A téma fő célja azon kutatások elősegítése és az ebből származó eredmények klinikai hasznosítása volna, melyek a hagyományos, a betegek számára gyakran megterhelő, időnként invazív eljárások helyettesítését céloznák meg. A non-invazív vizsgálati módszerek térnyerésével nemcsak csökkenthető a kellemetlen vizsgálatok gyakorisága, hanem pontosabb prognózis adható meg a betegségek több/új alcsoportjának felállításával, illetve az egyes szervi eltérések korrektebb felmérésével. A vizsgálatokba a már eddig is gyakran alkalmazott szérum/egyéb laboratóriumi biomarkerek és kapilláris mikroszkópia mellett nagy hangsúlyt fektetnénk a betegek, illetve a vizsgáló személyzet által kiállított kérdőívek használatára is. A kapott eredményeket mind keresztmetszeti, mind prospektív vizsgálatokban felhasználnánk, különös tekintettel a klinikánk által most indított betegregiszterek alkalmazására.