A 19. század Magyarországon a kodifikáció évszázada. A nyugat-európai törvényalkotásoktól némileg elmaradva az európai „második” hullám vége felé, de minőségében európai modelljeihez hasonló törvények és törvénykönyvek születtek hazánkban is. A téma az 1795. évi büntető kódextől az 1908. évi első büntető novelláig fogja át a büntető kodifikációk folyamatát. Ezen belül az egyes büntető kódex-tervezetek (1795., 1827., 1843., 1867.) a hatálya léptetett büntető törvénykönyvek (1852., 1878., 1908.) és a nem kódex jellegű büntető törvények egyenként történő értékelésén túl a büntető kodifikáció európai történetébe ágyazott magyar tendenciákat és a kodifikáció tartalmi-technikai kritériumait kíséri végig a tematika.
Egyik fő alterülete a kódexek szerkezetének kialakulása-kialakítása, az a törvényalkotás-tani jelenség, mely a feudális-rendi nagyrészben kaotikus és rendszer nélküli büntető jogalkotásból a szisztematikus, elvekre épített, logikus szerkezetű és mind precízebb tényállásokat megfogalmazó modern polgári kódexig szakmai-tudományos hidat képezett.
Másik jelentős terrénuma a témának a magyar jogi műnyelv, a büntetőjogi terminológia, a nyelvújítás során kialakított új szakkifejezések és szóhasználatok térnyerésének elemzése. Ennek során rövid ötven esztendő alatt a latinnal kevert német-magyar szaknyelv precíz büntetőjogi kifejezések befogadójává vált.
Harmadikként a téma keretébe tartozik a kodifikáció történelmi-politikai hátterének összehasonlító vizsgálata, mely módot nyújt arra is, hogy az országgyűlésekben képződő politikai akaratok és becsatornázott érdekek tablójának tükrében fogalmazódjék meg a jogalkotói szándék (kodifikációs tervezetek, bizottmányi munkák) és a valós törvényhozói eredmény (a pártok és a képviselők magatartásának megfelelő végszavazási eredmények) közötti feszültség vagy összhang.
Login
