Thesis supervisor: Péter Polt
Location of studies (in Hungarian): Rendészettudományi Doktori Iskola Abbreviation of location of studies: RDI
Description of the research topic:
A költségvetést károsító bűncselekmények annak ellenére tekinthetők az új Btk. legemblematikusabb újításai egyikének, hogy szövegüket a 2011. évi LXIII. törvény 2012. január 1. napjával már az 1978. évi IV. törvénybe is beemelte. A költségvetési csalás bűncselekménye a törvény indokolása szerint több különböző bűncselekmény összevonásával jött létre. Tekintve, hogy a költségvetési csalás a piaci gazdálkodás keretén kívüli bevételekre és kiadásokra is kiterjedhet, felmerülhetnek olyan további magatartások, amelyeket a törvény addig például hűtlen kezelésként szankcionált (pl. önkormányzati pénzek kijátszása magáncégeknek). A korábbi szabályozás többek között a tulajdoni formák, az elkövetési tárgyak, és a szankciók tekintetében is igen következetlen volt. A hatályos Btk. újítása mögött azonban jelentős Európai Uniós érdekek és – nem mellesleg – szabályozás is áll. Ennek érdekében született meg az 1995-ben aláírt, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló ún. PIF Egyezmény, valamint az Európai Bizottság 2012. július 11-én közzétett hasonló tárgyú irányelv-tervezete. A sokat idézett EUMSZ 86. Cikke mindezek szervezeti következményeit amely felhatalmazza a Tanácsot, hogy „az Eurojustból Európai Ügyészséget” hozzon létre. Mindezek egyre aktuálisabb kérdéseket vetnek fel mind szervezeti, mind anyagi, mind eljárási területeken.