjait, az infrastruktúra fejlődését, ennek rendelkezési és jogalkotási hátterét és alakulását. Itt kell áttekinteni a betegbiztosítás múltját, az egyszerű /1496-ben alapított/ körmöcbányai társas betegpénztártól a 19/20. század fordulóján kialakult magyar betegbiztosítási rendszerig. ŰA hazai betegbiztosítás az un. poroszbiztosítási rendszeren nyugodott, amely nemcsak a pénzügyi források rendszerét és felhasználásának formáit határozta meg, de beteggondozás /járóbeteg- és kórházi ellátás, táppénz, betegszabadság, stb./ formáit is kodifikálja. Ezzel kapcsolatos – mint a munkaadók által kezdeményezett forma – az ipari megbetegedések kutatása. Itt kell áttekinteni a biztosítási rendszereket és jogszabályokat egészen a napjainkig.
Lényeges téma a közegészségügyet szabályozó törvények sora: a városi és királyi rendeletektől a az első magyar egészségügyi törvényig /1770/, ennek folytatását jelentő 1876. évi XIV. tc. ig, az úgynevezett magyar közegészségügyi törvényig. A törvény valójában az akkori Európa legmodernebb ilyen törvénye volt, amelynek leglényegesebb szempontja a prevenció elvének kiterjesztése a társadalomra és a közvetlen környezetre /városi hygiene, a járványvédelem, gyermek és csecsemővédelem, anyavédelem, iskola egészségügy, stb./ Ide sorolható a katonaegészségügy, mint különálló ellátási és intézményi forma,.
Kiemelt témakör az egészségügyi felvilágosítás, ennek szakmai szükségessége és öntevékeny társadalmi formái /vöröskeresztes mozgalom, a Stefánia Szövetség, stb./.
Lényeges terület a magyar orvostársadalom helyzete: az orvoslétszám alakulása az elmúlt évszázadokban, a képzést sürgető tényezők, az orvostársadalom érdekvédelmi és tudományos társasági szervezkedései. Az „orvos kamarai” gondolat alakulása az orvosi „nyugdíjintézettől” /1860/1870-es évek/ a tényleges érdekvédelem formájának /1836/ megszervezéséig, majd az elmúlt félévszázad ilyen vonatkozású történései és szervezetei.
Áttekintést kell adni a magyar orvosi múlt kiemelkedő személyeiről, a budapesti és a vidéki orvosi karok európai szintű színvonalának megalapozó hazai orvosi iskolák kiválóságairól, stb.
Bejelentkezés
